Salakblog - Az eső volt az úr
Az eső volt az úr
Fotók: Europress/AFP

Az eső volt az úr


2016/05/22 19:49

Eldőlt, hogy alig kezdődött el, véget is ért a Roland Garros első napja: a párizsi salakon mára tervezett 32 meccsből mindössze tízet sikerült lejátszani, hat megszakadt, a többibe bele sem fogtak, hiszen az időjárás ezt nem tette lehetővé.

32 meccset terveztek mára, a '15. napra' a szervezők, ám akiknek mára volt jegyük, csalódottan mehettek haza, hiszen nem sok teniszt láttak - az eső a program kezdete óta hol jobban, hol kevésbé esett, aztán amikor be kellett szüntetni a játékot, nem is sikerült újrakezdeni.

Azért így is jutottak mára nagy nevek, akik be tudták fejezni a maguk meccsét. A fiúknál a nap legizgalmasabb meccsét Benoit Paire és Radu Albot játszotta egymással, végül öt játszmában előbbi nyert. Továbbjutott Teymuraz Gabashvili és Igor Sijsling is, míg a mai játéknap vélhetően legjobb meccsén Nick Kyrgios három szoros szettben (7:6, 7:6, 6:4) győzte le Marco Cecchinatót. Az olasznak a második szett tie-breakjében két szettlabdája is volt, azonban nem tudta kihasználni - a harmadik játszmára aztán az elvesztett adogatás után kicsit fel is adta a meccset. Kyrgios a mérkőzés után elmondta, nagyon nehéz meccs volt ez számára, de nem csak neki, hiszen ellenfelének is ugyanolyan hideg volt és ugyanannyira esett az eső. Éppen ezért különösen boldog volt, hogy sikerült továbbjutnia.

Ami a hölgyeket illeti, a legnevesebb pályára lépő a kétszeres wimbledoni bajnoknő, Petra Kvitova volt. A cseh játékos bár remekül kezdte a találkozót, a második játszmában érthetetlenül összeomlott, és végül alaposan megszenvedett Danka Kovinic ellen - döntő szett 7:5-tel jutott csak tovább.

"Amikor a második szettben a 4-1-ért szerváltam, négy könnyed fonákot rontottam el egymás után, ott kicsit összetörtem. Ellenfelem is jobban és agresszívabban kezdett el játszani, én pedig túl messze voltam az alapvonaltól. Nem az én játékomat játszottuk, nagyon nehéz volt ez a meccs számomra, nagyon örülök és megkönnyebbültem, hogy túl vagyok rajta" - mondta nagyon önkritikusan a találkozó után a cseh.

A mai napon továbbjutott még Su-Wei Hsieh, Viktorija Golubic, valamint az ismertebb nevek közül Anastasia Pavlyuchenkova és a tavalyi finalista Lucie Safarova - ők ketten nagyon könnyedén, két játékot elveszítve nyertek.

Ami a hétfőt illeti: a tervek szerint a férfiaknál pályára lép a címvédő Stan Wawrinka (ő kezd a Chatrier-n), de Radwanska és Murray szurkolói is örülhetnek, hiszen kedvenceik pályán lesznek. Muguruza, Ivanovic, Raonic, Halep, Cilic és Dimitrov is bemutatkozik, ami azt jelenti, hogy Nadalra, Djokovicra és Serena Williamsre keddig kell várni.

Csak úgy egyébként, mint Babos Tímeára.

Hozzászólások