Salakblog - Federer és Djokovic is győzelemmel gondoskodhat az álomelődöntőről
Federer és Djokovic is győzelemmel gondoskodhat az álomelődöntőről
Fotó: Europress/AFP

Federer és Djokovic is győzelemmel gondoskodhat az álomelődöntőről

Németh DánielNémeth Dániel
2020/01/27 22:06
Az Ausztrál Open keddi játéknapján már az elődöntőbe kerülés a tét, többek között az is kiderül, összejön-e a férfiak alsó ágán az álomelődöntő. Roger Federernek papíron könnyebb dolga lesz Tennys Sandgren ellen, de lebecsülni nem szabad az amerikai meglepetésembert, az élete formájában adogató és teniszező Milos Raonic pedig kifejezetten emberes feladat lehet még Novak Djokovicnak is.

A kilencedik játéknapon már csak négy egyéni meccsre kerül sor Melbourne-ben, azokat viszont egytől egyig felvezetjük.

Tennys Sandgren - Roger Federer (3)

A férfi mezőny alighanem legmenőbb keresztnevével megáldott Tennys Sandgren az idei Ausztrál Openen bizonyította, nem csak kifutott eredmény volt a két évvel ezelőtti negyeddöntője. Az amerikai teniszező szemmel láthatóan nem tétlenkedett az előszezonban, jó pár kiló izmot felpakolt magára, a számok pedig azt mutatják, gyorsult is az előző évekhez képest. Erőnléte már két fizikális találkozón is jól jött neki, Matteo Berrettinit öt, Fabio Fogninit négy szettben verte, 5-2-re javítva ezzel a top 20-as játékosok elleni Grand Slam-mérlegét.

"Csodálkozom, hogy nem magasabban rangsorolt játékos" - nyilatkozta Federer a világranglista-100. játékosról. "Mindig jól teljesített, amikor láttam őt játszani. Sok van még benne, megérdemli, hogy előrébb kerüljön."

000_1OD99U.jpg Fotó: Europress/AFP

Federer számára az egyik fő nehézséget az jelentheti, hogy nem ismeri Sandgrent, hiszen ez lesz az első mérkőzésük. Ebben az edzői, Ivan Ljubicic és Severin Luthi segíthetik, akik már feltérképezték az amerikai játékát, és biztosan ellátták tanácsokkal a 20-szoros GS-győztest. Mondjuk a nyilatkozata alapján Federer is eléggé képben van. "Jól mozog, nagyon robbanékony. Van egy jó első szervája is. Képes hatékonyan kontrázni, de szeret támadásba lendülni. Kicsit a régi időket idézi, amikor gyors átváltásokra épült a játék" - elemezte ellenfelét a svájci.

Függetlenül Sandgren formájától, Federer esélyesként lép pályára a negyeddöntőben, már csak azért is, mert karrierje során 14-0-s mérleggel rendelkezik az Ausztrál Openen a legjobb nyolc között.

Milos Raonic (32) - Novak Djokovic (2)

Statisztikák alapján nem érdemes nagy pénzben fogadni arra, hogy tovább folytatódik Milos Raonic menetelése az Ausztrál Openen, Novak Djokovic ugyanis 9-0-s mérleggel rendelkezik a kanadai teniszezővel szemben. Ez persze önmagában még nem garantálja, hogy a tizedik meccsüket is a szerb nyeri, főleg azért, mert Raonic talán élete formájában teniszezik. Mozgás tekintetében elképesztően sokat lépett előre, az Eurosport elemzőműsorában Mats Wilander is kiemelte, mennyivel jobban a labdák mögé tud érni a kanadai.

Ami rögtön két dolgot jelent. Az egyik, hogy sokkal veszélyesebb most alapvonalról. A másik pedig, hogy kevesebb nyomás volt az adogatójátékain.

068_AA_26012020_4417.jpg Fotó: Europress/AFP

Raonic nem csak, hogy szettveszteség nélkül jutott nyolc közé, de az adogatását sem veszítette még el a tornán. Négy meccs alatt 82 ászt szórt, első szervák mögött pedig egészen brutális, 87%-os hatékonysággal nyerte a pontokat, pedig kiváló ritörnözőkkel is játszott, például Stefanos Tsitsipasszal. "Óriási előny, hogy ilyen magasról szerválhat. Üthet szögeket, lényegében amit csak akar. Ez komoly nyomást helyez az ellenfélre. Másfelől viszont a mozgásnál hátrány a nagy termet" - utalt ellenfele gyengeségére Djokovic.

Ezen a tornán mindketten kiválóan szerváltak - a 16-szoros GS-győztes szerb is csak két adogatást bukott el - így bőven benne van, hogy szoros szettek, akár tie-breakek döntenek arról, ki jut a négy közé Melbourne-ben.

Sofia Kenin (14) - Ons Jabeur

Tegye fel a kezét, aki előre megmondta, hogy az idei AO egyik negyeddöntősét Ons Jabeurnak fogják hívni! A tunéziai teniszező a korábbi években még az első fordulót sem élte túl Melbourne-ben, már amikor egyáltalán felkerült a főtáblára, mert ez sem volt mindig egyértelmű. Nyilván kellett hozzá Konta Johanna sérülése, vagy az, hogy eltakarítsák előle Serena Williamset, de nem törvényszerű, hogy egy Jabeur-szintű teniszező él az előtte álló lehetőségekkel. Az pedig pláne nem, hogy három szettben legyőzi, és ezzel nyugdíjba küldi Caroline Wozniackit.

000_1OD83T.jpg Fotó: Europress/AFP

Az, hogy Sofia Kenin negyeddöntős, lényegesen kevésbé meglepő, hiszen a fiatal amerikainak nagyon jól sikerült a 2019-es éve, három tornagyőzelemmel zárta az évet, emellett a Roland Garroson legyőzte Serena Williamset. Grand Slameken tavaly kevésbé mutatta meg képességeit, leginkább a második-harmadik kör tájékán elvérzett, ám idén Melbourne-ben a kedvező sorsolását is kihasználva elődöntős lehet. Ennek a találkozónak minden tekintetben az amerikai az esélyese, most kiderül, idegekkel is bírni fogja-e a helyzetet.

Ashleigh Barty (1) - Petra Kvitova

Az utóbbi időben igencsak megszaporodtak a Barty-Kvitova meccsek, hiszen tavaly ötször is összecsaptak. Bár ezt a párharcot végül a világelső nyerte 3-2-re, két nagyon fontos meccset bukott el a cseh ellen: előbb a sydney-i döntőben kapott ki Kvitovától, majd az Ausztrál Open negyeddöntőjében. Utóbbi ráadásul kifejezetten sima mérkőzés lett (6:1, 6:4), bár ez talán betudható a rá helyezedő hatalmas nyomásnak is. Ez most is kétségtelenül ott lesz rajta, csakhogy Barty azóta nagy változáson ment keresztül.

068_AA_22012019_883502.jpg Fotó: Europress/AFP 

Májusban megnyerte karrierje első Grand Slam-tornáját (teljesen váratlanul épp a Roland Garroson), világelső lett, majd év végén a WTA-világbajnoki címét is megszerezte. Sikerült közben megfordítania a párharc dinamikáját: az első négy egymás elleni mérkőzésüket Kvitova nyerte, ám az utolsó három találkozó során Barty hagyta el győztesen a pályát. Ha folytatódna ez a sorozat, komoly esélye nyílna, hogy pályafutása során először hazai közönség előtt szerepelhessen Grand Slam-döntőben. 

És, hogy 1978 után először hazai győztese legyen az Ausztrál Opennek. 

Hozzászólások