Salakblog - "Eddig sem a te pénzeddel éltünk túl, és most sem kértünk tőled semmit" - nyílt levél Dominic Thiemnek
"Eddig sem a te pénzeddel éltünk túl" - nyílt levél Dominic Thiemnek
Fotó: Europress/AFP

"Eddig sem a te pénzeddel éltünk túl, és most sem kértünk tőled semmit" - nyílt levél Dominic Thiemnek

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/05/10 16:30
Ines Ibbou, algériai teniszezőnő nyílt levelet írt Dominic Thiemnek. Ebben reagált az osztrák véleményére, aki nem, illetve nem úgy támogatná az alacsonyabban rangsorolt teniszezőket, ahogy az éljátékosok többsége, köztük a Nagy Hármas tagjai tennék.

Ibbou egy új perspektívát ajánlott a világranglista jelenlegi harmadikjának, és arra kérte őt, tisztelje azt a rengeteg áldozatot, amit a hozzá hasonló játékosok hoztak meg annak érdekében, hogy teniszezni tudjanak. 

A történet háttere, hogy Novak Djokovic vezetésével a topjátékosok, valamint a szövetségek létrehoztak egy alapot, mellyel a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került, alacsonyabban rangsorolt játékosokat akarták támogatni. 

Ennek a kezdeményezésnek ment neki Thiem, aki nyilatkozatában azt mondta, "nincs olyan játékos, aki a túlélésért küzd." Mivel véleménye szerint a támogatandó játékosok legnagyobb része nem is profi, ezért ő szívesebben adna pénzt más, szerinte sokkal inkább rászoruló embereknek, szervezeteknek. Az osztrák később finomított a véleményén, és azt mondta, volnának olyan játékosok, akik valóban megérdemelnék a segítséget. 

"Nincs olyan teniszező, aki a túlélésért küzd" - Thiem nem támogatná az alacsonyabban rangsorolt játékosokat | Eurosport

Az anyagiak normál esetben is érzékeny témának számítanak a teniszben, ugyanis relatíve kevés játékos tud megélni a profik között. Ez most, hogy a tenisz lényegében leállt - és csak reménykedni lehet a mihamarabbi folytatásban - különösen fontos kérdéskör, hiszen sokaknak a megélhetése múlik a versenyektől. Ezért is érdekes Dominic Thiem álláspontja.

Thiem sok kritikát kapott az álláspontja miatt például Dustin Browntól vagy Nick Kyrgiostól, bár voltak olyanok is, akik egyetértettek vele. A legutóbbi vélemény egy nyílt levél formájában érkezett az algériai teniszezőnőtől, aki, bár rengeteg áldozatot meghozott a teniszért, mégsem képes megélni belőle. 

"Kedves Dominic" - kezdte mondandóját Ibbou. "Miután elolvastam a véleményed, eltűnődtem, vajon hogy alakult volna a pályafutásom, az életem, ha a te helyedben lettem volna. Igen, megpróbáltam belegondolni, milyen lehet Dominic Thiemnek lenni."

Ibbou ezt követően elmesélte, hogyan nőtt fel Algériában, és milyen küzdelmeket vívott és áldozatokat hozott azért, hogy sportolhasson. Elmagyarázta, hogyan lett belőle teniszező egy olyan országban, ahol egy nő számára rendkívül nehéz sportolónak lenni.

"Igaz, nem voltak edző szüleim, akik segíthették volna a felkészülésem, azért a helyi létesítményeket legalább használhattuk. Azt nem tudom, tudtad-e, hogy Algériában nagyon-nagyon ritkák a junior versenyek? És, hogy nincsenek sem ATP-, sem WTA-tornák. Nincs nemzetközi szintű edző, és nincs egy darab fedett pálya sem."

"De ne érts félre, mindez nem akadályozhatott meg abban, hogy elkezdjem járni a saját utam, és hogy 14 éves koromra korosztályom egyik legjobbja legyek a világon. Az első WTA-pontjaimat úgy szereztem, hogy ennyi idősen megnyertem egy 10 ezres tornát. Azért ez elég jó, nem igaz? És akárcsak te, az ITF junior ranglista élvonalába kerültem."

Ines IbbouInes Ibbou (Fotó: Essentially Sports)

"Ha abban a csodálatos világban élem volna, amelyikben te, valószínűleg sok szponzor figyelmét felkelthettem volna, és a szövetség is a szárnyai alá vett volna. De ez nem egészen így történt. Azt mondod szponzorok? Adidas? Nike? Wilson? Prince? Head? Ezek még csak nem is léteznek Algériában. Leszámítva néhány felszerelést, és egy kis támogatást a helyi cégektől, csak a minimumot kaptam azért, hogy fedezni tudjam a költségeit annak, hogy részt tudjak venni a GS-tornák junior versenyein."

A nehézségek ellenére a most 21 éves Ibbou ott van a WTA-ranglistán, a 600. hely környékén. A teniszezőnő további kérdéseket tett fel Thiemnek például arról, vajon milyen érzés, hogy saját edző kíséri őt versenyről versenyre. De nem csak edző, hanem személyi edző, pszichológus és fizioterapeuta is. 

"Ezek az áldozatok részei a játéknak, én mégis azt gondolom, a pályán kéne eldőlnie annak, hogy mit hozhatok ki a karrieremből, és nem a pénzügyi lehetőségeimnek kellene meghatározniuk azt. Ez nem fair. Panaszkodás nélkül, csendben teszem a dolgom, de folyamatosan küzdök minden egyes napért."
"Kedves Dominic, veled ellentétben sok olyan játékos van, aki ugyanabban a valóságban él, amelyikben én. Csak, hogy emlékeztesselek, eddig sem a te pénzed jelentette a túlélést a számunkra. És most sem kért tőled senki semmit. Az adományozó kezdeményezést olyan játékosok indították, akik átérezték a helyzetünket és szolidaritásukról akartak biztosítani minket. Ezek olyan játékosok, akik szerint az együttérzés fontos, és annak segítségével változásokat lehet elindítani. Bajnokok, minden szempontból."

Ki a fene látott már éhező profi teniszezőt, miért pont nekik gyűjtenek? | Eurosport

Tegnap Dominic Thiem volt az első, aki ki merte mondani azt, amit talán már jóval korábban ki kellett volna mondania valakinek. Nem biztos, hogy tenisz világranglista 250. vagy 700. helyén tanyázó embertársaink volnának azok, akik leginkább segítségre szorulnak ezekben a vészterhes időkben.

"Dominic, ez a krízis komoly kihívásokat jelent mindannyiunk számára, és megmutatja, kik is vagyunk mi igazából. Azzal, hogy a játékosoknak segítenek, a tenisznek segítenek túlélni. A sport nemesít. Arra való, hogy kiemelje a legtehetségesebbeket, a legkitartóbbakat, a legszorgalmasabbakat, a legbátrabbakat. Vagy talán egyedül szeretnél játszani a pályán? Ahogy mondtam, Dominic, mi nem kértünk tőled semmit. Csak egy kis tiszteletet az általunk hozott áldozatokért. A nagy bajnokok miatt ragaszkodom az álmaimhoz. Kérlek, ne rombold le ezt az álmot."

Essentially Sports

Hozzászólások