Salakblog - Murray elárulta, hogy szexista megjegyzéseket is kapott, amikor Mauresmo lett az edzője
Murray elárulta, hogy szexista megjegyzéseket is kapott, amikor Mauresmo lett az edzője
Fotó: Europress/AFP

Murray elárulta, hogy szexista megjegyzéseket is kapott, amikor Mauresmo lett az edzője

Takács MártonTakács Márton
2020/11/26 15:46
Andy Murray elmesélte azt a szexista reakciót, amit akkor kapott, amikor 2014-ben úgy döntött, hogy Amelie Mauresmo személyében női edzőt alkalmaz. A háromszoros Grand Slam-győztes skót teniszező szerint az ATP Touron részt vevő néhány játékostársa azt hitte, csak tréfál a médiában egy női tréner kinevezésének hírével, amit azzal tetézhetné, ha egy kutyát vesz fel. 

Murray egy bátor és normaszegő döntéssel Mauresmót nevezte ki edzőjének a 2014-es füves pályás szezon első napján. A francia játékosként világelső volt és nyert két Grand Slamet is, közös bennük, hogy Wimbledonban mindketten diadalmaskodtak. Murray előtt Mauresmo Michel Llodra edzőjeként tevékenykedett, és az Eurosport szakértőjeként is dolgozott a francia kommentátori csapatban.

A brit most elmagyarázta, hogy Mauresmo küszöbön álló alkalmazásának híre kiszivárgott a sajtóban, és a Tour bizonyos játékosai hitetlenkedtek ennek hallatán. Murray elmondta, hogy a teniszezők és az edzők egy kis része viccnek tartotta az értesüléseket. Mi is beszámoltunk hat éve arról, hogy amikor azt kérdezték tőle, hogy nem fura-e egy top férfi teniszezőtől, hogy egy nála nem sokkal idősebb női edzőt választott magának, nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt, hogy "gyerekkorában úgyis az édesanyja volt az edzője, aki később, 16-17 évesen is irányította fia edzésmunkáját, így ő hozzá van ehhez szokva. Azt még hozzátette nevetve: változás maximum annyiban áll, hogy míg a mama ingyen dolgozott, Amélie-nek ezúttal fizetést is kell majd adnia."

Ahogy Szántó Petra írta a fentebb már idézett cikkében, "a kalapunkat  meg kell emelnünk a váratlanul szokatlan és kifejezetten bátor döntés előtt."

Andy csodálatos élete | Eurosport

Andy Murray élete a nők körül forog. Nem sokat teketóriázott, és a füvespályás szezon első napján szépen kijelölte új edzőjét, aki nem más, mint Amélie Mauresmo. A korábbi világelső és kétszeres Grand Slam győztes teniszezőnő Murrayhez hasonlóan nyert wimbledoni tornát. Ezelőtt a nemrégiben visszavonuló Michel Llodra edzője volt, mindemellett az Eurosport szakértőjeként dolgozik a francia kommentátori csapattal.

Murray a Sky Sportson most elmesélte, konkrétan milyen megjegyzéseket kapott annak idején:

"Megjelent a sajtóban, hogy azon gondolkodom, hogy egy női edzővel dolgozzak együtt. Elkezdtem üzeneteket kapni más játékosoktól, és az ő edzőiktől, hogy 'nem hiszem el, hogy ilyen játékot űzöl a médiával. Holnap már azt kéne mondanod nekik, hogy egy kutyával fogsz együttműködni.' Soha nem tapasztaltam még azelőtt ilyen reakciókat, igaz, korábban nem is dolgoztam soha női edzővel a Touron. Onnantól kezdve egy olyan spirál alakult ki körülöttünk, hogy amikor elkezdtem Amelie-vel dolgozni, elég nagy negatív nyomás nehezedett rá." - nyilatkozta Andy Murray.

Murray és Mauresmo két éven át dolgozott együtt, a felmerülő kényes kérdéseket pedig már közös munkájuk elején tisztázták. Wimbledon 1987-es bajnoka, Pat Cash például egy olyan személy volt, aki azonnal kétségbe vonta, hogyan tud majd Mauresmo a férfiak mezőnyében teljesíteni. "Ez nagyon szokatlan. Nem tudom, hogyan megy majd be az öltözőbe. Azt hiszem, felhúzódik néhány szemöldök. Persze megvan ehhez a munkához a jogosítványa. Okos, remek játékkal rendelkezett, és Andy nem ok nélkül választ maga mellé valakit - megcsinálta a házi feladatát; szóval az a kérdés, hogy összerakta-e az agyában, és ha hozzá tud adni valamit a játékához, akkor azt hiszem, ez egy remek választás lesz."

Murray: Maximálisan kiállok amellett, hogy minden ember egyenlő | Eurosport

Andy Murray a tavalyi év nyarán jelentette be, hogy Amelie Mauresmót választja új edzőjének. Döntése miatt - miszerint női edzővel kíván együtt dolgozni - rengeteg kritika érte, amelyekre nem volt felkészülve, és amelyek előtt ma is értetlenül áll.

Murray nem nyert GS-tornát a két éven át tartó közös munkájuk alatt, de a világranglista második helyéig eljutott a 2016-os idény előtt, amelyben talán a legjobb teniszét produkálta. Érdekes módon úgy tűnik, hogy Mauresmo az oka a Murray-vel való szakításuknak.

"Andy egy összetett személyiség. A pályán teljesen az ellentéte is lehetett annak, mint ahogy civilben viselkedett. Zavarba ejtő volt. Ott voltam, hogy segítsek. Az volt az érzésem, hogy nem tudom elvégezni a dolgomat. Az volt az benyomásom, hogy a végére értünk annak, amit szakmailag meg lehetett csinálni. Arra a következtetésre jutottunk, hogy nehéz lesz folytatni." - mondta Amelie Mauresmo.

Ha ezek a megjegyzések rossz hangulatot is sejtetnek, azt látszólag nem viszonozta Murray, aki azért tekint vissza nagy sajnálattal a Mauresmóval töltött idejére, mert nem nyert vele GS-t. Murray szerint ez rátett volna egy pecsétet a partnerségükre, és elhallgattatta volna azokat, akik nem gondolták komolyan egy női edző esélyeit.

"Sajnálom, hogy amíg együtt dolgoztunk, nem nyertem egy Grand Slamet sem. Ez sok ember számára kudarcnak számított vele kapcsolatban. Amikor valójában, ha ez volt a helyzet, akkor az összes edzőm elbukott velem. És igen, azt érzem, hogy sok ember kíméletlenül ítélte meg őt, pusztán azért, mert nő." - tette hozzá Murray.

Murray hónapokkal később megnyerte Wimbledont, miután szétváltak útjaik Mauresmóval, és még abban az évben a világranglista élére is állt. 

Murray-Mauresmo-min.jpgFotó: Europress/AFP

via Eurosport

Hozzászólások