Salakblog - Érdekességek a Madrid Open elé
Érdekességek a Madrid Open elé
Fotó: Europress/AFP

Érdekességek a Madrid Open elé

Kálmán LaciKálmán Laci
2018/05/06 12:41

A mai nappal kezdetét vette a szezon negyedik 1000-es versenye, a Madrid Open. A mezőnyben mások mellett ott lesz a korábbi ötszörös bajnok, a brutális formában lévő Rafael Nadal, de ott lesz az a Juan Martín del Potro is, aki azok után, hogy Acapulcóban és Indian Wellsben bajnok lett, majd Miamiban elődöntős volt, most versenyez majd először. 

De van még egy sor más fontos tudnivaló és érdekesség is, melyeket megpróbáltunk összefoglalni, természetesen a teljesség igénye nélkül. 

Fantasztikus mezőny

Jó, lehetünk persze telhetetlenek, és hiányolhatjuk Roger Federert, Stan Wawrinkát, Andy Murray-t és Marin Cilicet, de tény, a világranglista első 20 helyezettjéből 17 részt vesz a versenyen. A legutóbbi hét ezres versenyt hét különböző játékos nyerte, ráadásul az utolsó, aki egymás után kettőt is tudott nyerni, az Alexander Zverev volt (Róma, Kanada). Az elmúlt hetek eredményei és mutatott játéka alapján komoly szenzáció volna, ha nem Nadal lenne a következő duplázó. 

Egy rekord, mely egyre brutálisabb méreteket ölt

Rafa egy 19 meccses, 46 szettes sorozatnál jár salakon. Ebben benne van a tizedik Garros-címe tavalyról, valamint idénről a 11. győzelme Monte-Carlóban, illetve Barcelonában. A fent említett 46 játszmás sorozat rekord az open érában salakon, ráadásul mindössze három szettel marad el John McEnroe 1984-ben, szőnyegen felállított abszolút rekordjától. 

Nadal madridi mutatói

A spanyol 401-35-re áll a Tour-szintű salakos meccseit tekintve, ez 92%-os mutató. Amióta a verseny 2009-ben salakra költözött, Rafa 34-5-re áll, ami 87,2%-os győzelmi arányt jelent. Ötször nyerte meg a tornát, beleértve a 2005-ös győzelmét is, amikor még fedett pályán rendezték a versenyt. Nadalnak ahhoz, hogy világelső maradhasson, hatodik alkalommal is be kellene húznia a Madrid Opent. Ha ez nem sikerül, május 14-től ismét Roger Federer lesz a világelső. 

delpoisner.jpg Fotó: Europress/AFP

A legnagyobb kihívók

Korábban írtunk arról, miért lehetne esélye ellene John Isnernek, bár látva azt, hogy külön ágon vannak, arra azért rendkívül kicsi a sansz, hogy ő döntőben tudja Rafát legyőzni. A másik nagy kihívó DelPo lehet, akinek 21-4 az idei mérlege, igaz nincs még salakos meccse a szezonból. Kizárni persze nem lehet senkit, már csak azért sem, mert magának Nadalnak is lehet rossz napja, mivel azonban Novak Djokovic még messze nem a top-Novak Djokovic, a komoly kihívók felsorolását is le is zárhatjuk.

Pikáns párosítások

Az első forduló csúcsmeccsének egyértelműen a Djokovic-Nishikori Kei derbi ígérkezik. A H2H a szerbnek kedvez, a jelenlegi forma pedig inkább a japánnak. Azért, ha képernyőre kerül, nem lehet rossz a Lucas Pouille-Benoit Paire összecsapás sem az első körből. Ami a másodikat illeti, ott ugye egyelőre csak drukkolhatunk, hogy az alábbi mérkőzések össze is jöjjenek. Mindenesetre szívesen megnéznénk az elmúlt hetekben remeklő, újdonsült top 50-es Stefano Tsitsipas meccsét Zverev ellen. De érdekesnek tűnik az esetleges David Goffin-Hyeon Chung, valamint a Grigor Dimitrov-Milos Raonic összecsapás is. 


(részben via)
Hozzászólások