Salakblog - A nagy nyolcas
A nagy nyolcas

A nagy nyolcas

Szántó PetraSzántó Petra
2011/10/25 10:52
Szponzorált tartalom
A Roland Garros eseményeivel kapcsolatos hírek támogatója a porsche logo

0,,12781~10125471,00

Néhány hét lazsálás után azért visszajövünk ám, a honlapra készült cikkel hangolódunk a női világbajnokságra.

Keddtől minden meccs élőben az Eurosporton!

8 lány, két csoport, 5 millió dollár és egy világbajnoki cím. Nagyjából így lehetne összefoglalni az előttünk álló hét legfontosabb jellemzőit. Mármint ha a női teniszre gondolunk.

Egy dolog változott mindössze tavaly óta, a helyszín. 3 év után a női tenisz világbajnokság Dohából Isztambulba költözött, hogy újabb 3 évig vendégül láthassa a világ és az adott év legjobbjait egy fényűző, izgalmas évadzáró tornán. A Sinam Erdem Stadionban a két csoportra osztott mezőny küzd meg egymással a csoportmeccseken, a két elődöntőben és végül a döntőben. A házigazda ország nemzeti zászlójának színeivel megkülönbözetett két csoportból a két legjobb jut a négy közé.

Lássuk, idén kik harcolták ki a legjobbak világbajnokságán való részvételt.

VÖRÖS CSOPORT

(1.)  Caroline Wozniacki (Dánia):

- Harmadik világbajnoksága (5 győzelem és 4 vereség), eddigi legjobb eredménye a 2010-es döntő, melyben Kim Clijsterstől kapott ki.

- 2011-ben hat tornagyőzelmet aratott (Dubai, Indian Wells, Charleston, Brüsszel, Koppenhága, New Haven)

- Legjobb Grand Slam eredmény 2011-ben Ausztrál Open és US Open elődöntő

- Őszi mérleg: 4 győzelem, 2 vereség (Tokió 3. forduló, Peking negyeddöntő)

- Ő mondta: „Ez egy kemény csoport, bár mindkettő az. Itt már mindenki remek játékos. Csak abban reménykedem, hogy a legjobbamat tudom nyújtani, aztán meglátjuk mi lesz.”

(3.) Petra Kvitova (Csehország):

- Első világbajnoksága

- 2011-ben öt tornagyőzelmet aratott (Brisbane, Párizs, Madrid, Wimbledon, Linz)

- Legjobb Grand Slam eredmény 2011-ben: Wimbledoni bajnok

- Őszi mérleg: 8 győzelem, 2 vereség (Tokiü elődöntő, Peking 2. forduló, Linz győztes)

- Ő mondta: „Itt már nem az számít, hogy ki melyik csoportban van. Mind a nyolc játékos nagyon erős.”

(6) Vera Zvonareva (Ororszország):

- Negyedik világbajnoksága (7 győzelem, 6 vereség, korábban volt tartalék is), legjobb eredménye a 2008-as döntő,

melyben Venus Williamstől kapott ki

- 2011-ben két tornagyőzelmet aratott (Doha, Baku)

- Legjobb Grand Slam eredménye 2011-ben: Ausztrál Open elődöntő

-  Őszi mérleg: 6 győzelem, 3 vereség (Tokió döntő, Peking 3. forduló, Moszkva negyeddöntő) - Ő mondta:  „Azok a játékosok, akik a világbajnokságra kijutottak, mind a világ legjobbjai, így nem fontos, hogy ki melyik csoportba került. Mindegyikük hihetetlen kemény munkával kvalifikálta magát. Minden egyes meccsen keményen kell küzdenem ahhoz, hogy megszerezzem a győzelmet. Ezért fogok harcolni.”

(8) Agnieszka Radwanska (Lengyelország):

- Első közvetlen világbajnoksága (mégis van 2 győzelme, mert pályára lépett és nyert 1-1  mérkőzést 2008-ban és 2009-ben is tartalékként)

- 2011-ben három tornagyőzelmet aratott (Carlsbad, Tokió, Peking)

- Legjobb Grand Slam eredmény 2011-ben: Ausztrál Open negyeddöntő

- Őszi mérleg: 11 győzelem, 1 vereség (bajnok Tokióban és Pekingben, Moszkva 2. forduló)

- Ő mondta: „A világ legjobb 8 játékosa, az idei 8 legjobb. Itt már semmit sem jelent, hogy ki az ellenfelem. Én kvalifikáltam magam utolsóként, úgyhogy élvezni szeretném a világbajnokság minden pillanatát, és a legjobbamat akarom nyújtani, mint Ázsiában.”

FEHÉR CSOPORT

(2) Maria Sharapova (Oroszország):

- Ötödik világbajnoksága (13 győzelem, 5 vereség). Eddigi legjobb eredménye a 2004-es  világbajnoki cím, amikor Serena Williamst győzte le a döntőben

- 2011-ben két tornagyőzelmet aratott (Róma, Cincinnati)

- Legjobb Grand Slam eredmény 2011-ben: Wimbledoni döntő

- Őszi mérleg: 2 győzelem, 1 vereség (Peking negyeddöntő, itt megsérült)

- Ő mondta: „Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy mire számíthatunk a csoportokban. Mivel a legjobb 8 lány jutott ki a vébére, egyértelmű, hogy nehéz csoportba kerülünk, ahol csupa kemény ellenfél vár. Minden azon múlik, hogy ki áll jobban készen már az első meccstől kezdve. „

(4) Victoria Azarenka (Fehéroroszország):

- Harmadik világbajnoksága (2 győzelem, 4 vereség), soha korábban nem jutott túl a    csoportkörön

- 2011-ben három tornagyőzelmet aratott (Miami, Marbella, Luxemburg)

- Legjobb Grand Slam eredménye 2011-ben: Wimbledoni elődöntő

- Őszi mérleg: 9 győzelem, 1 vereség (Tokió elődöntő, Peking 3. forduló, Linz győzelem)

- Ő mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy Luxemburgban újabb tornagyőzelmet szereztem. Mérkőzésről mérkőzésre javult a formám. Azért indultam el, hogy felkészüljek a világbajnokságra, és persze, hogy megnyerjem a tornát. Minden versenyen győzni akarok, amelyiken elindulok.”

(5) Li Na (Kína):

- Első világbajnoksága

- 2011-ben két tornagyőzelmet aratott (Sydney, Roland Garros)

- Legjobb Grand Slam eredménye 2011-ben: Roland Garros bajnok

- Őszi mérleg: 0 győzelem, 1 vereség (Peking 1. forduló)

- Ő mondta: „Két csoport van, mindkettő nehéz. Ez az év utolsó tornája, és mindannyiunknak meg kell mutatnunk, hogy mire is vagyunk képesek.”

(7) Samantha Stosur (Ausztrália):

- Második világbajnoksága (2 győzelem, 2 vereség), eddigi legjobb eredménye a 2010-es elődöntő, melyben a későbbi bajnok Kim Clijsterstől kapott ki)

- 2011-ben egy tornagyőzelmet aratott (US Open)

- Legjobb Grand Slam eredmény 2011-ben: US Open bajnok

-  Ő mondta: „Mariát és Victoriát még soha nem tudtam legyőzni, így ez önmagában is nagy kihívás. Li Na ellen jó a mérlegem, de minden torna új helyzeteket teremt. Nehéz hét vár rám, de nagyon várom már, hogy elkezdődjön.”

A WTA évzáró világbajnoksága október 25-én kezdődik a csoportkörrel. Péntekig naponta három csoportmérkőzést, szombaton a két elődöntőt, vasárnap pedig a finálét közvetítjük, az Eurosport a vébé minden találkozóját élőben közvetíti!

Hozzászólások