Salakblog - „A legjobb teniszemre lesz szükség ahhoz, hogy nyerjek”
„A legjobb teniszemre lesz szükség ahhoz, hogy nyerjek”
Fotó: Europress/Getty

„A legjobb teniszemre lesz szükség ahhoz, hogy nyerjek”

Kálmán LaciKálmán Laci
2015/07/03 09:42

Az évnek abban az időszakában járunk, amikor emberek milliói figyelnek Wimbledonra, ahol a tenisz jelenlegi legnagyobbjai küzdenek azért, hogy történelmet írhassanak. Az egyik, aki a figyelem középpontjában van, az Roger Federer, a világranglista jelenlegi másodikja, a hétszeres bajnok, akit sokan minden idők legnagyobb játékosának tartanak.

Christiane Amanpour, a CNN és az ABC riportere arról kérdezte a svájci bajnokot, hogy hogyan lehetséges az, hogy ilyen hosszú idő óta folyamatosan képes ott lenni a tenisz legszűkebb élvonalában. Amanpour rögtön bele is csapott a dolgok közepébe.

Roger, hogy érzed, van benned még egy Grand Slam bajnoki cím?

Úgy gondolom, igen. Nyertem négy tornát az idén, tavaly is nagyon közel voltam itt a győzelemhez; egy öt szettes csatát vesztettem el Novakkal szemben, aztán elődöntős voltam a US Openen, szóval tudom, hogy meg tudom csinálni. Persze van néhány srác, akik hihetetlenül jól játszanak, ezért tisztában vagyok azzal, hogy a legjobb teniszemre lesz szükség ahhoz, hogy nyerjek, hiszen azok ellen, akik életük formájában vannak, csak a maximum lehet elég.

Ki volt a legkeményebb ellenfeled pályafutásod során?

Egyértelműen Rafa Nadal. Egyrészt a játékstílusa miatt; ő ugye balkezes, ami megnehezíti a játékot ellene. Ugye mi nagyon sok meccset játszottunk egymás ellen salakon, azon a borításon, ahol ő minden idők legjobbja. Igen, ő volt a legkeményebb ellenfél, ő jelentette a legnagyobb kihívást, ugyanakkor nagyon élveztem is ellene a játékot. Nagyon szeretem a köztünk lévő rivalizálást.

Roger4

Itt az új generáció, te 33 éves vagy, talán a Touron úgy is hívnak már, hogy „a nagy öreg”, de te folyamatosan bizonyítod, hogy fel tudod venni velük a versenyt. Hogy csinálod ezt még mindig? Mert ez nem csak a tehetségről szól, a játékhoz való fegyelmezett hozzáállásodról is, az erőnlétről is, és arról is, hogy sikeresen elkerülted a sérüléseket. Hisz tudjuk, Rafa például kevésbé volt szerencsés ilyen szempontból, de neked valahogy sikerült úgy játszanod, hogy ne érjenek utol ezek a sérülések és ilyen sokáig ott tudj maradni a legjobbak között.

Igen, azt hiszem tulajdonképpen szerencsés is voltam, hogy meg tudtam úszni ezeket a sérüléseket, mert egyébként elég egy rossz mozdulat és máris törik vagy szakad valami. Szerencsére nem volt soha műtétem és nem kellett fájdalomcsillapító injekciókat kapnom, és így sokkal jobban tudtam koncentrálni az egészséges életmódra, élvezni tudtam az utazásokat, az edzéseket, a meccseket. Az is nagyon fontos, hogy a megfelelő csapat legyen melletted. A feleségem mindig ott volt sziklaszilárdan mögöttem, egészen az első győzelmemtől kezdve; neki különösen fontos szerepe van az életemben. Összességében azt kell mondjam, hogy sok jó döntést is kellett hoznom ahhoz, hogy ez az egész így alakuljon.

Mirkával, a feleségeddel a sydney-i olimpián ismerkedtetek meg 2000-ben. Ő maga is teniszező volt, csak egy sérülés derékba törte a pályafutását. Ott van ő is a csapatodban és most már van négy gyermeketek, két ikerpár, akik szintén részei a csapatnak és veletek együtt utaznak. Ez hogyan hat rád? Jót tesz? Megnyugtat?

Nos, nagyon nem örülnék neki, ha nem lennének velem, velünk. Akkor vissza is vonulnék. Számomra ez csak így tud működni, persze nagyon boldog leszek majd akkor is, ha már nem fogok játszani. De ameddig ez jó a feleségemnek és a gyerekeknek, ameddig ezt meg tudjuk oldani, addig szeretném, ha így lenne. És ami a legfontosabb az egészben, hogy mindannyian nagyon élvezzük ezt. A feleségem is boldog, hogy ez a helyzet engem örömmel tölt el, és így vagyok sikeres. A lányok is megértik, hisz már hat évesek, sőt nagyon élvezik az utazásokat; vannak barátaik szerte a világban, és igazából egyelőre ez az egyetlen életmód, amit ismernek. És persze nekem is jó, hogy egy vesztes meccs után ott vannak nekem; őket nem érdekli, hogy ha épp kikaptam. Nem mint egyensúlyra van szükségem rájuk, mert egy nagyon nyugodt ember vagyok a pályán és azon kívül is, de tény, hogy velük kerek az életem; egy álom vált valóra azzal, hogy itt van nekem Mirka és a gyermekeink.

Roger5

Érződik rajtad ez a kiegyensúlyozottság, hogy egy vereség nem tör le igazából, nem tölt el kétségbeeséssel. Andy Murray édesanyja mondta, hogy mikor Andy kikapott tőled 2012-ben, akkor nagyon elkeseredett és napokig csak sírt. A vereségek megviselik a többieket, de téged mintha nem viselnének meg.

Tényleg nem annyira. Fiatalabb koromban nagy érzelmi kilengéseim voltak nekem is, de tanultam belőlük. Túl sokat sírtam régebben, kb. 8 éves koromtól egészen 20 éves koromig. Akármikor kikaptam, szinte mindig sírtam, még profiként is. Utána volt egy időszak, amikor a pályán már tudtam kezelni, és utána jött csak az összeomlás, ami egy fokkal már jobb volt. Most már férfiként viselem a vereséget, és nagyjából öt perccel utána már jól is vagyok. Persze a csalódottság érzése ott van, hisz Wimbledon csak egy év múlva lesz újra, olimpia meg négy év múlva. De nem lehet az összes meccset megnyerni. A legjobb, amit tehetsz, hogy beleadsz mindent, amit csak tudsz, így utólag, ha veszítesz, sem tehetsz magadnak szemrehányást, és ez által könnyebb elfogadni a vereségeket is.

Nagyon örülök annak, amit mondasz, mert manapság nagyon sok gyereket látni, hogy mekkora nyomás alatt vannak, sírnak a pályán, nagyon sok feszültség, indulat is van bennük. De most te is azt mondod, hogy ilyen voltál, úgyhogy akkor rendben van. Pedig a szüleid nem is hajtottak mindenáron a teljesítmény felé.

Nem, mi mindig is nagyon reálisak voltunk az én esélyeimet illetően, és nem gondoltuk, hogy én egy sikeres profi játékos leszek. Esetleg egy sikeres junior játékos helyi szinten, de nem nemzetközi viszonylatban, nem egy olyan valaki, aki eséllyel indul Wimbledonban. A szüleim nagyon szigorúak voltak abban az értelemben, hogy úgy neveltek, hogy legyek azzal tisztában, hogy az egy kiváltság volt, hogy hétvégén edzhettem és meccseket játszhattam. Úgyhogy kérték, hogy tegyek bele mindent, mert sok pénzbe és időbe is kerül a dolog, ami időt a nővéremmel is tölthetnék, ők pedig a barátaikkal és a tenisz helyett dolgozhatnék akár a ház körül is. Na, a lényeg, hogy megértettem az üzenetet, és most, hogy már én is apa vagyok, megpróbálom majd ennek az értékrendnek megfelelően nevelni a gyermekeimet, hogy tudják mennyire fontos, hogy tegyenek bele mindent abba, amit csinálnak.

Rogerstyle

Billie Jean King, a legenda, a sokszoros wimbledoni bajnok Nurejevhez, a zseniális balett-táncoshoz hasonlított téged, a teniszedre jellemző könnyedség és lazaság miatt. Ő, mikor eljött a pillanat, szögre akasztotta a balettcipőjét. Te is így teszel majd az ütőddel?

Ami a profi pályafutásomat illeti, persze. Eljön az idő, amikor a tested és az elméd is azt mondja majd, hogy oké, kihoztad ebből a legtöbbet, szép volt, jó volt, de van még egy csomó csodálatos dolog az életben, most már fordulj inkább azok felé. De hobbiból mindig is szeretnék majd ütögetni a barátaimmal, a feleségemmel, a gyerekeimmel, szóval remélem, hogy a szó szoros értelmében nem fogok soha visszavonulni. De amikor majd eljön a nap, hogy profiként abbahagyom, nagyon boldog leszek akkor is.

Engedd meg, hogy idézzek neked egy gondolatot Floyd Mayweathertől a boksszal kapcsolatban.

„Ez a munkám. Lemegyek a terembe, edzek, aztán hazamegyek. Teszem, amit tennem kell. Volt idő, amikor ezt élveztem, de most már ott tartok, hogy túl vagyok ezen.”

Te még mindig élvezed?

Ez nem igazán munka a számomra. Ez egy olyan hobbi, ami által tulajdonképpen az összes álmom megvalósult. Persze nyilván egy adott pillanatban lehet olyan, hogy el tud az ember képzelni jobbat annál, mint, hogy épp a teremben van, vagy a pályán edz, de a lényeg, hogy pontosan tudom, hogy miért csinálom ezt az egészet. Szeretek a centerpályán játszani Wimbledonban, és szeretek utazni szerte a világban, és persze sok áldozatot hoztam azért, hogy ez így működjön, de szeretem, amit csinálok, ezért soha nem tekintettem igazán munkának.

A siker titka tehát az, hogy amit az ember csinál, abba tegyen bele mindent, amit csak tud, hogy vegye kézbe a saját sorsát és hozzon tudatos, jó döntéseket, hogy a megfelelő embereket válassza maga mellé, hogy mindig ott lebegjen a cél a szeme előtt – na és persze, hogy mindeközben élvezze azt, ami éppen vele történik.

A titok maga Roger Federer.

(Forrás: CNN, fotók: Europress/Getty)

Hozzászólások