Salakblog - Fedal: A legbarátibb rivalizálás
Fedal: A legbarátibb rivalizálás
Fotó: Europress/Getty

Fedal: A legbarátibb rivalizálás

Kálmán LaciKálmán Laci
2016/10/22 08:48

Rafael Nadal a héten megnyitotta teniszakadémiáját Mallorcán. A sportközpontot minden olyannal felszerelték, ami nagymértékben segítheti a jövő fiataljainak sikeres sportolóvá válását. Azonban az akadémia megnyitása attól szólt igazán nagyot, hogy Rafa mellett az örök rivális, Roger Federer is feltűnt az ünnepségen.

Az elmúlt másfél évtized, vagy talán minden idők két legnagyobbja, a két rivális és barát tehát közösen, egymást erősítve adta át a fiataloknak ezt a nagyszerű komplexumot.

„Tizenhét éve vagyok jelen a Tour-on” – mondta Federer Nadalnak és a jelenlévőknek. „Nagyon sok szorgalmas és igazán inspiráló játékossal találkoztam, de te voltál az, aki a leginkább ösztönzően hatott rám, és aki segített azzá a játékossá válnom, aki ma vagyok.”

Nadal hasonlóképp méltatta Federert. A hosszú évek alatt kölcsönös tisztelet és megbecsülés alakult ki közöttük, és ez tette igazán nemessé a „Fedal” néven elhíresült rivalizálást. Egymás segítségével válhattak csak igazán a sportág felelős nagyköveteivé.

Bár a teniszük különbözik, a munkamoráljuk és az értékrendjük alapvetően ugyanaz. Pontosan tudják, hogy az élet maga sokkal nagyobb dolgot jelent, mint mondjuk a sportág legnagyobbjának lenni. A köztük kialakult bajtársiasság pedig csak tovább erősödik azáltal, hogy mindketten beléptek pályafutásuk utolsó időszakába.

Mondhatjuk, hogy a tenisz aranykora akkor kezdődött, amikor a fiatal, lángoló szemű tinédzser jött és legyőzte Roger Federert a 2005-ös Roland Garros elődöntőjében. Kíméletlen volt és módszeres. Előrukkolt egy korábban soha nem látott pörgetett tenyeressel. Egy mérnök és egy gladiátor egyesült a játékában. Irdatlan hosszú pontokat és brutálisan kemény meccseket játszott, mintha csak ő lett volna Björn Borg szellemi örököse. Ő lett az új salakkirály.

És nem mellesleg ő lett Federer nemezise. Ő lett az, aki valamelyest tompítani tudta a svájci dominanciáját, aki még így is 11 Grand Slam-győzelmet szerzett négy év alatt, 2004 és 2007 között.

Federer volt a művész. Légiesen könnyed lábmunkával és egy matematikus elméjével. Elképesztő ütésarzenállal rendelkezett, a kivitelezés pedig szemet gyönyörködtető volt; nem véletlenül kapta a „zseni” becenevet. A támadóteniszt egészen új szintre emelte kíméletlen tenyeresével, váratlan tempóváltásaival és végtelen eleganciájával. A teniszpalánták a klubokban mind őt próbálták utánozni. Ő lett az a hős, aki összekapcsolta a múltat és a jövőt, és ő lesz az alap mindenféle jövőbeni játékosok, stílusok és korszakok közötti összehasonlításnak.

A Fedal a létező legtökéletesebb időpontban született meg. Akkor, amikor a közösségi média és a streaming technológia nagykorúvá vált. A rajongók a korábbiaknál sokkal közelebbről követhették, ahogy egyre-másra vívták az elképesztőbbnél elképesztőbb finálékat Wimbledonban 2006 és 2008 között, az Ausztrál Openen 2009-ben, vagy épp négy alkalommal a Roland Garroson. De a legjobb talán az volt, hogy a rajongók azt is láthatták, milyen elegánsan, nagyvonalúan és barátian viszonyultak egymáshoz a gesztusok, a mimika és a szavak szintjén is.

Nadal mindig sietett leszögezni, hogy Federer a nagyobb kettejük közül. Ezt legszabatosabban talán a 2010-es Garros idején tette. Az alábbi mondatot rengetegszer láthattuk, hallhattuk a legkülönbözőbb fórumokon.

„Úgy gondolom, aki azt mondja, hogy jobb vagyok, mint Roger, semmit sem tud a teniszről.”

A 2015-ös Wimbledon előtt Federer, egy Christiane Amanpournak adott interjúban hasonló magasságokba emelte ellenfelét, mint ahogy azt korábban ő tette vele. „Ő a valaha volt legjobb salakon. Fölényesen. Ő a legkeményebb, a legnagyobb kihívást jelentő játékos, egyszersmind az, aki ellen a legszívesebben játszottam. A jelleme és a személyisége miatt is, valamint azért, mert elképesztő jelentőséggel bír ebben a sportágban. Nagyon szeretem ezt a rivalizálást.”

Egyikük sem engedte, hogy az egójuk befolyásolja a másik iránti tiszteletet. Ez a tisztelet mindenek felett áll. Pedig azért nagyon kemény vereségeket és gyötrelmes pillanatokat is át kellett élnie mindkettejüknek.

Federer egy interjúban végtelenül természetesnek ábrázolta a kapcsolatát Rafával. „Szinte minden héten látjuk egymást, és megragadjuk ezeket a lehetőségeket, hogy beszélgessünk. Nagyon sok mindent megosztottam Rafával, ilyenkor általában együtt is vacsoráztunk. A családját is nagyon jól ismerem. Nagyon kedves emberek és rendkívül összetartóak. Ismerem az anyukáját, apukáját és a testvérét is. A köztünk lévő kapocs erősebb, mint, ami Novak Djokoviccsal vagy Andy Murrayvel valaha is lehet. Rafát sokkal közelebb érzem magamhoz.”

Kettejük rivalizálása azért is barátibb, mert mindketten eléggé visszahúzódó természetűek. A tenisz történetének korábbi nagy párharcai azért korántsem voltak ennyire szívélyesek. A Fedal egy különleges ajándék. Napfény egy sötét erdő mélyén. Sportszerűség és barátság mindenek felett.

A testük öregszik, a sérülések egyre komolyabbak, de a jóra való fogékonyság csak növekszik bennük. 2017 szeptemberében párosozni fognak az első ízben megrendezendő Laver-kupán, Prágában. Már, ha egészségesek lesznek, persze. A múltban is játszottak bemutatómeccseket, valószínűleg a jövőben még többet fognak. Miért is ne használnák jó célokra a nevüket és a presztízsüket?

Az sem mindegy, milyen példát mutatnak a rajongóiknak, akik között korábban sokszor kibékíthetetlennek tűnő ellentét feszült. Manapság inkább összezárni látszik a két tábor, és soha nem látott egyetértés van kibontakozóban. Kis túlzással ott tartunk, hogy a régen egymástól élesen elkülönített "fanklubokat" gyakorlatilag egybe is lehetne már nyitni. A kritikák zöme mostanság úgyis Djokovicnak, Murraynek és a fiatal generáció képviselőinek szól leginkább.

Az is igaz persze, hogy akik egykoron heves vérmérsékletű, lázadó tinédzserként szerettek bele egyikük vagy másikuk játékába, azok mára konszolidált felnőttek lettek. Eltelik még néhány év, Rafa és Roger elköszönnek a Tour-tól és a két, egykoron különálló, majd egyre inkább egybeolvadó tábor keserédes nosztalgiával idézi majd fel kettejük legemlékezetesebb csatáit. Persze, nyilván maguk a játékosok is kíváncsiak, mi lesz velük profi pályafutásuk lezárulta után.

"Kíváncsi vagyok, mi fog történni, ha már mindketten letettük az ütőinket" - mondta Federer. "Akkor fog istenigazából kiderülni, milyen közel is álltunk egymáshoz Rafával. Nem tudom, hogy tartani fogjuk-e a kapcsolatot, érdekes lesz majd látni."

Most Mallorcán azért némi bepillantást nyerhettünk az elképzelt jövőbe. Aztán ha majd évek múltán ott ülnek fenn egymás mellett a Chatrier vagy a wimbledoni Centre Court lelátóján, az akkoriaknak csak elég lesz felnézniük, ha netán véletlenül sportszerűségből és barátságból lenne szükségük példamutatásra.

(Részben Jeremy Eckstein írása nyomán)
Hozzászólások