Salakblog - Befejezte a pöttöm tűzgolyó és a madárfóbiás jégember: Cibulkova és Berdych megmutatta az árnyékgeneráció fényét és sötétjét  
Befejezte a pöttöm tűzgolyó és a madárfóbiás jégember: Cibulkova és Berdych megmutatta az árnyékgeneráció fényét és sötétjét  
Fotó: Europress/AFP

Befejezte a pöttöm tűzgolyó és a madárfóbiás jégember: Cibulkova és Berdych megmutatta az árnyékgeneráció fényét és sötétjét  

Szántó PetraSzántó Petra
2019/11/24 11:58
Nektek hányszor jut eszetekbe, amikor egy Grand Slam-döntő utáni díjátadót néztek, hogy a győztes beszédében kötelezően fellelhető ellenfél-dicsérő szavak mögött vajon mennyi az őszinte igazság? 

Főleg, ha egy többszörös bajnok mondja ezt az újonc döntősnek. Nagyszerű meccset játszottunk, fantasztikus két hét van mögötted, biztos vagyok benne, hogy még sok döntőt fogsz játszani, és előbb-utóbb te is Grand Slam-bajnok leszel. 

Ismerős lőzungok, helyenként helyénvalóak is, ugye? Ha Rafael Nadal mondja ezt Dominic Thiemnek, vagy amikor Maria Sharapova mondta ezt Simona Halepnek, valahogy elhisszük, elhittük nekik. Halep is elhitte, Thiem is elhiszi. Szegény Andy Murray hányszor, de hányszor hallotta ezt, mire végre valahára elhihette.

De vajon elhitte ebből a generációból Marcos Baghdatis, Fernando Gonzalez, Robin Söderling, David Ferrer, elhiszi-e Jo-Wilfried Tsonga, Kei Nishikori, Milos Raonic, Kevin Anderson, Daniil Medvedev? Vajon tényleg hiszi Dominic Thiem? Elhitte Jelena Jankovic, Vera Zvonareva, Sara Errani, Agnieszka Radwanska, Sabine Lisicki, Lucie Safarova, Roberta Vinci, elhiszi-e Genie Bouchard, Karolina Pliskova, Madison Keys vagy Marketa Vondrousova? Vajon mikor hitte el Simona Halep és Caroline Wozniacki?

000_DV2164894.jpg Fotó: Europress/AFP

Vajon hitte-e valaha Dominika Cibulkova és Tomas Berdych? Vagy abba fáradtak bele, hogy sohasem hitték el? Hogy a Serena Williamsek és a Nagy Hármasok, Nagy Négyesek mellett ez lehetetlen? 

Hogy csak az az egyetlenegy esélyük volt?       

A szezon utolsó hetében néhány nap különbséggel bejelentette visszavonulását két egykori Grand Slam-döntős és világranglista negyedik teniszező. Két olyan játékos, aki járt már GS-trófea közelében, akinek mondtak már hasonló szavakat egy döntő díjátadóján. Hogy Li Na és Rafael Nadal mennyire gondolta komolyan ezeket a szavakat, vagy ők maguk mennyire hitték el ezeket, azt nem tudhatjuk. Ám végül ők úgy fejezték be, hogy számukra nem valósult meg az udvariasan sajnálkozó és sportszerűen vigasztaló jóslat.

068_AA_25012014_90.jpg Fotó: Europress/AFP

A szlovák Dominika Cibulkova harminc évesen, egy hosszúra és visszafordíthatatlanra nyúlt Achilles-ín sérülés miatt, a cseh Tomas Berdych pedig a régóta problémát jelentő hátsérülése okán döntött a befejezés mellett. 

Cibulkova jól megtervezett, önéletrajzi könyvbemutatóval marketingesen egybekötött visszavonulási bejelentést tett, Berdychnél viszont picit félrecsúszott a nem teljesen meglepő döntés nyilvánosságra hozatala, hiszen ő a londoni világbajnokságon szerette volna személyesen elmondani, ám édesapja pár nappal korábban véletlenül kikotyogta az infót egy cseh bulvárlapnak.

Lucie Safarova, David Ferrer és Marcos Baghdatis után az árnyékgeneráció két újabb jeles képviselője vonul vissza 2019-ben, két olyan játékos, akinek szintén egy hajszálon múlott, hogy most icipicikét jobb érzéssel tegye le az ütőt. Persze a hajszál mérete itt most relatív, hiszen mindketten túl nagy falattal néztek szembe egyetlen Grand Slam-döntőjükben, még akkor is, ha papíron nem a lehető legnehezebb ellenfél állt ott. 

Cibulkova nem Serena Williamsszel játszott az Ausztrál Open döntőjében, Berdych nem a füvespálya királyával, Roger Federerrel harcolt a wimbledoni döntőben. Csak egy Li Na-val, csak egy Rafael Nadallal.

De pont ez az árnyékgeneráció tragédiája. Ami az elmúlt másfél évtizedet brutálisan kiemeli a tenisztörténelemből, az pont az ő szerencsétlenségük. Lehet, hogy nem ők voltak az esélyesek azokban a döntőkben, lehet, hogy így is túl nehéz ellenfelet kaptak, de nem a lehető legnehezebbet (az adott körülményeket figyelembe véve). 

És így sem volt fikarcnyi esélyük.

Lehet, hogy a gondolat már-mát túltolt, de az sem kizárt, hogy végül ebbe az esélytelenségbe, az úgysem fog összejönni mentalitásba sérült bele mindegyikük annyira, hogy onnan már nem volt esély visszajönni fizikailag. De leginkább mentálisan. Mondják, hogy a lélek sokszor testi tünetekkel jelez, ha már nem tudja feloldani a problémákat, vagy nem tud mit kezdeni a tehetetlenséggel.

000_DV789769.jpg Fotó: Europress/AFP

Persze nagyon más a két történet. Messziről nézve mindkettő sikertörténet, sok szép győzelemmel, trófeával, ranglistás helyezéssel, mérhető népszerűséggel, maradandó hagyatékkal, az értékét pedig növeli, hogy a tenisz legdicsőségesebb korszakában született.

Dominika Cibulkova igazából kihozta a maximumot, talán még annál is többet a pályafutásából és a százhatvanegy centijéből. Sokkal nagyobb meglepetésre jutott el Grand Slam-döntőig és a világranglista negyedik helyéig, mint Berdych. Nyert egy világbajnokságot, ami gyönyörű vigasz és elismerés, örökre szóló rangot ad karrierjének, miközben tűzrőlpattant személyiségét, villámgyors lábait, állandóan mosolygós lényét mindenki szerette. Talán csak azért lehet kicsit elkeseredett, mert túl korán, harminc évesen kellett abbahagynia. 

Ám ha valakit, őt egy percig sem kell félteni: pályafutása utolsó, kevésbé aktív időszakában megmutatta a világnak, hogy a sérülést nem önsajnálattal kell párosítani, hanem igenis élni kell. Az elmúlt másfél év szimpatikusan hedonista Cibulkovája népszerű influenszer lett hazájában (bármit is jelentsen ez), közben pedig beutazta, végig ette, végig itta, végig bulizta a világot férjével és barátaival, megalapozta tenisziskoláját, sokoldalú üzletasszony és celeb lett, és még az önéletrajzi könyve is megjelent.   

Dominika-Cibulkova-in-Bikini_-Instagram--06-662x457.jpg Fotó: Dominika Cibulkova Twitter

Tomas Berdych esete kicsit más. Ő teljes pályafutását a Nagy Négyes szoknyájába kapaszkodva töltötte, másfél évtizeden keresztül csak velük küzdött, másfél évtizedet töltött el azzal, hogy valahogy átrágja magát rajtuk. Tehetséges és végtelenül szorgalmas volt, de a már-már gépies játékra épülő tenisze és jégember lelke pont soha nem volt elég. Pont lecsúszott, pont nem jött össze, pont csak félig sikerült. Az ő pályafutásában van egy drámai tragédia is, hiszen külön-külön minden riválisát meg tudta szorongatni, de a végső lépés sohasem jött össze neki.

És ez még csak nem is lenne olyan kiradírozhatatlan árnyék a pályafutásán, ha nem lett volna mellette egy Stan Wawrinka, egy Juan Martin del Potro, vagy egy Marin Cilic, akiknek azért mégiscsak összejött valahogy.

Így viszont annyi marad meg bennünk, hogy a Nagy Négyes és az Árnyékgeneráció háborújában ő volt az egyik legjobb játékos, akinek nem jött össze, és hiába küzdött a végsőkig, a fenti kakukktojás hármason kívül legközelebb már jó eséllyel az Új(abb) Generáció valamelyik tagjának fog összejönni. (Ellenvélemény? Senki? Grigor, te?)

000_SQ5G8.jpg Fotó: Europress/AFP

Az Árnyékgeneráció gyakorlatilag belebetegedett abba, hogy árnyékban van, hiszen míg Roger Federer közel a negyvenhez is vígan a legjobbak közé tartozik, Rafael Nadal egyre kevesebb hajszállal és térdízülettel is bőven világelső, Novak Djokovic a következő években halomra dönthet mindenféle rekordot, és még Andy Murray is él és virul csípőprotézisestül, addig Tomas Berdychnek ennyi volt, és nem több.

Milyen érdekes, hogy ennyire nagy különbség van két, látszólag hasonló pályafutás lecsengése között.

Dominika Cibulkova ugyan nem lett Grand Slam-bajnok, de mindent és annál is többet kihozott ebből a teniszcirkuszból. Tomas Berdych pedig, akárhogy is nézzük, megmaradt szomorú bohócnak ebben a cirkuszban, bármennyit is melózott a társulatban.  

Hozzászólások