Salakblog - Carla Suárez Navarro 2020-ban befejezi: "Büszkén akarok az út végére érni!"
Carla Suárez Navarro 2020-ban befejezi: "Büszkén akarok az út végére érni!"
Fotó: Europress/AFP

Carla Suárez Navarro 2020-ban befejezi: "Büszkén akarok az út végére érni!"

Szántó PetraSzántó Petra
2019/12/04 12:13
December 3-án a barcelonai Barcino teniszklubba hívott össze sajtótájékoztatót a korábbi világranglisa hatodik spanyol teniszezőnő, Carla Suárez Navarro, ahol bejelentette, hogy a 2020-as év lesz az utolsó profi éve a WTA Touron. 
"A sport mindig is fundamentális része volt az életemnek. A tenisz óriási örömöt adott, és nem lehetek elég hálás azokért az élményekért, amiket a tenisz kapcsán élhettem át. Az utóbbi időszakban azonban rájöttem, hogy itt az idő lezárni ezt a gyönyörű fejezetet, és élvezni az élet más területeit. De a tenisz örökké bennem marad."

A félénk, visszahúzúdó, rövid göndör hajú, 162 centis spanyol szó szerint berobbant a WTA Tourra 2008 tavaszán, amikor a selejtezőből feljutva, élete első Grand Slam-főtábláján egyből a negyeddöntőig jutott a párizsi Roland Garroson, mindössze 19 évesen. Ettől a pillanattól kezdve a kanári-szigeteki lány 12 éven át folyamatosan ott volt a világranglista legjobb 50 teniszezője között, de nem csak kiegyensúlyozottságával, hanem játékának esztétikai élményével, elegáns teniszével és legfőképpen csodaszép egykezes fonákjával is megszerettette magát.

075_gonzalez-notitle190506_nptKq.jpg Fotó: Europress/AFP

"A tenisz jelenleg óriási terhelést is jelent a profi játékosok számára. Ahhoz, hogy a ranglistán az élmezőnyben maradj, abszolút kiegyensúlyozottság, világklasszis színvonalú fizikai erőnlét és napi 24 órás pszichikai elkötelezettség szükséges. Tizenöt éve benne vagyok a versenysportban, és ez volt az életem, a realitásom serdülőkorom óta. A leckék, amiket megtanultam, meghatározták a személyiségemet, és egész életre szóló tanulságok."

Carla Suárez Navarro összesen hétszer játszott Grand Slam-negyeddöntőt, háromszor Ausztráliában, kétszer a Roland Garroson és kétszer a US Openen. Bár a negyeddöntős meccseit sosem sikerült megnyernie, eljutott a világranglista hatodik helyéig, kétszer fejezte be a szezont top 10-esként, 2015-ben döntőt játszott Miamiban és Rómában, 2016-ban pedig megnyerte a dohai trófeát. 28 alkalommal győzött le top 10-es ellenfelet, köztük begyűjtötte Venus Williams, Maria Sharapova, Angelique Kerber, Petra Kvitova és Garbiñe Muguruza skalpját is. 

000_1FT0TC.jpg Fotó: Europress/AFP

"Az utolsó szezonomat teljes professzionalitással akarom élvezni. Minőségi fizikai felkészülést fogok végezni, a teljes csapatom velem utazik januárban, és úgy tervezem, hogy a szezon végéig játszom. Egyetlen vágyam van: hogy büszkén érhessek az út végére!"

Carla Suárez Navarro azonban nem haknizni és búcsúzkodni megy a 2020-as WTA Tourra.
Sőt, kifejezetten nagyratörő tervekkel és ambíciókkal vág neki az utolsó évnek. 

"A célom az, hogy magasabbra jussak, mint valaha. Szeretném a top 10-ben befejezni az évet, mert tudom, milyen sok munka kell ahhoz. Izgatottan várom, hogy részt vehessek még egy utolsó olimpián, és jól szeretnék szerepelni a Grand Slameken is. Bár pályafutásom utolsó évére készülök, a mentalitásom pontosan ugyanolyan, mint korábban: munka, alázatosság és ambíció."

000_8A9YP.jpg Fotó: Europress/AFP

 

Hozzászólások