Salakblog - Andy Murray elégedett a mozgásával, a következő tornákon még tovább lépne
Andy Murray elégedett a mozgásával, a következő tornákon még tovább lépne
Fotó: Europress/AFP

Andy Murray elégedett a mozgásával, a következő tornákon még tovább lépne

Németh DánielNémeth Dániel
2019/10/06 16:27
Pozitív élményekkel távozott Pekingből Andy Murray, aki a kínai fővárosban nyújtott teljesítménye alapján úgy érzi, képes lehet felvenni a versenyt a top 20-as játékosokkal is. A skót teniszező januári csípőműtétje óta először nyert egymást követően több mérkőzést az ATP Touron, javuló formáját a jövő heti sanghaji versenyen is bizonyíthatja.

Fokozatosan, lépésről lépésre halad a teljes visszatérés felé Andy Murray, Pekingben már kifejezetten biztató eredményei voltak a korábbi világelsőnek. A skót teniszező először nyert egyesben egymást követően több mérkőzést az ATP Touron, ráadásul megverte azt a Matteo Berrettinit is, aki eddigi pályafutása legjobb idényét futja. Bár a pekingi negyeddöntőben Dominic Thiem már soknak bizonyult, a lassú kezdés után a második szettben meg tudta szorongatni osztrák riválisát, végül tie-breakben kapott ki.

"Nagyszerű héten vagyok túl. Négy nap alatt három mérkőzést játszottam, ami elég soknak tűnt. Tudtam, hogy a mostani állapotomról indulva nem fogok azonnal a legmagasabb szinten teniszezni és tornagyőzelmekért küzdeni. A visszatérésem folyamatát a fokozatosság jellemezte. Úgy vélem, ezen a héten újabb lépéseket tettem a helyes irányba" - nyilatkozta a skót a versenyt követően, majd azt is hozzátette, már most rengeteget sikerült előrelépnie ahhoz az állapotához képest, amelyben megkezdte a kínai túrát.

051_XxjpbeE007629_20191004_PEPFN0A001.jpg Fotó: Europress/AFP

Murray június közepén tért vissza a teniszhez, de miután többször hangsúlyozta, hogy az erőnléte nem az igazi, kezdetben csak párosban tesztelte, hogyan reagál a terhelésre a teste. Cincinnatiben vállalt először egyéniben mérkőzést, Richard Gasquet viszonylag simán, 6:4, 6:4 arányban legyőzte, majd Winston-Salemben is kikapott az első fordulóban, ott épp Tennys Sandgrentől. Ezt követően elindult a mallorcai Challenger-tornán, ahol a legjobb tizenhatig jutott, majd a csuhaji verseny következett, ahol visszavágott Sandgrennek a korábbi vereségért.

Csuhajban három szettre kényszerítette a későbbi győztes Alex de Minaurt, Pekingben pedig Berrettini mellett honfitársát, Cameron Norrie-t is búcsúztatta.

Az eredmények tehát valóban azt mutatják, hogy a skót teniszező hétről hétre jobban teljesít. "Egyelőre ahhoz talán még nem eléggé kiegyensúlyozott a játékom, hogy topjátékosokat verjek. A világranglista 10. és 20. helye között lévő teniszezőkkel azonban már most fel tudom venni a versenyt. Néhány tornára még szükségem van, amikor kettő, három vagy akár négy mérkőzést játszom egy héten, hogy elmondhassam magamról, top 20 körüli szinten játszom. Úgy érzem, még mindig tudok fejlődni" - értékelt Murray.

035_764185324707643551.jpg Fotó: Europress/AFP

A skót teniszező azt is elmondta, leginkább a mozgásán érzi a pozitív változást. Kezdetben gondot jelentett neki, hogy a teljes pályát bejátssza, mostanság azonban régi önmagára emlékezeti a játéka. "Mozgás tekintetében eléggé magabiztos vagyok a meccseim alapján. Nem mozgok olyan szinten a pályán, mint régebben, de ahhoz azért elég jól, hogy ezen a szinten versenyképes legyek. Azt kell, hogy mondjam, már ezzel is egészen boldog vagyok. Pontosan nem tudom, hogy hol kellene tartanom, de úgy látom, egész jól állok."

via Tennis.com

Hozzászólások