Roland Garros - 6:0, 5:0-ra vezetett, de kis híján megtörtént vele a legrosszabb - videó
6:0, 5:0-ra vezetett, de kis híján megtörtént vele a legrosszabb - videó
Fotó: Europress/AFP

6:0, 5:0-ra vezetett, de kis híján megtörtént vele a legrosszabb - videó

Németh DánielNémeth Dániel
2020/09/23 13:05
Szinte minden teniszközvetítésben elhangzik az a mondat, hogy a szettért vagy mérkőzésért nehezebb adogatni, mint amikor semleges helyzetben kell hozni a szervát. Barbara Haas és Daria Snigur mérkőzésén azonban kevés emberben merülhetett fel, hogy ennek a gondolatnak lesz relevanciája, ugyanis az osztrák játékos 6:0, 5:0-s előnyben harcolta ki első mérkőzéslabdáját. Igen, adogatóként.

A női selejtező 17. kiemeltjének mindössze 42 percre volt szüksége, hogy a győzelem kapujába kerüljön a pályafutása első Grand Slam-selejtezős mérkőzésén pályára lépő 18 éves ukrán lány ellen. Snigur egészen addig a pontig csapnivalóan játszott, a WTA beszámolója szerint 11 játék alatt 35 ki nem kényszerített hibát vétett, miközben egyetlen (!) nyerőt ért el. Haas 5:0-nál mérkőzéslabdához jutott, vagyis egyetlen pontra került a továbbjutástól, amikor teljesen váratlanul összeomlott a játéka. Ütött egy kettős hibát, majd bukta a szerváját.

0:6, 0:5 30-40, avagy visszajönni a halál torkából | Eurosport

Mégis mire gondolhat egy teniszező 0:6, 0:5 30-40-nél? Vajon gondol-e még ilyenkor egyáltalán bármire? Azon kívül, hogy a lehető leggyorsabban jó volna elhúzni nem csak, hogy a pályáról, de annak közeléből is. És, hogy jó volna ezt a napot valami szupererő folytán meg nem történtté tenni. Könnyen lehet, hogy Tara Moore, a világranglista 479.

 

A folytatás még rosszabbul alakult: a következő két adogatójátékában öt kettős hibát vétett, és a vérszagot megérző, önbizalmát fokozatosan visszanyerő Snigur a rontásait szép lassan nyerőkre cserélte. Sorozatban hét játékot megnyerve kiegyenlített.

Ehhez hasonló leolvadásokat láttunk már a tenisz történetében, tavaly mi is beszámoltunk arról a 25 ezer font összdíjazású sunderlandi ITF-tornáról, amelynek első fordulójában Tara Moore épp 0:6, 0:5, 30-40-ről fordított a harmadik kiemelt Jessika Ponchet ellen. Moore azon a találkozón rövidítésben nyerte meg a második játszmát, és végül a döntő szettet is elvitte 6:3-ra, teljessé téve ellenfele összeomlását. Haas dicséretére legyen mondva, ezt elkerülte a folytatásban, bár a mérkőzés innentől finoman szólva is küzdelmesre sikeredett.


A harmadik szettben az első hét játékot a fogadó nyerte, a sormintát Haasnak sikerült megtörnie. Ezzel közel került a győzelemhez, hiszen ellenfelének nagy nyomás alatt kellett szerválnia, ám Snigur végül 0-30-ról megfordította a játékot. Az osztrák lánynak tehát adogatóként kellett volna befejeznie a meccset, el is jutott mérkőzéslabdákig, amikor ütött egy kettős hibát és jött egy hiba tenyeres oldalról, így Snigur ezúttal is megmenekült. Végül 6:5-ös állásnál csak kiszerválta a meccset Haas, elkerülve ezzel a legrosszabb vereséget.

A találkozón 19-szer vették el egymás adogatását és ketten együtt kereken 100 ki nem kényszerített hibát vétettek, a végén mégis mindketten megkönnyebbülhettek. Snigur azért, mert ha a győzelmet nem is sikerült megkaparintania, a megalázó biciklit elkerülte, és a végén nem csak egy vállalható meccset hozott ki egy méretes zakónak kinéző helyzetből, de a győzelemtől sem állt nagyon messze. Haasnak pedig csak sikerült leküzdenie az idegességét, és a meccs végére azt is sikerült elérnie, hogy ne Tommy Haas képe szerepeljen a profilján.

Hozzászólások