Roland Garros - Roland Garros: Az első hét meséi
Roland Garros: Az első hét meséi
Fotó: Europress/AFP

Roland Garros: Az első hét meséi

Szántó PetraSzántó Petra
2016/05/30 15:47

Nem mindig a világsztárokról szól egy Grand Slam-torna első hete. Persze ezen a Roland Garroson beszéltünk már sokat Roger Federer és Rafael Nadal visszalépéséről, Andy Murray és Stan Wawrinka ötszetteseiről, Victoria Azarenka sérüléséről, vagy Serena Williams formájáról.

Ám ahogy az angol mondja, nem csak mindig a nagyoktól lesz egy Slam igazán Grand. Beszéljünk most az első hét csendesebb történeteiről, képernyőt és újságokat elkerülő meccseiről, sztorijairól, érdekességeiről.

ALBERT RAMOS-VIÑOLAS

A huszonnyolc éves spanyol tizennyolcszor indult el eddig Grand Slam-torna főtábláján, és mindig kikapott az első vagy a második fordulóban. Huszonegyszer próbált top 10-es játékos ellen győzni, korábban csak egyetlen egyszer sikerült.

Ramos-Viñolas azonban ezen a héten élete legszebb napjait élhette át: bejutott a harmadik fordulóba, aztán kiemeltet vert öt szettben és nyolcaddöntős lett, majd nagyszerű játékkal győzött egy top 10-es, Milos Raonic ellen és élete első Grand Slam-negyeddöntőjére készülhet. A fél órával korábban negyeddöntőbe jutó Garbine Muguruzától megkérdezték az újságírók, hogy mit tud mondani honfitársáról, ő pedig csak annyit felelt: "Albert mindenekelőtt egy nagyon csendes srác."

A csend és a szerénység csak egy-két percre vált semmivé, akkor amikor beütötte a meccslabdát Raonic ellen, és mindenféle megjátszástól mentes, gyermeki boldogságát ünnepelte a Suzanne Lenglen pályán. Üdén őszinte pillanat volt.

 

SHELBY ROGERS 

A huszonhárom éves amerikai lánytól nem sokat vártak a Roland Garroson. Hát- és térdsérülésekkel küszködve élte át pályafutása korai éveit is, így világranglistás helyezése az elmúlt hat évben a 434. és a 70. hely között hullámvasutazott. Két éve még simán Grand Slam-főtáblás volt, tavaly viszont a hazai versenyén, a US Openen is selejteznie kellett.

Ám aztán eljött az a hét, amikor minden összejött, a legkevésbé várt borításon, salakon. Kiosztott két 6:0-t (közbeékelve egy tie-breakben elvesztett szettet) Petra Kvitovának, és higgadtan, nagyszerű játékkal verte Irina-Camelia Begut élete első Grand Slam-negyeddöntőjéért.

Öröme Albert Ramos-Viñolaséhoz hasonlóan őszinte és gyermeki volt, sajtótájékoztatóján pedig könnyeivel küszködve és hitetlenkedve válaszolt az újságírók kérdéseire. "Hihetetlen pillanat ez számomra, és úgy érzem, mintha a komfortzónámon kívül lennék. Mondogatnom kell magamnak, hogy te ide tartozol, te ide tartozol..."

RADEK STEPANEK 

November végén 38 éves lesz a cseh veterán. Az azért már szép kor, főleg olyan egészségügyi előzményekkel, amikkel Stepaneknek szembe kellett néznie. 2013-ban súlyos nyaki fájdalmai miatt három napon át nem tudott aludni, majd elkezdtek bénulni a kezei, nem érezte az ujjait. Az ijesztő tüneteket követő kivizsgálás során kiderült, hogy eltolódott az egyik nyaki csigolyája, azonnal megműtötték, de persze Stepanek kilenc nappal később már edzett, méghozzá nyakmerevítőben. 2014-ben a Davis Kupa-elődöntőben megsérült az egyik gerinccsigolyája is, így újabb hosszabb kihagyás várt rá, tavaly tért vissza.

Az idei Roland Garroson selejteznie kellett, feljutott a főtáblára, majd 2-0-ra vezetett Andy Murray ellen az első fordulóban. A sötétedés miatt másnap befejezett meccs végjátékában is volt esélye a világ második legjobbja ellen, hiszen két labdára került a győzelemtől.

"Nagyon súlyos sérülésből tért vissza, és hihetetlen, amit művel ennyi idősen. Én a közelében sem leszek 37 évesen. Csodálatosan játszott a meccsen, minden küzdőszellememre szükségem volt, hogy megfordítsam." - mondta később elismerően Andy Murray.

MATHIAS BOURGUE 

A huszonkét éves avignoni fiatalember a Challenger Touron töltötte eddigi pályafutását. Egészen a múlt hétig soha nem nézett még szembe top 50-es játékossal sem, és soha nem játszott Tour-meccset. A szezon nagy részét dél-amerikai Challenger-tornákon töltötte, ahol többnyire olyan játékosoktól kapott ki, akikről hozzá hasonlóan soha nem hallottunk korábban.

Kapott azonban egy szabadkártyát a Garroson, három szettben legyőzte Samper-Montanát, és hirtelen a Philippe Chatrier stadionban találta magát tizenötezer neki szurkoló francia között, a világ második legjobbja ellen.

Bourgue a mérkőzés nagy részében - még abban a szakaszában is, ahol ő állt jobban - nagy szemekkel nézett körbe-körbe labdamenetek között, mint aki egyszerűen nem hiszi el, hogy hova került. Ehhez képest 2-1-re vezetett a kétszeres Grand Slam-bajnok ellen, a közönség skandálta a nevét és biztatta a végsőkig, ő pedig élvezettel játszotta végig az ötszettes mérkőzést, melynek során 55 tiszta nyerőt ütött - köztük több, mint húsz nyerő rövidítést!

A meccset ugyan elveszítette, és még ha soha többet nem is nyer profi mérkőzést, egy időre legalább fedezte az utazási költségeket, ráadásul az unokáknak is lesz mit mesélni...

PAUL-HENRI MATHIEU 

Történjen bármi, Paul-Henri Mathieu testesíti meg mindazt, ami a franciáknak a Roland Garros-életérzést jelenti. A 34 éves francia már 14 évvel (!) ezelőtt, 2002-ben is nyolcaddöntőt játszott a hazai Grand Slam-tornáján, amit aztán még öt nyolcaddöntő követett major versenyeken. Igaz, negyeddöntőig sosem jutott és valószínűleg már nem is fog, valahol mégis ő maradt a párizsiak örök hőse.Egy lelki és fizikai szerencsétlenségektől sújtott pályafutás hattyúdala az övé, idei döntőjével Montpellier-ben, nem messze a legjobb ötventől.

Ha pedig a Roland Garrosról van szó: nos, hát ő az, akit minden körülmények között imádnak és tisztelnek. PHM első körös meccsét a 3-as pályán játszotta a tehetséges, kolumbiai, Santiago Giraldo ellen. A csillárról is nézők lógtak, a mérkőzés remek színvonalú, szoros játékokat és szetteket hozó, az utolsó pillanatig kiélezett és izgalmas volt. A szomszéd 2-es pályán szegény David Goffin a saját hangját nem hallotta, úgy zúgott minden megnyert labdamenet után a PÓL-Ó, PÓL-Ó, PÓL-Ó skandálás, Paul-Henri helyszíni beceneve. Mathieu rutinos öreg rókaként odadobta a negyedik szettet Giraldónak, amikor számtalan bréklehetőségét nem tudta kihasználni, majd elveszítette saját adogatását. Tudatosan gyűjtögette minden maradék energiamorzsáját a döntő szettre. Mert ami ott következett, maga volt a varázslat.

Ritkán futunk bele olyan teniszmérkőzésbe, ahol a közönség ereje szemmel látható módon ragad át a játékosra, és sokszorozza meg annak az erejét. Ritkán látunk olyat, amikor fizikailag tapintható módon száll át az energia több száz féktelenül szurkoló nézőről a szurkolásuk tárgyára. A mérkőzés tetőpontja az volt, amikor Giraldo döntő szett brékhátrányban félszegen odament a vezetőbíróhoz - nem volt még este kilenc -, hogy esetleg nem lehetne-e berekeszteni a mérkőzést. A gondolat magvától is felháborodó francia közönség kegyetlen fújolásba kezdett, a csupa nyerővel zsinórban három játékot nyerő Mathieu-ben pedig annyi adrenalin robogott, hogy odament a hálóhoz és leüvöltötte Giraldo fejét, hogy azonnal üljön vissza a seggére, mert ők nem mennek innen sehova. Se ő, se a franciák, se a világosság.

Mathieu végigvitte a brékelőnyét, majd úgy ünnepelték, mintha megnyerte volna a Garrost. (A mérkőzés egy Bundesliga-osztályozó miatt nem ment ki adásba Magyarországon, úgy közvetítettem, hogy tudtam, sosem látja és hallja senki a meccset. És idén először berekedtem az üvöltéstől.)

 

IRINA-CAMELIA BEGU  - COCO VANDEWEGHE

Minden jó érzésű teniszkommentátor csendben felszisszen, amikor a Roland Garros negyedik napján, főműsoridőben beleszól a fülesbe a francia rendező kolléga, hogy akkor most átkapcsolunk a 2-es pályára, és megnézzük a Begu-Vandeweghe mérkőzés döntő szettjét, miközben több más jobbnak ígérkező férfi meccs zajlik. Aztán másfél órával később ugyanúgy csendben megbánja prekoncepcióktól terhes bűneit, és rájön, hogy valójában állati jól szórakozott.

Begu és Vandeweghe a 2016-os tenisz szezon leghosszabb női mérkőzésén, emberfeletti küzdelemben, hatalmas nyomás alatt és a két hosszadalmas, tie-breakes szett fáradtsága ellenére egy hihetetlenül fordulatos, izgalmas, mindeközben magas színvonalú döntő játszmában csatározott a győzelemért.

Az utolsó szó végül Begué lett, a meccsről pedig mindent elmond az az egyetlen kép, amit a meccslabda előtt vágtak be a közvetítésben: Ilie Nastase a nézők közé passzírozódva figyeli honfitársát, és rágja a körmét, annyira izgul.

Hozzászólások