Salakblog - Elődöntők: Sharapova-Bouchard
Elődöntők: Sharapova-Bouchard
Fotó: Europress/AFP

Elődöntők: Sharapova-Bouchard

Szántó PetraSzántó Petra
2014/06/05 11:53

Az egyik oldalon ott a karrier Grand Slam, a korábbi világelsőség, a szupersztár státusz, hogy sorozatban negyedszer elődöntős a párizsi tornán, és zsinórban harmadszor juthat döntőbe.

A másik oldalon pedig… egyelőre nincs semmi. Még az egymás elleni mérleg sem túl bíztató.

Mégis azt kell mondanunk, hogy Maria Sharapova és Eugenie Bouchard elődöntője nem lefutott.

Bár semmi nem szól a 20 éves kanadai lány mellett, mégis van egy olyan érzése az embernek, hogy lehet esélye. Pont azért, mert nagyon sok mindenben hasonlít a hozzá hasonlóan szőke és népszerű ellenfelére. Agresszív, támad, harcol, nem adja fel.

De talán leginkább azért, mert őt is hasonló fából faragták, mint Sharapovát.

Tíz évvel ezelőtt, amikor Sharapova tiniként megverte Serenát a wimbledoni döntőben, mindenki azon képedt el, hogyan lehet egy fiatal lány ennyire fegyelmezett és felnőtt a pályán.

Most valami hasonlót érzünk Genie-vel kapcsolatban, aki már néhány hónappal ezelőtt, élete első GS elődöntője kapcsán is úgy nyilatkozott, mint egy érett vérprofi.

Őt úgy tanították az edzői és nevelték a szülei, hogy már 19-20 évesen is pontosan tudja, mit kell és mit lehet csinálni a pályán, mivel kell foglalkozni és mivel nem szabad foglalkozni.

Félelmetes érettséggel játssza végig a mérkőzéseit, egyetlen bizonytalan, nem odaillő lépés nélkül, kizárva minden külső tényezőt.

Mintha csak Sharapovától tanulta volna.

És pont ezért lehet veszélyes ma Sharapovára. Genie Bouchard megnyerte a legutóbbi kilenc (!) olyan Grand Slam meccsét, amelyen övé lett az első szett. Maria Sharapova viszont számtalan Grand Slam meccset hozott vissza, melyet vagy ő nagyon rosszul és/vagy az ellenfél nagyon jól kezdett, köztük a Stosur és Muguruza elleni utolsó két párizsi mérkőzését.

Mindketten verhetetlenek, ha nem hibáznak. De mindketten sebezhetőek, ha olyan napot fognak ki, amikor sok az önhiba. Ezek alapján nagyon úgy tűnik, két dolog dönthet ma: ki nyeri az első szettet és ki üti a kevesebb ki nem kényszerített hibát.

Ám mivel két igazi versenyszellemmel van dolgunk, az is lehet, hogy a fentiek a világon semmit nem fognak számítani.

Hozzászólások