Salakblog - Andy Murray: Az utolsó szalmaszál
Andy Murray: Az utolsó szalmaszál
Fotó: Europress/AFP

Andy Murray: Az utolsó szalmaszál

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/01/31 08:37

Ahogy arról beszámoltunk, Andy Murray egy évvel az után, hogy csípőműtéten esett át, bevállalt egy második operációt is, mely ideális esetben akár meg is hosszabbíthatja a pályafutását. Ez a beavatkozás az utolsó szalmaszál, amelybe még kapaszkodhat.

Az Ausztrál Open előtt a skót még arról számolt be, hogy olyan iszonyatos fájdalmai vannak, hogy nem tudja tovább folytatni a pályafutását, és jó eséllyel Melbourne-ben versenyez utoljára, meg esetleg még Wimbledonban. Aztán a torna első körében lejátszott egy brutális ötszettest Roberto Bautista Agut ellen, mely után azt nyilatkozta, amit lehet meg fog tenni annak érdekében, hogy folytathassa a teniszt.

Így, hogy ismét megműtötték, meglehetősen kicsi az esélye, hogy ott tudjon lenni idén Wimbledonban, azon a tornán, ahol a pályafutása legnagyobb sikereit aratta, és ahová a búcsút tervezte. Viszont így, ha a rehabilitáció a tervek szerint halad, minimális esélye legalább marad arra, hogy profi karrierjét folytatni tudja.

"Van egy fémdarab a csípőmben. Egy kicsit összetörve érzem magam, de remélem, ez a beavatkozás véget vet a fájdalmaimnak" - írta az Instagramon.

Vajon Baustista Agut ellen játszotta karrierje utolsó labdameneteit? Most egy hosszú rehabilitációs időszak következik, melynek során eldől, teniszezhet-e még újra.

Bob Bryan, páros-specialista, aki hasonló előzmények után nemrég tért vissza a teniszhez, folyamatos kapcsolatban volt Murray-vel, és tájékoztatta őt aktuális állapotáról.

"Úgy figyelt engem, mint egy sólyom. Rendszeresen kérdezte, hogy haladok, hogy érzem magam az edzések, a meccsek után. Igyekezett megbecsülni, mennyi ideig tart majd neki a felépülés, ha végül úgy dönt, a műtétet választja."

"Most próbálom őt támogatni. Sosem mondtam neki, hogy mindenképpen vállalja be az újabb operációt, hisz pontosan tudom, hogy teljesen más az egyes, mint a páros. Náluk sokkal nagyobb a fizikai igénybevétel, hosszabb meccseket játszanak, nagyobb a sebesség, gyakrabban kell irányt változtatni... Nem tudhatom, kibírja-e ezt a fémmel megerősített csípő."

Az ilyesfajta műtétek után az a bevett gyakorlat, hogy egy évig nem szabad a csípőt komoly terhelésnek kitenni. A beültetett fémet tartó csont ugyanis ilyenkor hajlamos leginkább a törésre. A betegeknek tehát 12 hónapig ajánlott kerülni a futást, ugrást, súlyemelést. Profi sportolóként azonban Murray minden bizonnyal a lehető legmagasabb szintű ellátásban részesül majd, így ideális esetben akár néhány hónapon belül megkezdheti a rehabilitációt. 

A legkedvezőbb forgatókönyv tehát az, hogy a skót előbb vagy utóbb, de vissza tud térni a profi teniszhez. Ha azonban ez nem is sikerül neki, abban azért joggal bízhat, hogy a műtéttel legalább azt eléri, hogy az életminősége jelentősen javulni fog. Hogy fájdalmak nélkül játszhat a gyermekeivel és majd az unokáival is.

Drukkolunk, Andy!


via
Hozzászólások