Salakblog - Djokovic támogatja, hogy legyen a nőknél is egy ATP-kupához hasonló csapatverseny
Djokovic támogatja, hogy legyen a nőknél is egy ATP-kupához hasonló csapatverseny
Fotó: Europress/AFP

Djokovic támogatja, hogy legyen a nőknél is egy ATP-kupához hasonló csapatverseny

Németh DánielNémeth Dániel
2020/01/08 12:28
Novak Djokovic úgy gondolja, a WTA Tour jól járna azzal, ha az idén bemutatkozó ATP-kupa mintájára létrehoznának egy női csapatversenyt, főleg, ha az a versenynaptár drasztikus átalakítása nélkül megvalósítható lenne. A szerb teniszező emellett azt is elmondta, bár szereti a csapatversenyeket, érdemes lenne összevonni az ATP- és a Davis-kupát egy nagy tornává.

A 16-szoros Grand Slam-győztesnek elnyerte a tetszését az ATP-kupa, amely egyelőre jól is alakul a szerbeknek, hiszen a Chile elleni győzelmüknek köszönhetően veretlenül jutottak a legjobb nyolc közé. A szerdai meccsek közül Dusan Lajovic és Djokovic is hozta az egyest, így a délutáni programban az is belefért, hogy a párost a chileiek nyerjék meg. Djokovic a csoportkörben mindhárom mérkőzését megnyerte, sőt, eddig szettet sem veszített, bár a sérülése után jó formában visszatérő Kevin Anderson alaposan megizzasztotta.

"Élvezem a tornát. Különösen azt, hogy a szerb csapattal ma elutazunk egy másik városba, holnap már ott edzünk és így más körülményekhez kell alkalmazkodnunk. Az, hogy többfelé elmegyünk Ausztráliában, kicsit olyan érzés, mintha világkupán játszanánk, ilyesmit eddig nem élhettem át. Csapatként csak a Davis-kupában versenyeztünk, ahol otthon vagy idegenben szerepeltünk, épp ezért a változó helyszíneket nagyon izgalmasnak találom" - magyarázta Djokovic.

000_1NJ3BB.jpg Fotó: Europress/AFP

Az ATP-kupát három városban rendezik, és a szervezők szerint első nekifutásra kifejezetten sikeresnek mondható. Tom Larner versenyigazgató elmondta, az első négy nap során 116,412 néző látogatott ki a mérkőzésekre, ebből a Sydney Morning Herald információi szerint csak Sydneyben 43 ezren voltak. Látva az ATP-kupa sikerét, rögtön felmerült, hogy a mintájára a WTA is létrehozhatna egy hasonló versenyt a nőknél, amit Djokovic is jó ötletnek tart, szerinte egy ilyen eseménynek számos előnye lenne.

"Úgy gondolom, hogy ez a formátum pozitív hatással lenne a WTA Tourra. De ez csak az én véleményem. Természetesen nem vagyok tisztában a számokkal, vagy akár azzal, hogyan érintené ez a versenynaptárat. De lenne értelme, mivel az ATP-kupát szintén itt, Ausztráliában rendezik, miközben a nők is Brisbane-ben és Aucklandben szerepelnek, tehát a legtöbb női topjátékos egyébként is Ausztráliában van" - magyarázta a világranglista 2. helyén álló szerb. Aki azért hozzátette, lennének javaslatai az ATP-kupa átalakítására.

"Talán az lenne a legjobb megoldás, ha létrehoznának egy szuperkupát vagy egy világkupát. Beszélni fogunk erről a játékostanácsban, meglátjuk, milyen visszajelzések érkeznek a játékosoktól az ATP-kupa első évéről. Voltak pozitívumok a Davis-kupában, ugyanakkor az sokaknak nem tetszett, hogy megszűntek a hazai mérkőzések. Úgy gondolom, hogy a csoportkört - az ATP-kupához hasonlóan - több helyszín között szét lehetne osztani, majd a legjobb nyolc összecsaphatna egy helyszínen, ahogyan most is."

000_1NE4ZU.jpg Fotó: Europress/AFP

Djokovic szerint a két sorozat összeolvasztása enyhíthetné a játékosok meccsterhelését is. "Hallottam pár napja Nadalt erről beszélni, aki azt mondta, hogy olyan érzése van, mintha nem is ért volna véget az előző szezon, mert szinte rögtön elkezdődött a következő. Jelenleg 11 hónapból áll egy idény, ami egyfelől fantasztikus, számos lehetőséget rejt magában, de szükség van egyensúlyra, és talán a Grand Slamek is vagy túl közel, vagy túl távol vannak egymástól."

via Ubitennis

Hozzászólások