Salakblog - És akkor Andy Murray végérvényesen csatlakozott Federerhez, Nadalhoz és Djokovichoz
És akkor Andy Murray végérvényesen csatlakozott Federerhez, Nadalhoz és Djokovichoz
Fotó: Europress/AFP

És akkor Andy Murray végérvényesen csatlakozott Federerhez, Nadalhoz és Djokovichoz

Szabó GáborSzabó Gábor
2019/10/22 09:38

Igen tudom, Roger Federer 20, Rafael Nadal 19, Novak Djokovic pedig 16 Grand Slam-tornát nyert, míg Andy Murray csak hármat. Ha szigorúan innen nézzük, akkor tényleg csak nagy hármas létezik, nem pedig nagy négyes, ha szigorúan csak a Grand Slam-győzelmek számát tekintjük, akkor Stan Wawrinka ugyanúgy kiegészíthetné a nagy hármast négyesé, mint Andy Murray.

Ám nem lehet csak a Grand Slam-győzelmeket tekinteni, a tenisz nem csak számokról szól.

És mielőtt bárki hangosan felröhögne, gondoljon bele abba a helyzetbe, hogy kedvence – legyen az akár Federer, akár Nadal, akár Djokovic – úgy vonul esetleg vissza majd valamikor, hogy nem neki lesz a legtöbb Grand Slam-trófeája. Ha sikerült, ha belegondolta magát ebbe a helyzetbe, akkor olvassa el a fenti mondatot még egyszer. Igen, nyilván Federer/Nadal/Djokovic a valaha volt legnagyobb (mindenki ossza be magának), annak ellenére, hogy nem ő nyerte a legtöbbet. Mert a tenisz nem csak számokról szól.

Persze Andy Murray azért a számok terén sem áll gyengén, hiszen lejátszott 11 Grand Slam-döntőt, nyert Davis-kupát, világbajnokságot, volt világelső, sőt év végi világelső, továbbá nyert két egyéni aranyérmet az olimpián. Kétszer annyit, mint a másik három összesen.

Mégis ha egyetlen szóba kéne sűrítenem azt, hogy miért érzem úgy, hogy Andy Murray sokkal kevesebb győzelme ellenére immáron végérvényesen és visszavonhatatlanul teljes jogú tagja a nagy négyesnek, akkor azt mondanám: jelenlét. Nem is annyira a teniszpályán - bár ott is nyilvánvalóan, minden trágárságával, szövegelésével, önostorozásával  együtt –, hanem inkább a jelenlétére gondolok az elmúlt 10-15 év teniszében.
A megkerülhetetlenségére. 

Arra például, hogy amikor egészséges volt, ugyanúgy mindig – igen mindig! - meg kellett említeni őt a favoritok között, mint a másik hármat. És legtöbbször ugyanúgy eljutott a végjátékig, mint a többiek. Csak kevesebbszer ért célba, ami elsősorban Djokovicon, másodsorban Federeren múlott. Andy Murray pontosan ugyanolyan központi figurája volt ennek a bő évtizednek, mint Federer, Nadal és Djokovic, hiszen pontosan ugyanolyan történelmi tettek fűződnek a nevéhez, mint a többieknek.

Gondoljunk csak első wimbledoni győzelmére - after 77 fucking years. 

Vagy az idei évére. A sajtótájékoztatóra Melbourne-ben, ahol könnyek között jelentette be, hogy idén visszavonul, mert nem bírja a fájdalmakat, és bár szeretné kihúzni Wimbledonig, nem hiszi, hogy képes lesz rá. Aztán a műtétre, a csípőprotézisre. És ne mondjuk, hogy a másik három is volt sérült, és ők is visszajöttek, mert akkor nagyon igazságtalanok vagyunk. Neki nem a könyöke fájt, mint Nolénak, vagy a háta, mint Rogernek, rajta egy olyan műtétet hajtottak végre, amit általában 60-70 éves embereken szoktak. Akik, aztán ha vissza is térnek a teniszpályára, ritkán nyernek ATP-tornát.

Azok a történetek, amiket Murray írt, ugyanúgy hozzátartoznak ehhez a korszakhoz - a tenisz talán legfényesebb korszakához - mint amiket Federer vagy Nadal írt. Talán nem volt belőlük annyi, mint amennyi a többinek, de azt azért nem lehet mondani, hogy sokkal rosszabb sztorik lettek volna.

Sőt.

Hozzászólások