Salakblog - Andy Murray: Nincsenek már fájdalmaim, elvégre a fémben nincsenek fájdalomreceptorok
Andy Murray: Nincsenek már fájdalmaim, elvégre a fémben nincsenek fájdalomreceptorok
Fotó: Europress/AFP

Andy Murray: Nincsenek már fájdalmaim, elvégre a fémben nincsenek fájdalomreceptorok

Németh DánielNémeth Dániel
2019/10/21 18:56
Andy Murray hétvégén legalább akkora tettet hajtott végre, mint amikor megtörte Wimbledonban a britek 77 éve tartó trófeaínségét a hazai Grand Slam-tornájukon, vagy amikor világelső lett egy olyan korszakban, amelyben minden idők három legjobb játékosával kellett felvennie a versenyt. Antwerpenben megannyi fájdalmat és szenvedést követően, immáron teljesen új csípővel lett bajnok. 

14 hónappal ezelőtt Murray könnyek között hagyta el a pályát a washingtoni tenisztornán, miután egy brutális mérkőzésen legyőzte Marius Copilt. Az érzelmeket nem a kemény küzdelem hozta elő a skótok egykori világelsőjéből, sokkal inkább a korábban műtött csípője kínozta őt a hajnalban véget ért találkozón. Akkorra már hónapok óta küzdött a sérüléssel, 2017 végén konzervatív kezeléssel, 2018 elején műtéttel próbálták helyrehozni, hiába. Idén januárban könnyek között jelentette be, hogy felhagy a profi tenisszel.

"Nem érzem jól magam. Régóta szenvedek, az elmúlt 20 hónapban rengeteg fájdalmam volt. Mára nagyjából mindent megtettem, amit megtehettem, hogy a csípőm jobb állapotban legyen. Wimbledon az a hely, ahol vissza szeretnék vonulni, azonban nem vagyok biztos abban, hogy ezt meg tudom csinálni. Nem vagyok benne biztos, hogy el tudom viselni ezt a fájdalmat még négy-öt hónapon keresztül" - nyilatkozta a sajtótájékoztatón a könnyeivel küszködő skót, aki azt is elmondta, rövidesen csípőprotézist kap, ami reményei szerint végleges megoldás lehet.

Andy Murray bejelentette visszavonulását, az Ausztrál Open lehet az utolsó tornája | Hosszabbítás

Andy Murray magyar idő szerint péntek hajnalban sajtótájékoztatót tartott, amelyen bejelentette, hogy valószínűleg az idei Ausztrál Open lesz pályafutásának utolsó tornája. A korábbi világelső a csípősérülésével magyarázta döntését, sem a rehabilitáció, sem a műtét nem enyhített fájdalmain. A skót elmondta, szeretné Wimbledonban játszani utolsó mérkőzését, azonban nem biztos benne, hogy képes további öt hónapig elviselni a fájdalmat.

Azt azonban Murray is leszögezte, hogy ennek a műtétnek elsősorban az a célja, hogy fájdalommentesen élhessen a teniszt követő éveiben, a karrierjének folytatása már kevésbé volt ott a gondolatai között. Korábban profi teniszezőként egyedül Bob Bryan tudott visszatérni a pályára csípőprotézissel, a 16-szoros Grand Slam-győztes viszont mindezt a párosok között tette meg, ahol lényegesen kisebb fizikai megterhelés éri a játékosokat. Bryan egyébként kifejezetten bátorította Murray-t a beavatkozás elvégzésére.

Végül a műtét olyan jól sikerült, hogy a skót teniszező mégis kísérletet tett a nagy visszatérésre. Április elején az egyik közösségi oldalán elmondta, hosszú idő után nincsenek fájdalmai, májusban pedig elkezdte az ütős edzéseket is. Nyilván a hosszú kihagyás nyomot hagyott rajta, és erőnlétben is utol kellett érnie korábbi önmagát, mindenesetre a nyári füves pályás szezonban a párosok között elkezdte tesztelni, hogyan viselkedik a teste a terhelésre. Egy tornagyőzelem mellett kisebb-nagyobb bravúrok jelezték, hogy jó úton jár.

Egyéniben valamelyest nehezebb út vezetett a visszatérés felé, hiszen ott már csak magára számíthatott. Cincinattiben Richard Gasquet, Winston-Salemben Tennys Sandgren búcsúztatta az első fordulóban, majd ezt követően úgy döntött, egy szintet visszalépve Challenger-tornán teszteli magát. A mallorcai negyeddöntőt követően Csuhajban visszavágott Sandgrennek, tehát megszerezte az első ATP-szintű győzelmét csípőprotézissel, Pekingben pedig két szoros szettben felülmúlta a remek idényt futó Matteo Berrettinit.

Andy Murray elégedett a mozgásával, a következő tornákon még tovább lépne | Hosszabbítás

Pozitív élményekkel távozott Pekingből Andy Murray, aki a kínai fővárosban nyújtott teljesítménye alapján úgy érzi, képes lehet felvenni a versenyt a top 20-as játékosokkal is. A skót teniszező januári csípőműtétje óta először nyert egymást követően több mérkőzést az ATP Touron, javuló formáját a jövő heti sanghaji versenyen is bizonyíthatja.

 

Sanghaj előtt a skót klasszis már arról beszélt, hogy úgy érzi, rövidesen a top 20-as játékosok ellen is versenyképes lesz. Ezt alátámasztandó, szoros mérkőzést játszott a 12. helyen kiemelt Fabio Fogninivel, aki csak döntő szettben tudta őt legyőzni. Kellő önbizalommal utazhatott tehát Antwerpenbe, ahol Kimmer Coppejans, Pablo Cuevas, Marius Copil és Ugo Humbert legyőzésével egészen a döntőig menetelt. Az igazi teszt természetesen Stan Wawrinka ellen jött, a skót pedig átment a vizsgán: három szettben nyert.

Ismét elragadták az érzelmek, ám a mostani könnyek mögött egészen más érzelmek álltak, ezúttal az öröm tört ki Murray-ből. "Nem tudom, miért válunk érzelmessé bizonyos pillanatokban, és milyen okok állnak mögötte. Az elmúlt évek nagyon nehezen alakultak számomra, a teniszt pedig mindig is imádtam. Váratlanul jött a mai siker, így bőven van okom érzelmesnek lenni" - magyarázta Murray, aki több mint két év szünetet követően tudott ismételten tornát nyerni. Mint elmondta, ennél jóval szerényebb célokat tűzött ki maga elé.

"Szeretnék ismét versenyképes lenni, azt érezni, hogy nem zúznak le, ha a pályán vagyok, megnehezítem az ellenfelek dolgát és a tőlem telhető legtöbbet adom ki magamból. Nem gondolkoztam azon, hogy nyerhetek-e tornát, vagy hogy legyőzhetek-e Stanhez és Berrettinihez hasonló játékosokat, hogy szoros küzdelemre kényszeríthetek-e Fogniniket. Csak szerettem volna ismét azt érezni, hogy lehet esélyem. Ez az eredmény engem és a csapatomat is meglepetésként ért" - tette hozzá.

Több mint két év után nyert trófeát Murray | Hosszabbítás

Andy Murray nyerte a 711 ezer euró (231 millió forint) összdíjazású antwerpeni keménypályás férfi tenisztornát. A vasárnapi fináléban a 32 éves brit játékos 2 óra 27 perces csatában győzte le a nála két évvel idősebb svájci Stan Wawrinkát a háromszoros Grand Slam-bajnokok összecsapásán.

"Nyilván ideges voltam a mai napon. Tegnap kevésbé. Ma egészen ideges voltam, nem éreztem úgy, hogy készen állok a győzelemre, mivel egyáltalán nem számítottam rá. Igazából a pályán is csak a legvégén voltam előnyben" - értékelte a találkozót a skót. Talán ha nálam van az előny, nehezebb lett volna a dolgom, mert az egész meccsen hátrányban voltam, az utolsó pillanatban jött a brék. Nem éreztem úgy, hogy készen állok a győzelemre, ha ennek van értelme. Egyszerűen csak megtörtént."

Murray egyébként elismerte Antwerpenben, hogy amikor kikapott a mallorcai Challenger-torna harmadik fordulójában, a tenisze és az erőnléte egyaránt aggasztotta. "Elég messze vagyok ettől a szinttől" - foglalta össze röviden a Rafa Nadal Openen szerzett tapasztalatait kissé letörten a skót. Csalódottságát talán arra lehetett visszavezetni, hogy ekkor már reménykedett abban, lehet esélye a teljes visszatérésre. Antwerpenben ez a remény valósággá vált, négy nap alatt négy meccset nyert, közte három háromszettessel. 

"Miután ténylegesen elkezdtem egyénit játszani, éreztem, hogy valami elindult, hogy versenyképes lehetek. Ha tudnék javítani a gyorsaságomon, a mozgásomon, miért ne tudnék újra küzdeni? Elvégre a labdát ugyanúgy ütöm, mint régen, az adogatásaim pedig még jobbak is az előző évekhez képest. 2017-ben úgy jutottam negyeddöntőbe Wimbledonban, hogy többé-kevésbé az egyik lábamra támaszkodtam. Úgy voltam vele, hogy ha a lábaimat ismét meg tudom erősíteni, ezzel javítani tudom a mozgásomat, teljesen más helyzetben vagyok."

000_1LL3KK.jpg Fotó: Europress/AFP

"Arra számítottam, hogy hosszabb időt fog igénybe venni. Nyilván örülök, hogy ez nem így történt. A csípőm rendben van. Nincsenek fájdalmaim, ami elképesztő. Gondolom, ez így is van rendjén, elvégre a csípőm fémből van, a fémben pedig nincsenek fájdalomreceptorok. Így újra tudok versenyezni, én pedig élvezem, hogy ez a helyzet." 

via ATP

Hozzászólások