Salakblog - Dark side of the dark side
Dark side of the dark side
Fotó: Europress/Getty

Dark side of the dark side

Szabó GáborSzabó Gábor
2014/06/30 14:25

Tomás Berdych még pénteken búcsúzott, ami egyfelől meglepő, hiszen mégiscsak egy korábbi döntősről van szó, másfelől meg nem annyira, hiszen mégiscsak Marin Cilic-től kapott ki, akitől azért éppen ki lehet kapni.

Ha ennyi volna a történet, aligha mennénk túl azokon a terjedelmi korlátokon, melyeket a Wimbledon ÉLŐ! hírfolyammal teremtettünk magunknak, de ezen a meccsen azért picit több is történt.

A mérkőzést a hármas pályára tervezték, mégpedig ötödik (!) találkozónak. Két női, egy férfi és egy vegyes páros (!) után. Ami csak azért is ambiciózus terv, mert a centerre, ami még fedhető is, rendre csak három mérkőzést tesznek, igaz ott picit később is kezdődik a játék.

A meccsek simán mentek, egyetlen olyan sem akadt, ahol a vesztes akárcsak szettet fogott volna, mégis Berdychék meccse ottani idő szerint 9 óra 38-kor fejeződött be, ami rekordnak számít. Soha eddig Wimbledonban még nem játszottak.

Fél tízkor teniszezni, villanyfény nélkül, azt hiszem még Londonban sem lehet kellemes, elég legyen annyi, hogy a Sólyomszem sem működött már a harmadik szett derekától, merthogy nem volt elég fény.

Andy Murray úgy nyilatkozott, hogy ő maga még a Tv-ben sem látta a labdát, nem érti, hogyan engedhette őket még játszani a mérkőzésvezető.

Nem meglepő módon, maga a kárvallott Tomás Berdych is hasonló véleményen van.

Ő maga azon a véleményen volt, hogy ha egy gép, amelyik nagy fényérzékenységű kamerák fényét használja, nem képes működni, akkor talán tőlük sem várható el, hogy visszaadjanak egy 200 km-es szervát ilyen körülmények között.

Nehéz vele nem egyetérteni.

Hozzászólások