Salakblog - Andy Murray: "Újra olyan erősek a szerváim, mint a húszas éveim közepén"
Murray: "Olyan erősek a szerváim, mint a húszas éveim közepén"
Fotó: Europress/AFP

Andy Murray: "Újra olyan erősek a szerváim, mint a húszas éveim közepén"

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/08 18:15
Az egykori világelső Andy Murray hét hónap kihagyás után a napokban újra pályára lépett, és remek játékkal rukkolt elő a Battle of the Brits elnevezésű jótékonysági, zárt kapus tornán. Murray Kyle Edmundot és Dan Evanst is döntő szettes mérkőzésre kényszerítette, és bár a versenyt nem sikerült megnyernie, a skót a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy kifejezetten elégedett volt az adogatásaival. 

A kétszeres olimpiai bajnok szerint a játéka egyelőre még ingadozó, de a szervája mindenképp bizakodásra ad okot. Karrierje vége felé közelítve, több műtét után kulcsfontosságú lesz Murray számára, hogy rövidítse, és hamar lezárja a labdameneteket, ehhez pedig szüksége lesz a hatékony, kemény adogatásokra.

’’Helyenként nagyon jól játszottam, de nem tudtam tartósan fenntartani ezt a szintet.’’
’’Ami az adogatást illeti, az operációt megelőző két évben nem tudtam megfelelően kinyújtani a lábam, így a jobb lábam mindig behajlott, amikor megpróbáltam kinyújtani, és ez nagyban befolyásolta a szervámat. Meg kellett változtatnom a labda feldobását, nem tudtam kellőképp elrugaszkodni.’’
’’Most már képes vagyok megfelelően kinyújtani a lábam, ismét jól megy a szerva, és olyan keményen tudok adogatni, mint a húszas éveim közepén – ez mindenképp egy pozitív dolog, különösen, ha arra gondolok, hogy korábban nem tudtam, hogy képes leszek-e újra pályára lépni.’’
’’Nyilvánvaló, ha nagyobbat, és keményebbet tudsz adogatni, akkor ez több rövidebb labdamenetet eredményez, és ez jó hír a testem, és a csípőm számára. Minél nagyobbat szerválok, annál jobb a csípőmnek.’’

andy.jpg Fotó: Eurosport/Getty

A háromszoros GS-bajnok az új versenynaptárról is elmondta a véleményét – bár a skót örül, hogy a tervek szerint a US Open és a Roland Garros is megrendezésre kerül idén, Murray szerint nem túl szerencsés, hogy a New York-i és a párizsi Grand Slam-tornát csupán két hét különbséggel rendezik majd meg.

’’Az mindenképp jó hír, és egy pozitív dolog, hogy megrendezik a US Opent és a Roland Garrost is idén, de nem tetszik az az időpont, amelyet a Roland Garros szervezői választottak. Mindenesetre előbb vagy utóbb újra játszanunk kell majd. A legfontosabb az, hogy a tornák biztonságosak legyenek.’’

via BBC

  Szöveg: Szabó Krisztián

 

Hozzászólások