Salakblog - Egy megalázott generáció – A Nadal–Djokovic döntő elé
Egy megalázott generáció – A Nadal–Djokovic döntő elé

Egy megalázott generáció – A Nadal–Djokovic döntő elé

Szabó Gábor ·
2019/01/26 09:39

Két héttel az után, hogy az ember a könnyeivel küszködve merengett az idő múlásán, amikor a pályatársak egy szívszorongató kisfilmben búcsúztak Andy Murraytől, majd egy héttel azt követően, hogy John McEnroe azzal bocsájtotta útra Stefanos Tsitsipast Federer legyőzését után, hogy „hölgyeim és uraim, íme az őrségváltó”, az ember kicsit másként tekint a holnapi döntőre, mint ahogyan a fentiek után várni lehetett.

Szó sincs már semmiféle őrségváltásról, Federer veresége egy rosszul lejátszott második szettnek tűnik csupán, egy – ismételten – elszalasztott lehetőségnek, sőt talán az idő sem múlik már. Olyan minden, mint amikor a kis Buksi nagy elánnal játszani indulna a nagy kutyák közé, de a gazdi erélyesen ráparancsol: Marad! 

És Buksi marad persze, hiszen póráz van a nyakán.

Nadal és Djokovic megverte Tsitsipast, De Minaurt, Tiafoe-t, Shapovalovot, Medvedevet, némi túlzással hazazavarták az egész next-generációt, megvertek mindenkit, akitől az ember valami értelmeset remél. Maradna még ugye Zverev, Khachanov és Coric, de hozzájuk még ők sem kellettek, elegendőek voltak a segédmunkások, vagy hazazavarták éppen saját magukat.

Sőt, hogy tetézzük, nemhogy nincsen szó őrségváltásról, hanem Djokovic és Nadal is úgy jutott be a döntőbe, hogy az elődöntőben életük egyik legjobb meccsét játszották le. Nem a tornán a legjobbat, vagy az idén, esetleg az elmúlt években, hanem az egész karrierjüket tekintve az egyik legjobbat.

Az elmúlt bő egy évben mind a ketten megújították az adogató mozdulatukat. Ennek azért van üzenetértéke, azt hiszem, ilyet az ember ritkán tesz akkor, ha a múltba réved, ha megadja magát az idő múlásának. És ez még akkor is igaz, ha egészségügyi szempontok is – úgyis mint fájós könyök, fájós minden – jócskán szerepet játszottak abban, hogy meg kellett változtatniuk, az évtizedek óta beégett mozdulatokat.

De megtették, megváltoztatták, mert akarnak még valamit ettől a játéktól, és ezt különösen Djokovic esetében jó leírni, mert azért ez egy esztendeje nem volt ennyire egyértelmű.

Ha általánosságban, messziről szemléljük a döntőt, le kell írni, hogy Nole lehet az első játékos, aki háromszor nyer zsinórban három Grand Slamet, míg Rafa lehet az első az Open-érában, aki minden GS-t megnyer kétszer, továbbá azt, hogy soha senki senkivel nem játszott ötvenháromszor, és hogy az eddigi 52 meccsükből Djokovic nyert 27-et Nadal 25-öt, 

Statisztikusok most biztosan azt mondanák, hogy egy megfelelően nagy számú mintából, nem alakult ki szignifikáns különbség a két játékos között, ami egyfelől nyilván igaz, másfelől viszont talán éppen a lényeget takarja. Ugyanis ha csak a keménypályát tekintjük, ott már Djokovic sokkal jobban áll, eddigi 25 meccsükből ő nyert 18-at, magyarul négyből mindössze egyet nyert eddig Nadal. 

Ennyire viszont azért nem rosszak Rafa esélyei szerintem, még akkor sem, ha azt is rögzítenünk kell, hogy ezen a borításon utoljára a 2013-as US Open-döntőben tudta megverni Nolét, és zsinórban hatszor kikapott tőle.

Ámde egy Rafael Nadalnak egy Grand Slam-döntőben 25%-nál azért mindig több esélye van, ezt azért talán axiómaként is felfoghatjuk. Olyan egészen egyszerűen a versenyzői adottságai miatt, a személyiségéből adódóan sem létezhet, hogy ennyire esélytelen legyen. És akkor a megújult teniszéről még nem is beszéltünk.

Bár azt hiszem, bármennyire is lenyűgöző volt, az agresszív játék Tsitsipas ellen az elődöntőben, önmagában ezt a teniszt kitehetné az ablakba a döntőben. Bármennyit is keményedtek Nadal szervái, annyira nem kemények, hogy azok nagyon nagy gondot okozzanak Djokovicnak, ha a úgy fogad ahogyan szokott. Rafa pedig csak és kizárólag így ilyen agresszívan teniszezik.

Attól azonban, hogy ez az agresszív tenisz önmagában nem lenne elegendő, ha Rafa mást nem játszana, nem mondhatjuk azt, hogy ez az agresszív tenisz, az erre való képesség, ne lehetne döntő faktor ezen a meccsen. Nagyon könnyen előfordulhat ugyanis, hogy ezek az esetenkénti olcsó pontok, ezek a rövidebb labdamenetek, jelentik az utolsó építőkockát Nadalnak, amivel gyorsabb borításokon is eredményesebb tudna lenni Djokovic ellen.

Ha teniszszakmailag nézzük, talán ez a legérdekesebb kérdése a meccsnek, a kérdés ezen túl csak az, hogy érdemes-e egyáltalán egy ilyen meccset teniszszakmailag nézni? Vagy elég pusztán élvezni azt? Hiszen lehet, hogy külön-külön játszanak majd még GS-döntőt, ám egymás ellen könnyen előfordulhat, hogy sohasem.

Ennek a soha többének a tudatában kell leülni és élvezni ezt a meccset szerintem, hátradőlve kicsit könnyes szemmel, soha nem fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan, nagylelkűen. Úgy, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.

Gondold meg, ezt a meccset csak az ember látja.

Hozzászólások