Salakblog - Öt dolog, amit mindenképp érdemes tudni a tenisz egyik legszórakoztatóbb egyéniségéről
Öt dolog, amit mindenképp érdemes tudni a tenisz egyik legszórakoztatóbb egyéniségéről
Fotó: Europress/AFP

Öt dolog, amit mindenképp érdemes tudni a tenisz egyik legszórakoztatóbb egyéniségéről

HosszabbitásHosszabbitás
2020/05/13 19:49
Nick Kyrgios mellett alighanem Alexander Bublik az a játékos, akitől minden mérkőzésen számíthatunk egy láb közötti ütésre, alulról megütött szervára, vagy egy olyan megoldásra, ami távol áll a megszokottól. Az ATP honlapja összegyűjtött öt érdekességet a 22 éves kazah teniszezőről, aki kétségkívül a férfi mezőny egyik legszínesebb, legszórakoztatóbb játékosa.


1. Új szintre emelte játékát 2019-ben

Bublik karrierje során először jutott ATP-verseny döntőjébe a tavalyi newporti füvespályás tornán, pár hónappal később pedig ismét döntőzött, akkor Chengduban. Newportban zsinórban négy három szettes mérkőzést nyert meg, amivel 9-1-re alakította a megnyert döntő játszmás meccseinek mérlegét. A döntőben végül két szettben kapott ki Newport négyszeres bajnokától, az amerikai John Isnertől

A kazahnak azonban nem kellett sokáig várnia arra, hogy újra döntőt játszhasson. Két hónappal később Chengduban a top 30-as Taylor Fritzet és Grigor Dimitrovot is legyőzte a fináléig vezető úton. Bublik, aki a torna során 125 ászt ütött, döntő szett tie-breakben maradt alul a spanyol Pablo Carreno Bustával szemben a fináléban.

2. Mindig kiszámíthatatlan

Ha valaki a kazah ellen készül pályára lépni, annak mindenre fel kell készülnie. Legyen szó a láb közötti ütésekről, vagy a hálónál lejátszott több ütéses labdamenetekről, Bublik egyértelműen nevet szerzett magának a szórakoztató játékstílusával. 

A már említett chengdui versenyen Bublik egy alulról megütött szerva után elképesztő pontot játszott Fritzzel, amit a játékosok is mosollyal nyugtáztak.

000_1MG3TB.jpg Fotó: Europress/AFP

3. Kevesebb számolgatás, több győzelem 

2019-ben Bublik megváltoztatta a szemléletét a világranglistát illetően – a kazah elismerte, hogy korábban túl sok jelentőséget tulajdonított a pontoknak, és annak, hogy milyen helyezést kell elérnie ahhoz, hogy kvalifikálni tudja magát a nagy tornákra. Ez a felfogás negatívan hatott a teljesítményére, így a közelmúltban úgy döntött, hogy változtatnia kell.

"Ez volt a problémám, amikor kölyök voltam. A meccs előtt azt számoltam, hogy mennyi pontom lehet, és hogy mennyi pénzt kereshetek. Kitöröltem minden olyan applikációt, aminek köze volt az élő eredményekhez, ranglistákhoz. Korábban, amikor közelített a határidő, és egy jó eredményre lett volna szükségem, azt mondogattam magamnak, ’Igen, meg kell csinálnom’, majd kikaptam 6-0 6-1-re."

4. Februárban elérte eddigi legmagasabb világranglistás helyezését

Az idei marseille-i szereplésével Bublik kiharcolta eddigi legmagasabb világranglistás helyezését – a torna során Fucsovics Mártont két játszmában, Benoit Paire-t és Denis Shapovalovot pedig döntő szettben győzte le. Ugyan a legjobb négy között a torna későbbi győztesétől, Stefanos Tsitsipastól kikapott, de elődöntős szereplésének köszönhetően a kazah a világranglista 47. helyéig küzdötte fel magát.

5. Bublik és a trükkök

A kazah a pályán kívül is képes szórakoztató mutatványokra az ütővel – a 2019-es US Openen egy kihívás elé állította az egyik szurkolót, akinek le kellett volna másolnia Bublik trükkjét. A kazah nyeremény gyanánt a cipőit ajánlotta fel, amit végül megtarthatott. 

’’Reméltem, hogy nem sikerül neki, mert szeretem ezeket a cipőket’’ – mondta viccesen Bublik.

000_1KT184.jpg Fotó: Europress/AFP


Szöveg: Szabó Krisztián, via 

Hozzászólások