Salakblog - Federer azt kívánja Murray-nek, hogy Wimbledonban vonulhasson vissza
Federer azt kívánja Murray-nek, hogy Wimbledonban vonulhasson vissza
Fotó: Europress/AFP

Federer azt kívánja Murray-nek, hogy Wimbledonban vonulhasson vissza

Németh DánielNémeth Dániel
2019/01/13 10:48

Roger Federert - Novak Djokovichoz hasonlóan - sokként érte Andy Murray bejelentése, miszerint 2019 lesz pályafutása utolsó éve, az Ausztrál Open pedig jó eséllyel az utolsó tornája. A svájci szerint Murray iszonyatosan büszke lehet az eddigi eredményeire, és bízik abban, hogy a skót saját közönsége előtt, Wimbledonban vonulhat majd vissza.

Federer és Murray párharcait kezdetben a skót teniszező dominálta, volt olyan időszak, amikor 6-2-re billent a mérleg nyelve Murray felé. Rivalizálásuk második felében már inkább Federer kerekedett többször felül, jelenleg 14-11-re vezeti az egymás elleni mérlegüket. Bármennyire is megnehezítették egymás dolgát a pályán, a kölcsönös tiszteletből nem volt hiány, ez tükröződik Federer nyilatkozatán is.

"Azt hiszem, mindenki megérti, mi áll a döntés hátterében. Ha egy olyan sikeres játékos, mint amilyen Andy is, azt érzi, hogy a teste már nem lesz 100%-os, érthető, ha így határoz. Csalódott és szomorú vagyok, kicsit sokkolt is a gondolat, hogy valamikor befejezi. Idővel persze mindenki befejezi, de ez most már konkrét" - mondta Federer, aki hozzátette, szeretné, ha a korábbi világelső Wimbledonban vonulhatna vissza.

000_DV2081163.jpg Fotó: Europress/AFP

"Bízom benne, hogy sikeres Ausztrál Opent zár, és majd a tornát követően is játszani fog, hogy ott vonulhasson vissza, ahol szeretne: Wimbledonban. Ezt kívánom neki. Nehéz lesz, de az út során visszatekinthet a pályafutására, és nagyon büszke lehet az eddigi eredményeire."

A 37 éves svájci az előző évekhez hasonlóan a Hopman-kupán kezdte a szezont, így az első, valódi téttel bíró mérkőzésére az Ausztrál Openen kerül majd sor. Formájára nem lehetett panasz Perth-ben, és a svájci is jól érzi magát. "A [holtszezonban] talán még keményebben is dolgoztam, mint amire számítottam. Egyetlen edzést sem hagytam ki, erősnek érzem magam. Elégedett vagyok a felkészüléssel, izgatott vagyok az első meccsem előtt."

Federerre az üzbég Denis Istomin vár majd az első fordulóban. Papíron nem jelenthet gondot neki ez a párharc, eddigi hat mérkőzésüket egyaránt a svájci nyerte. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Istomin okozott már vaskos meglepetést Melbourne-ben, amikor két évvel ezelőtt legyőzte Novak Djokovicot a torna negyedik fordulójában. Federer jól emlékszik arra a találkozóra.

"Ezekre a korai találkozókra mindig figyelni kell, holnap különösen. Tudom, hogy Denis mit ért el Novak ellen. Amikor pár éve legyőzte őt, gyakorlatilag az egész mérkőzést végignéztem. Nekem is volt már néhány kemény összecsapásom ellene. Remekül játszik a gyors borításokon, és valamilyen szinten itt is ez lesz a helyzet" - nyilatkozta a svájci. Kettejük utolsó két egymás elleni mérkőzésén egyébként Istominé lett az első szett.

"Jó a teniszem. Magabiztosan állíthatom, hogy az ellenfelemnek jól kell ahhoz játszania, hogy legyőzzön. Mindig jó erre gondolni. Fontos, hogyan alkalmazkodsz az ellenfeledhez, ki nyeri meg a nagy pontokat, mert manapság nagyon kicsi a különbség a játékosok között. Éppen ezért nem gondolkozok túlzottan előre. Úgy érzem, azzal hibát követnék el. Bízom abban, hogy a torna későbbi szakaszában is versenyben leszek, de majd meglátjuk." 

via atp 

Hozzászólások