Roland Garros - Dráma
Dráma

Dráma

Szántó PetraSzántó Petra
2010/05/26 23:57

Dráma minden mennyiségben a 4. napon. Ezzel a hatásvadász, ugyanakkor közhelyes felütéssel értékelnénk a Garros szerdai napját. Hogy miért?

Eső.

Három esőszünet.

Ági búcsúzott egyesben, majd a romokban lévő Dinarával 6/1 6/1-re nyerték első párosmeccsüket.

A címvédő Kuznyecova 4 meccslabdát hárítva fordított Petkovic ellen, iszonyú mély gödörből kiásva magát.

Aztán jött Monfils, aki volt olyan kedves, hogy kényelmes 2-0-ás vezetésnél és brékelőnynél visszaengedte Fogninit a meccsbe, majd a negyedik szettben hiába adogatott az 5-1-es vezetésért, duplabrékelőnyből sem tudta befejezni. Fognini ezután kiharcolta az ötödik szettet. A dráma pedig ekkor kezdődött. Az olasz elvette Monfils adogatását, sőt labdája volt a duplabrékelőnyhöz, de Gael feltámadt. Visszajött, és kiharcolta a 4-4-et. Ekkor már majdnem 10 óra volt, töksötét, és az összes többi pályán befejezték a játékot. Supervisor bácsi megjelent a pályán, majd elkezdődött az igazi dráma: most akkor befejezzük vagy nem? Innentől két olvasata van a történetnek.

1.  Monfils folytatni akarta, Fognini nem, de folytatni kellett, mert a hazai játékos akaratának kedvezett a supervisor döntése. Fognini vadul hadonászva reklamált kábé 8 percen át, ezért kapott egy büntetőpontot, majd még nagyobb sötétben hozta az adogatását. Monfils adogatójátékában eljutott 3 meccslabdáig, majd azokat elrontotta, mert A: bénázott, B: semmit sem látott már. (Hülye franciák, szegény aranyos olasz srác, aki harcolt az igazáért a gonosz szervezőkkel, miközben több ezren fütyülték őt.)

2. Amikor bejött a supervisor, hogy felfüggessze a játékot, akkor Monfils és Fognini egyaránt a folytatást kérte, erre pedig ő egy idő után rábólintott. Ekkor Fognini edzője elkezdett mutogatni játékosának, hogy nem túl jó ötlet tovább játszani, inkább abba kéne hagyni. Innentől kezdve Fognini igazi olasz módjára egy pillanat alatt ugyanolyan hévvel kezdett reklamálni a befejezésért, mint addig a folytatásért.  (Következetlen, balhézó digó értelmetlen vitája a hazai kedvenc, és a csodás francia közönség előtt.)

Nem tudjuk biztosan, hogy mi történt valójában. Az viszont biztos, hogy a többi pályán 10-15 perccel korábban befejezték a játékot, és hogy a vita után tisztán látszott mindkettejük játékán, hogy túl sötét volt már a teniszezéshez. Látszott a játékon, hogy nem látják már a labdát.

Igazából itt dől el a kérdés, akármelyik verzió is igaz. Ha sötét van, nem szabad engedni a játékot. Főleg nem ötödik szett 4-4-nél, ahol egy kicsi hibán is elmehet a meccs.

Vagy talán itt kéne elgondolkodni azon, hogy nem ártana néhány lámpa, ha máshova nem is, de legalább egy Grand Slam torna centerpályájára.

dark

Hozzászólások