Tenisz - Monfils: A szüleimtől ez több volt, mint áldozat
Monfils: A szüleimtől ez több volt, mint áldozat
Monfils visszavágott Fognininek a 2010-es vereségért. Fotó: Europress/AFP

Monfils: A szüleimtől ez több volt, mint áldozat


2014/05/31 11:08

Gael Monfils nem hétköznapi figura. Ötven évvel ezelőtt egy olyan személyiség, mint ő, elképzelhetetlen lett volna a teniszpályák környékén. De az ő példája is olyan, amiből erőt lehet meríteni. A francia sportnapilapnak adott interjújában beszélt nehéz gyermekkoráról, a Garros-szal kapcsolatos első élményeiről, valamint a másfél hónapos világ körüli útjáról.

- A nap, amikor megismerkedett a tenisszel.

Három és fél éves voltam, volt egy ütőm és egy szivacslabdám. Azt ütöttem a bolt falához apukámmal. Ő számolta, hány tenyerest és - egyből utána - hány fonákot ütök. Minden este! Ez volt a kis megszállottságunk. Néha sikerült harmincig, harmincháromig elmenni. Ez az első képem a teniszről. Egészen 11 éves koromig ő tanított játszani.

- A nap, amikor rájött, teniszező lesz.

Nagyon fiatalon mondtam anyukámnak, hogy teniszező szeretnék lenni, persze akkor ő még csak egy kósza gondolatnak hitte. Egy lakótelepen éltünk a 19. kerületben (népszerű környék), és egyik haverom sem teniszezett. A szüleim számára is talány volt. Lehet, hogy bolondnak tartottak, de sosem mondtak nemet, éppen ellenkezőleg, rengeteg áldozatot hoztak értem. Az a szép ebben, hogy mindig hittek bennem. Ez több volt, mint áldozathozatal, inkább egy tortúra a számukra. Fizetniük kellett a nevezési díjakat, az ütőket... Nem volt olcsó. Amikor La Courneuve-be mentünk játszani, emlékszem, 33 frankot (nagyjából 5 eurót) kellett fizetni óránként, úgyhogy nem volt sok időm. Viszont a pálya gondnokai látták, hogy egész ügyes vagyok, ezért mindig hagyták, hogy egy kicsit tovább ott legyek. Azért, hogy tornákra is elutazhassak anyukám műszakot váltott, és inkább éjszakázott a betegszobán. Apukám a France Telecomnál dolgozott, és mellette esténként teniszórákat adott, én pedig cserébe vigyáztam a testvéreimre.

A látványos mozdulatok egyik meccséről sem hiányozhatnak

- A nap, amikor először kilátogatott a Roland Garros-ra.

- Tíz vagy tizenegy éves lehettem, a Párizs bajnokság zajlott. Nem igazán érdekelt, mivel nem néztem a Roland Garros-t a tévében. A szüleim erőltették, de nem igazán érdekelt. A tornára szerdán mentünk ki a teniszsulival. Szörnyű volt, mert ülve kellett maradni. Semmi közöm nem volt a meccsekhez. Inkább kispályás teniszeztem és rohangáltam a folyosókon. Az első, akitől aláírást kértem David Wheaton (1991-ben 24. volt a világranglistán) volt, azt sem tudtam, kicsoda.

- A nap, amikor először játszott videókonzollal.

- A szüleim nem engedhették meg, hogy vegyenek nekem egy PlayStationt. Viszont elmentem Sarcelles-be egy utánpótlás-tornára, mert ott azt lehetett nyerni. Győztem, és azonnal utaztam haza, hogy játszhassak vele. Lehet, hogy a sors kacsintott rám (a mai napig a helyi klub igazolt versenyzője.)

- A nap, amikor először játszott a Roland Garroson.

- 6-3, 6-1, 6-0-ra kikaptam Canastól a Lenglen-en. Kilencedik volt a világranglistán (igazából tizedik), és ez volt az az év, amely során doppingoláson érték. 3-0-ra vezetett, én kiegyenlítettem, de már hulla is voltam. Sosem láttam ahhoz hasonló intenzitást. Mondtam is Champs-nak (Thierry Champion, az akkori edzője): „a francba, szörnyen nehéz lesz a legjobb tíz közé kerülni.” Azonnal rengeteg kritikát kaptam, hiszen kapucnis pulcsiban, óriási fejhallgatóval léptem pályára, ráadásul a felsőm hátuljára még a nevem is ki volt írva. Nem azért, mert nagyképű voltam, azért, mert ilyen vagyok. Amikor feltűntem, ezen még mindenki kiakadt, mára már megértették, hogy az ehhez hasonló dolgok nálam nem tudatosak.

- A nap, amikor 2011 júliusában különvált Roger Rasheedtól, pedig a világranglista hetedik helyét foglalta el akkoriban.

- Nem volt könnyű elhagyni őt. Személyes döntés volt. Nagyon szerettem vele melózni. Nem mondom, hogy sajnálom, de az igaz, hogy nagyon sokat számított a karrieremben. Még mindig tartom vele a kapcsolatot. Sokszor beszélünk. Szerintem jól tudnék vele újra edzeni.

- A nap, amikor 2012-ben visszalépett a Roland Garrostól.

- Nagyon fájt a térdem Rómában, ahol kikaptam Ferrerótól, és már járni sem tudtam. Az volt az első alkalom, hogy elfogadtam egy injekciót. És az volt az első Garros, amit kihagytam. Az orvos azt mondta, elég sok időt kell kihagynom. Nem pánikoltam, szükségem is volt rá, hogy egy kicsit eltávolodjak a mindennapoktól. Egy másfél hónapos világ körüli utazást iktattam be. Rengeteg fényképet készítettem, sok különböző kultúrát fedeztem fel. Egyedül mentem, telefon nélkül, úgyhogy Skype–on tartottam a kapcsolatot az ismerőseimmel. Nagyon hatásos volt. Szükségem volt rá, hogy egy kicsit magammal foglalkozzam. Új dolgokat fedeztem fel.

- A nap, ami a legfontosabb volt az életében.

- A testvérem megszületése (Daryl, 1993. március 1.). Jobban emlékszem rá, mint bármire. Hat és fél év köztünk a korkülönbség. Az öcsém az életem. Mindentől védem, mindent megtennék érte. A családtagjaim közül őt látom a legtöbbször.

 

Forrás: L'Équipe, Sophie Dorgan

Hozzászólások