Tenisz - Piros közel állt a győzelemhez, de végül nem sikerült a bravúr Kohlschreiber ellen
Piros közel állt a győzelemhez, de végül nem sikerült a bravúr Kohlschreiber ellen

Piros közel állt a győzelemhez, de végül nem sikerült a bravúr Kohlschreiber ellen

Hosszabbitás ·
2019/02/01 19:12

Piros Zsombor hősies küzdelemben kikapott az esélyesebb Philipp Kohlschreibertől pénteken a Németország-Magyarország párharc nyitányán a tenisz Davis-kupa frankfurti selejtezőjében.

Az előjelek egyértelműen Kohlschreiber mellett szóltak, aki negyeddöntős volt Wimbledonban, nyolc ATP-tornán diadalmaskodott, míg Piros még egyetlen ATP-verseny főtábláján sem szerepelt.

A világranglistán 371. magyar játékos remekül kezdett a 339 hellyel előtte álló Kohlschreiber ellen, aki saját bevallása szerint még a magyar csapat egyik tagjáról sem hallott előzőleg. A 19 éves Piros 1:1-nél agresszív támadójátékkal elvette 35 esztendős ellenfele adogatását, majd másodszor is "semmire" hozta a szerváját, a következőnél pedig három bréklabdát hárított (4:2). Az Australian Open 2017-es junior bajnokának fogadóként volt két labdája az 5:2-höz, majd 5:3-nál a veterán német szettlabdát hárított. Piros az újabb szettlabda ellenére nem tudta kiszerválni a játszmát, amely rövidítésbe torkollott, s ebben a magyarok elsőszámú teniszezője további szettlabdákat puskázott el, ám a hatodikat már kihasználta, így 1 óra 5 perc elteltével - óriási meglepetésre - játszmaelőnybe került.

A folytatásban elcsendesedett az ötezer férőhelyes Fraport Arena közönsége, ugyanis a magyar tinédzser egy csodálatos nyerő ütéssel 3:1-re meglépett, majd labdái voltak a 4:1-hez. A világranglista 16. helyén is megfordult Kohlschreiber rögtön visszabrékelt, Piros azonban nem roppant össze az elszalasztott lehetőségtől, elszántan küzdött tovább. A játszma végén az ellenfél volt jobb, aki 5:5-nél elvette a magyar adogatását, az utolsó 12 labdamenetből 11-et megnyert, így 7:5-tel kiegyenlített.

A Davis Kupa új szabályainak értelmében az utolsó szett következett, amelyben Piros 2:1-nél ápolást kért a vádlijára, majd elvesztette a szerváját. A következő gémben óriási szívvel játszva újra felzárkózott (3:3), csakhogy az ellenfél rákapcsolt, és 5:5-nél megint brékelt, aztán kiszerválta a meccset, amely 2 óra 40 percig tartott.

A második találkozón a hazaiak sztárja, a tavaly ATP-világbajnok Alexander Zverev - aki harmadik az ATP-rangsorban - lép pályára az egyéni világranglista-helyezéssel jelenleg nem rendelkező Nagy Péter ellen.

A magyar és a német együttes 1936 óta eddig ötször találkozott egymással, s a németek 3-2-re vezetnek. A legutóbbi párharcra 1978-ban került sor Budapesten, akkor a Taróczy Balázs és Szőke Péter által alkotott magyar csapat 3-2-re verte az NSZK-t.

MTI

Davis Kupa-selejtező, Frankfurt:
Németország-Magyarország 1-0 - állás az első egyes után
Philipp Kohlschreiber-Piros Zsombor 6:7 (6-8), 7:5, 6:4
Hozzászólások