Salakblog - Egy fiatal indiai-amerikai ex-teniszező csodás három napja Roger Federerrel
Egy fiatal indiai-amerikai ex-teniszező csodás három napja Roger Federerrel
Fotó: Europress/AFP

Egy fiatal indiai-amerikai ex-teniszező csodás három napja Roger Federerrel

Nánási AntalNánási Antal
2020/07/27 13:33
Vitathatatlan tény, hogy Roger Federer saját sportága, valamint az egyetemes sport egyik megkerülhetetlen ikonja, személye pedig a jelen mellett aktívan befolyásolja a jövőt is. De legalább annyira köztudott az is, hogy a svájci legenda, nyilván a számára tartható keretek között, egy nagyon is földönjáró, elérhető szupersztár. A Tennisworld közölt a minap egy rövid összeállítást Sameer Kumar „Köszönöm, Roger!” című írásából, amely szépen megvilágítja a bajnok nagyon is hétköznapi emberi oldalát.

Ne ostorozza magát senki látványosan, ha elsőre nem tudja hova tenni Sameer Kumar nevét. Az indiai bevándorlók gyermekeként már az Egyesült Államokban született ex-teniszező ugyanis semmilyen különösebb eredményt nem ért el rövidke pályafutása alatt. A patinás Stanford Egyetem növendékeként ugyan rendszeresen játszott az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA), ahol jó egyéni- és párosjátékosnak is számított, nemzetközi szinten azonban igazán még csak megméretni sem tudta magát. Az ATP hivatalos honlapján regisztrált profilja szerint mindössze tizenhárom ITF szintű mérkőzés adatott meg neki, a világranglista karriercsúcsot pedig egy bő három éve elért 1258. hely jelentette. Ez a mérleg nem kifejezetten az, amely Federer kaliberű játékosok elleni találkozókig és nagy tornák centerpályáin való mérkőzésekig vezet, főhősünknek azonban mindezek mégis megadattak.

Történt ugyanis, hogy az egyetem befejezése után a tenisszel felhagyó Kumar New Yorkba költözött, és egy ismerős ismerősén keresztül vállalkozott arra, hogy a 2019-es US Open alatt készenlétben álljon, ha egy játékos ütőpartnert keres egy-egy edzéshez vagy mérkőzés előtti bemelegítéshez. A készenléti státuszért kapott US Open belépő jó deal-nek tűnt, így a munkaerőpiacra épp csak kilépő fiatal izgatottan várta, hogy mikor csörren meg a telefon.

Sameer Kumar a US Open 2014-es junior tornájánSameer Kumar a US Open 2014-es junior tornáján Fotó: Europress/AFP

Nem is kellett sokat várnia, hiszen már a főtábla küzdelmeinek első napján befutott az első megkeresés, nem is akárkitől, hiszen Novak Djokovic keresett éppen ütőpartnert. Még mielőtt azonban hősünk beleélte volna magát a helyzetbe, jött a hidegzuhany, hiszen egy újabb telefon után kiderült, a friss wimbledoni bajnok szerb végül inkább Grigor Dimitrovval ütögetne. A második telefonhívás azonban pár perc múlva zárójelbe tette a Djokovic elleni szeánsz elmaradását, kiderült ugyanis, hogy Roger Federer is épp ütőpartnert keresett az esti első fordulós mérkőzése előtt. Mire Sameer Kumar pislogni tudott volna, már reszketve ücsörgött az egyik edzőpálya székén, és többezer szurkolóval egyetemben, várta a nagy Roger felbukkanását. A svájci aztán, aki természetesen Kumar kedvenc játékosa és hőse, jó háromnegyedórás késéssel érkezett meg a pályára, és könnyed, átmozgató edzésnek felfogható beütést játszott az amerikaival, akinek az edzés végén lehetősége nyílt arra, hogy pár szót váltson Federerrel:

„Kérdezgetett az egyetemi évekről meg hogy milyen New Yorkban élni. Lenyűgözött, hogy mennyire hétköznapi beszélgetést folytattam a világtörténelem egyik legnagyobb sportolójával, mintha csak egy régi jóbarát érdeklődött volna felőlem.”

Azt talán sohasem tudjuk meg, hogy a Sameer Kumar elleni bemelegítés vett-e ki túl sokat Federerből, esetleg az ellenfél volt a vártnál szívósabb, a svájci mindenesetre elvesztette az első játszmát a US Open első körében Sumit Nagal ellen, hogy aztán gyorsan fordítva négy játszmában befejezze a mérkőzést. Kumar életre szóló élménnyel gazdagodott, amit annak rendje és módja szerint egy közös képpel is emlékezetessé tettek a felek.

Az akár tündérmesének is beillő történet azonban itt még nem ért véget, másnap ugyanis újra megcsörrent Sameer Kumar telefonja, az amerikai pedig szinte nem hitte el, amit hallott: Federer ugyanis szeretett volna újra vele gyakorolni. Mire a döbbenettől felocsúdott volna, a korábbi stanfordi egyetemista már úton volt a húszszoros GS-bajnok svájci szállása felé, hiszen ezúttal, pihenőnap lévén, nem a Billie Jean King Teniszközpont egyik pályáján ütögettek.

Az élete napjait élő amerikai szerint Federer viselkedése szembetűnő változáson ment ekkor keresztül, hiszen szemben a meccsnapi feszült, koncentrált habitussal, ezúttal sokkal lazább volt a svájci, aki a gyakorlás előtt önfeledten játszott gyermekeivel. A jó hangulatú tréning végén aztán jött az újabb meglepetés, Kumart ugyanis meghívták, hogy üssön be Federerrel másnap, a svájci második fordulós meccse előtt. A meghívás elfogadása után pedig kiderült, hogy ezúttal az Arthur Ashe stadion lesz a helyszín.

„Teljesen szürreális érzések kavarogtak bennem, ahogy besétáltam az Arthur Ashe pályájára. Egy olyan pályára léphettem, ahol a sportág történelmének nagy eseményei zajlottak, többek között azon játékos által, akivel éppen ütögetni készültem.”
„Ráadásul az esőzések miatt felborult az eredeti program, sokan kényszerültek be a fedett pályára, így mi is csak a pálya egyik felét használhattuk, szóval még inkább oda kellett figyelnem az ütéseimre.”

Nem tudni, hogy az amerikainak köze volt-e a dologhoz, mindenesetre tény: Roger Federer a Damir Dzumhur elleni második körös mérkőzésén is elvesztette az első játszmát, hogy aztán újra megnyerve a következő három szettet, továbblépjen a következő körbe.

Minden csoda három napig tart ─ tartja az egyik legtöbbször idézett közhely. Sameer Kumarra ez az állítás teljesen igaz, és ő ezt minden bizonnyal a legkevésbé sem bánja. A húszas évei elején járó amerikai három egymást követő napon játszhatott Roger Federerrel, beszélgethetett a legendával, egyáltalán megtapasztalhatta a Federer-hatást. Azok az élmények pedig, amelyeket a három nap alatt szerzett, minden bizonnyal örökre kibérelték maguknak Sameer Kumar best of élményeinek pole pozícióját. 

Hozzászólások