Salakblog - És Novak Djokovic még csodálkozik, hogy nem szeretik?
És Novak Djokovic még csodálkozik, hogy nem szeretik?
Fotó: Europress/AFP

És Novak Djokovic még csodálkozik, hogy nem szeretik?

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/06/10 10:14

Jó, a fönti címen nyilván lehetne finomítani, hogy nem szeretik eléggé, vagy nem szeretik elegen, vagy legalábbis nem annyian, mint ő azt szeretné, ám a lényeg valószínűleg nem ez. Ez csupán részletkérdés.

Van az a Novak Djokovic, aki szíveket rajzol, szíveket küld, meg öleléseket, jelezvén, hogy mennyire szereti ő a közönséget, egyszersmind kérvén őket arra, hogy szeressék ők is viszont őt. Legalább ugyanennyire.

Aztán van az a Novak Djokovic aki kiparodizálja a játékostársait, mókázik a labdaszedőkkel, maga mellé ülteti az esernyőt tartó kis srácot térfélcserénél, megkínálja őt ásványvízzel, sőt még koccint is vele. Máskor meg dalra fakad és táncra perdül a pályán, vagy épp cukibbnál cukibb képekkel és videókkal árasztja el a közösségi oldalait.

És legfőképpen van az a Novak Djokovic, aki megtapsolja a riválisok egy-egy kiváló ütését, és rendkívül pöpec módon összerakott beszédekben mond köszönetet a közönségnek, és gratulál az ellenfeleknek.

Ugyanakkor van egy másik Novak Djokovic is. Az, aki az ellenfél dupla meccslabdájánál grimaszolva, sértődötten áll oda fogadni csak azért, mert őt hangos ovációval ünnepli a közönség. Majd, mikor minden mindegy alapon bevág egy nyerő ritörnt, elkezdi hergelni őket, elvárva az elismerést, kierőszakolván valahogy a szeretetet. Nem mellesleg megzavarván az ellenfelet, aki épp a meccsért adogat.

Van az a Novak Djokovic is, aki burkoltan igen, célozgatásokkal igen, de nyíltan nem vállalja a véleményét Chris Kermode, az ATP első emberének elmozdításával kapcsolatban.

Van az a Novak Djokovic, aki úgy megy föl egy Grand Slam-elődöntőre, hogy nem hajlandó elfogadni a körülményeket, miközben három másik riválisa ezt megteszi. Nem tapsolnak ők sem örömükben, de legalább próbálnak alkalmazkodni.

Aztán, amikor brék-hátrányba kerül a harmadik játszmában, a kérése, azaz, hogy ne legyen játék aznap, meghallgatásra kerül. Függetlenül attól, hogy az esőfelhők elvonultak, és kitisztult Párizs felett az ég. Aztán, amikor a meccs utáni sajtótájékoztatón a döntés körülményeiről kérdezik, kitérő válaszokat ad.

Van az a Novak Djokovic, aki példátlan arroganciával oktatja ki a mérkőzésvezetőt arról, szerinte hogyan kellene a 25 másodperces szabályt alkalmaznia, miután az nem átallotta figyelmeztetni őt időtúllépés miatt. 

Mindkét Novak Djokovic rendben van. Ahogy minden ember, ő sem csak jó, vagy rossz. De, aki ennyire sokféle a nagy nyilvánosság előtt, az nem kaphat csak egyféle reakciót tőlük. 

Aki ennyire sok arcát mutatja az embereknek, amelyekben pozitívum és negatívum, erény és gyarlóság egyaránt jelen van, az visszafelé nem kaphat csak jót, csak szeretetet, és semmi mást. 

A közönség szereti a kiszámíthatóságot, szereti tudni, hogy kitől, mit várhat. McEnroe-tól például azt, hogy McEnroe legyen. És ezt ő mindig hozta is. Igaz ő nem is akart soha mondjuk Borg lenni. Ahogy Becker sem akart soha Edberg lenni.

Talán az a kulcs, hogy Djokovic se akarjon se Federer, se Nadal lenni. 

Fogadja el, hogy ő Novak Djokovic, ami egyáltalán nem kevés. Sőt.

Hozzászólások