Salakblog - Djokovic egyre hajmeresztőbb áltudományos állításokkal mérgezi az online közösségi teret
Djokovic hajmeresztő áltudományos állításokkal mérgezi az online teret
Fotó: Europress/AFP

Djokovic egyre hajmeresztőbb áltudományos állításokkal mérgezi az online közösségi teret

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/05/09 09:19
Novak Djokovic alaposan kiverte a biztosítékot a teniszvilágban azzal, hogy nyugtalanító, ártalmas, sőt kifejezetten veszélyes elméleteket terjeszt egy guru segítségével a közösségi oldalán. A világelső egészen hajmeresztő állításokat fogalmazott meg például arról, hogy szerinte gondolatok által megváltoztatható a víz molekuláris összetétele.

Djokovic az elmúlt hetekben egyszer már tett egy aggasztónak tűnő kijelentést, mely szerint, ha lesz is majd vakcina a COVID-19 ellen, ő semmiképp sem szeretné, ha arra kényszerítenék, hogy oltassa be magát. Később ugyan ezt az álláspontját némiképp finomította, az azonban nehezen vitatható, hogy az oltásellenessége hordoz veszélyeket magában. 

Legutóbb, már nem először egy ezoterikus guru, Chervin Jafarieh volt a vendége az Instagramon, akivel egyebek mellett arról értekeztek, hogy a mérgező étel és víz egészségessé változtatható pusztán a pozitív gondolatok erejével. 

"Amiről most beszélünk, az a hivatalos táplálkozási ajánlások semmilyen formájához sem köthető" - mondta Djokovic. "Erről nem beszélnek, amikor az kerül szóba, mit és hogyan kéne ennünk és innunk."

"Ismerek embereket, akik energetikai transzformálással, az ima és a hála erejével a legmérgezőbb ételt, a legszennyezettebb vizet is egészséges, gyógyító vízzé tudták változtatni. A víz ugyanis reagál. A tudósok bebizonyították, hogy a vízmolekulák reagálnak az érzelmeinkre, reagálnak arra, amit mondunk."

"Őszintén hiszek benne, hogy mindenre oda kell figyelnünk. Arra is, hogy mit mondunk, milyen ideges, konfliktusokkal terhelt vitákat folytatunk mondjuk a vacsoraasztalnál."

Nem csak magának árt Djokovic, amikor oltásellenes nézeteket hangoztat | Eurosport

Novak Djokovic nemrég arról beszélt egy élő Facebook-bejelentkezésben, hogy ha el is készül valamikor a COVID-19 elleni oltóanyag, nem szeretné, hogy kötelezővé tegyék azt a profi teniszezők számára. Nem ez az első eset, hogy a 17-szeres Grand Slam-győztes szkeptikusan viszonyul a "hivatalos" gyógymódokhoz, vagy hogy kapcsolatba került valamilyen konteóval.

Mindeközben Jafarieh egyetértően bólogatott. Akkor is, amikor Djokovic arról beszélt, hogy ezeknek a vitáknak a hatására az ételek akár veszíthetnek is a tápértékükből. 

"A tudósok azt látták, hogy a boldog gondolatok, a jó gondolatok olyan molekuláris szerkezetet hoztak létre a vízben, amelyben harmónia volt, egyensúly volt. És ennek az ellenkezője is igaz. Ha fájdalmat, félelmet, frusztrációt vagy haragot adsz a víznek, az a víz egész egyszerűen szétesik."

A dologban az az igazán aggasztó, hogy brutális mennyiségű ember nézte meg a videót. Ben Rothenberg, a The New York Times szakírója kiposztolt egy képet a Twitterre, melyen látszott, hogy közel 500 ezren nézték és hallgatták végig ezt az okfejtést.

"Novak Djokovic ismét rendelkezésre bocsátotta az ő hatalmas médiafelületét egy ilyen teljesen áltudományos blablának" - írta Rothenberg. "Talán nem annyira veszélyes, mint az oltásellenesség, de NEM, nem lehet érzelmekkel megváltoztatni a víz molekuláris szerkezetét."

"Nézzük meg ezeket a számokat, amiket Djokovic elért ezzel a tartalommal. Ezért mondjuk, hogy igenis számít, hogy mit támogat, mivel ért egyet, mi mellett kötelezi el magát. Ő maga hozta be a közbeszédbe ezt a témát azt állítva, hogy a mindfulness, a tudatos figyelem az egészségtelen ételt táplálóbbá, a viták pedig kevésbé táplálóvá teszik."

Mary Carillo, korábbi profi játékos, a Tennis Channel szakértője nyugtalanítónak nevezte Djokovic állításait.

"Tudjuk, hogy hisz a meditáció, az ima, a holisztikus látásmód erejében" - mondta Carillo. "Utálta, hogy meg kellett műttetnie a könyökét. Sokáig halogatta, mert őszintén hitte, hogy meg tudja gyógyítani a saját testét."
"Engem nyugtalanít és felzaklat, hogy Djokovic és az a másik ember azt mondja, hogy a mérgező vizet ihatóvá lehet változtatni. Ez egy rendkívül veszélyes állítás, és amikor én megnéztem a beszélgetést, addigra már félmillióan látták. Őszintén remélem, hogy visszavonja majd a videóban elhangzott kijelentéseit."

Yahoo Sport

Hozzászólások