Salakblog - Andy Murray akár Wimbledonról és az olimpiáról is lemaradhat, ha ismét meg kell műteni
Andy Murray akár Wimbledonról és az olimpiáról is lemaradhat, ha ismét meg kell műteni
Fotó: Europress/AFP

Andy Murray akár Wimbledonról és az olimpiáról is lemaradhat, ha ismét meg kell műteni

Németh DánielNémeth Dániel
2020/02/27 10:25
A 2019-es szezon második fele alapján Andy Murray optimistán várhatta az új idényt, hiszen úgy tűnt, a legújabb műtét megoldotta régóta fennálló csípőproblémáit. Bár ezen a szinten előtte még senki sem teniszezett egyéniben protézissel, a korábbi világelső egyre jobb formába lendült, októberben még tornát is nyert. Azóta viszont alig játszott, fájdalmai ugyanis visszatértek.

Murray legutóbb a Davis-kupában vállalta a játékot, de attól a versenytől is kénytelen volt visszalépni a műtétből adódó zúzódásai miatt. Bár akkoriban hangsúlyozták, ez elsősorban elővigyázatosságból szükséges, a skót klasszis azóta sem játszott. Először a szokásos miami edzőtáborát mondta le, majd visszalépett az ATP-kupától és az Ausztrál Opentől, azóta pedig az európai fedett pályás sorozatot is kénytelen volt kihagyni. A legoptimistább forgatókönyv szerint Miamiban térhet vissza.

Azt azonban jelenleg még a skót teniszező sem tudja pontosan, mennyire reális, hogy március végén ütőt ragadhat a profik között.

A háromszoros Grand Slam-győztes a BBC Sportnak adott nyilatkozatában elismerte, az is a lehetőségek között van, hogy újra kés alá kell feküdnie. "Nem igazán tudom pontosan meghatározni a problémát, mert elég bonyolult elmagyarázni. Jelenleg arra van szükségem, hogy felkészüljek a következő hetekre és teszteljem a csípőm. Ezt is fogom tenni, remélhetőleg jól reagál" - magyarázta Murray. "Hónap végére kiderül, tudok-e játszatni. Azonban abban már most eléggé biztosak vagyunk, miről van szó."

Andy Murray: Resurfacing - Nem az a legnehezebb, amikor az orvos kalapáccsal veri bele a testedbe az új fémcsípőt | Hosszabbítás

Két és fél méter. Nagyjából ennyit tett meg Andy Murray 2018. augusztus 3-án hajnali háromkor a washingtoni centerpálya hálójánál két kézfogás között. Az első kézfogás Marius Copilnak járt még mosolyogva, a második a székbírónak járt, már összetört szívvel. Ebben a két és fél méterben benne volt egy felismerés, egy döntés, egy életre szóló ráeszmélés.

Murray-nél a hollandok elleni DK-párharc után fedeztek fel zúzódásokat, ezért be is fejezte a szezont. Az ágyéka környékén azonban később is fájdalmakra panaszkodott, ami az orvosok szerint nagy valószínűséggel a fém csípője körül növekvő lágy szövetekhez köthető. Ezt az állapotot heterotopikus csontosodásnak hívják, vagy abnormális csontnövekedésnek, ami azt jelenti, hogy a lágy szövetek csontosodnak a test valamelyik részén. Ha valóban ez okozza Murray fájdalmait, hamarosan újabb műtét vár rá.

"Az a baj, hogy ha ezt túl korán távolítják el, amikor még aktív a növekedés folyamata, akkor egyszerűen csak visszanő. Fájdalmas lesz, ha kiderül, hogy ez okozza a problémát és el kell távolítani. Maga a beavatkozás nem olyan hosszú a rehabbal együtt. Viszont, ha mondjuk májusig nem kerülhet rá sor, miközben hat-nyolc hét a rehabilitáció, az azt jelentené, hogy a szezon ezen része kiesik" - utalt a skót Wimbledonra és a tokiói olimpiára, vagyis a két valószínűleg legfontosabb versenyére.

Egyelőre azonban a skót bízik abban, hogy a helyzet idővel magától javul, és ott lehet Miamiban. "Egyelőre nincs okom másképp gondolni, mert annyira nem súlyos a sérülés. Azon múlik, idővel rendeződik-e, megszokja-e a testem és képes leszek-e menedzselni mindezt játék közben. Utána salakon is játszanék. Ha fizikálisan rendben vagyok, jól reagál a testem az edzésekre, nincs okom kihagyni. Sok tekintetben a salak ideálisabb a fémimplantátumnak, mert kisebb az erőhatás."

Egykori edzője szerint Andy Murray-nek ki kellene hagynia a Roland Garrost | Hosszabbítás

Andy Murray az előző idényben csodálatos visszatérést mutatott be azzal, hogy súlyos csípőműtétjét követően ATP-tornát tudott nyerni. A skót teniszező nagy tervekkel vágott neki a 2020-as idénynek, azonban komplikációk léptek fel, így kénytelen volt lemondani az ATP-kupát, az Ausztrál Opent és azóta még kettő fedett pályás tornát.

"Szeretném folytatni a játékot, az a kérdés, képes leszek-e rá. Elsősorban a Slamek izgatnak és érdekelnek. Az elmúlt évekből ezek a versenyek hiányoztak leginkább. Szezon vége felé nagyon jól játszottam, jól éreztem magam, de aztán jöttek ezek a gondok. Miközben beszélek róla, kicsit úgy jön le, mintha nagyon negatív dolog lenne. Számomra azonban az lenne negatív, ha valami komoly gond lenne a protézissel. Egyelőre semmi ilyesmi nem volt" - jelentette ki a skót.

"Pár héten belül a pályán lehetek. Ebben bízom, de az elmúlt évek pesszimistábbá tettek az időkereteket illetően, annyi minden történt és annyi mindent mondtak nekem."

via BBC

Hozzászólások