Salakblog - Amélie
Amélie

Amélie

Szántó PetraSzántó Petra
2009/12/03 13:29

am2Amélie csodálatos élete véget ért, legalábbis az a része, ami ránk is tartozik. Amélie Mauresmo ma bejelentette visszavonulását.

A 30 éves francia 1993 óta teniszezett profiként, pályafutása során összesen 25 tornagyőzelmet aratott. 2004 szeptemberében világelső is volt, 2006-ban pedig két Grand Slam tornát is megnyert, az Ausztrál Opent és Wimbledont.

Utolsó nagy sikerét hazai pályán aratta idén februárban, amikor a párizsi fedettpályás tornát nyerte meg. Utolsó tétmérkőzését a US Openen játszotta Aleksandra Wozniak ellen, akitől két szettben kikapott.

Döntése nem meglepő, már korábban is foglalkozott a visszavonulás gondolatával. Évek óta sérülésekkel küszködött, az utóbbi időszakban pedig komoly motivációs gondjai is voltak. A feburári párizsi tornagyőzelem ezért is különleges. Nagyon sokat bántották Amélie-t otthon, hogy képtelen hazai pályán jól játszani, hogy képtelen jó eredményt elérni a Roland Garroson. Számomra ezért is fantasztikus és maradandó élmény az idei párizsi fedettpályás verseny, ahol 1 héten keresztül újra a régi Amélie-t láttuk. Ihletett állapotban, tökéletes tenisszel, a hazai közönség őrjöngése mellett játszotta végig a meccseit, olyan gyönyörű egykezes fonákokkal és röptékkel, hogy egyszerűen nem lehetett nem neki szurkolni.

Köszönjük Amélie, jó pihenést és sok sikert a jövőben! Jó borozgatást!

am1

Hozzászólások