Salakblog - Becker szerint föl kéne végre fognunk, mekkora bajnok Novak Djokovic
Becker szerint föl kéne végre fognunk, mekkora bajnok Novak Djokovic
Fotó: Europress/AFP

Becker szerint föl kéne végre fognunk, mekkora bajnok Novak Djokovic

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/07/16 16:19
"Fogjuk már föl végre, mekkora bajnok Novak Djokovic."

Ezt a hatszoros Grand Slam-győztes Boris Becker mondta a minap egy interjúban. A német legenda szerint ugyanis korábbi tanítványa, az immáron ötszörös wimbledoni bajnok, 16-szoros GS-győztes szerb továbbra sem kapja meg azt a tiszteletet és elismerést, amit megérdemelne.

Mint ismeretes, a világelső egy végletekig kiélezett mérkőzésen, 7:6, 1:6, 7:6, 4:6, 13:12 arányban legyőzte a korábbi nyolcszoros bajnok Roger Federert a vasárnapi wimbledoni döntőben. 

Becker, aki 2013 és 2016 között volt Djokovic edzője úgy véli, nem úgy bánnak a világelsővel, ahogy az neki az eredményei alapján kijárna.

"Az ötödik játszmában ebből merített erőt ahhoz, hogy harcolni tudjon" - mondta Becker. "Egy kicsit felpaprikázták, ezért kinézett magának néhány embert a közönség soraiban. De ilyenkor ő így működik, így kezeli az ilyen helyzeteket."

"Federer minden idők legnagyobbja, és joga van ahhoz, hogy megkapja ezt a szeretetet. Másrészt viszont, ennél sokkal jobban kellene tisztelni egy négyszeres, most már ötszörös bajnokot."

djoko.jpg Fotó: Europress/AFP

Jelenleg ugye Federer 20 GS-trófeával áll, Rafael Nadalnak 18, míg Djokovicnak most már 16 van. 

"Ha jövőre ismét játszanak majd egymás ellen, remélem, egy kicsit kiegyenlítettebb lesz a dolog" - folytatta Becker. "Novak megérkezett egy olyan partira, mely eredetileg Roger és Rafa partija volt. És beleköpött a levesükbe."

"Most, 16 GS után, az embereknek végre föl kellene fogniuk, mekkora bajnok Novak Djokovic."

Hozzászólások