Tenisz - Kell-e ennél szebb korszak a férfi teniszben?
Kell-e ennél szebb korszak a férfi teniszben?
Fotó: Europress/AFP

Kell-e ennél szebb korszak a férfi teniszben?

Szentimrei KristófSzentimrei Kristóf
2019/09/23 20:01

Eltelt egy újabb hétvége, mégis a teniszrajongók többet kaptak szeretett sportáguktól egy puszta hétvégénél. A Laver-kupával ugyanez a helyzet: a bölcsőjében van még, de mintha már egy egész tenisztörténelmet foglalna magába. Mert talán annak egy új lényegét fogta meg, és talán az igazi lényegét. És ebbe az egészbe mi, magyarok most nyerhettünk először igazán betekintést az Eurosport élő közvetítéssorozatának köszönhetően.

Bár nagy szívfájdalmunkra nem láthattuk Federert és Nadalt egymás oldalán párosozni, örökre beleéghetett az agyunkba, ahogy egymást látják el tanácsokkal a másik meccse közben. Már csak azokért a képekért is érdemes volt megnézni ezt az egész sporteseményt. És igen, most végleg bebizonyosodhattunk róla, hogy bizony nem megjátszottak azok az érzelmek, amiket mind az európai, mind a világválogatott játékosai kimutattak a mérkőzések folyamán.

Federer olyan kitöréssel reagált az Isner elleni győzelmére, amit a több mint két évtizedes pályafutásában csak nagyon ritkán láthattunk, pedig ez nem volt egy Grand Slam-trófeát, egy világbajnoki címet, egy olimpiai aranyat (ugye ami egyéniben továbbra is hiányzik neki) érő, vagy egy drámákkal teli, nagy rivális ellen aratott siker, még csak nem is a Laver-kupa megnyerését jelentette (közvetlenül). És azt is láttuk a svájci sztártól, ahogy a kispadon nem bír olykor odanézni a mindent eldöntő Zverev-Raonic mérkőzésen. Nadal is sokszor jobban bosszankodott a csapattárs hibáin vagy pechjein, mint a sajátjain, hogy aztán ugrott és csapott még nagyobbat a levegőbe a pályán kívül egy jó megoldás esetén.

De vehetjük a másik oldalról Kyrgiost is, aki teljesen kifordulva magából mintha energiabombákat kapna erre a három napra, annyira motiválja ez a versengés, és ezáltal minden évben a világcsapat vezére lesz. És itt jön képbe a vezérszerep. Nem állítom, és nem is illő azt mondani, hogy Borg és McEnroe csak bábuk voltak ebben a párharcban (például az amerikai kiválóan sakkozott azzal, hogy Taylor Fritzet tette be a vállsérüléssel bajlódó Kyrgios helyére a zárónapon), de jó párszor csak szemlélőként érzékelte őket az ember, hiszen a játékostársak tanácsai olyan emóciókkal társultak, amelyeknél több nem kellett az épp pályán lévőnek, hogy extra energiákat mozgósítson.

A világválogatott pedig különösen extrát hozott ki magából, hiszen úgy tudta majdnem legyőzni ezt az európai csapatot, hogy a világranglistán egy játékosuk szerepelt mindössze a legjobb húszban John Isner személyében, míg a túloldalon hatból öten top tízesek (csak Fabio Fognini szorult ki picivel a maga 11. helyével). Persze igaz, hogy a kékeknél többen nem várták jó formában a tornát, és hogy Nadal a begyulladt keze miatt egyáltalán nem játszott az utolsó napon, de azért ilyen szoros eredményre talán kevesen számítottak, arra pedig még kevesebben, hogy Federeréknek kell majd fordítaniuk.

Azonban Európa végül háromból harmadszorra is megnyerte a Laver-kupát, ami a csapatból többeknek is elégtétel lehetett. Legfőképp a hazai közönség előtt diadalmaskodó Federernek a rendkívül fájóan elveszített wimbledoni döntő, valamint a részben sérülésnek betudható US Open-vereség miatt, és talán Sascha Zverevnek, akinek tulajdonképpen semmi pozitívuma nem volt eddig 2019-ből, most viszont tavaly után ismét az ő meccsgyőzelmével lett meg a hőn áhított trófea az európai együttesnek.

Kicsit szimbolikus is volt ez a fajta lezárása ennek a hétvégi őrületnek, ugyanis bár a Nagyok (Federer, Nadal) ezúttal is vezető szerepet játszottak a pályán és azon kívül egyaránt, mégis egy fiatal csillag tette fel az i-re pontot. És valamelyest ezt lehet érezni a férfi tenisz jelenlegi időszakában is, hogy ugyan a Nagy Hármas még mindig dominál, de az ifjú generáció már tényleg nagyon toporog az ajtóban. Daniil Medvedev például "szép csöndben" egymás utáni ötödik versenyén jutott döntőbe vasárnap Szentpéterváron, hogy bő egy hónappal élete első Masters-győzelmét követően hazai tornáját is behúzza. De lehet hozni Grand Slam-példákat is, hiszen az ugyan még látható, hogy a NextGen nem képes konstans jó szereplésre a négy major-eseményen, Stefanos Tsitsipas Federer elleni skalpját az Ausztrál Openen, vagy Medvedev Nadal elleni 0-2-ről történő visszajövetelét a US Open fináléjában nem szabad lényegtelennek tekintenünk.

És ennek a kettős állapotnak köszönhetően egy igazán különleges korszaknak lehetünk a részesei. Federer, Nadal és Djokovic azzal, hogy egymást lovalják bele folyamatosan a nagyobb és nagyobb eredményekbe, nekünk, teniszszerelmeseknek extra éveket ad, hogy csodáljuk az ő játékukat, olykor egymás ellen, további klasszikusokat vonultatva fel a teniszkrónikákba (lásd idei wimbledoni döntő). Amikor emberi ésszel felfogva már nem kéne látnunk őket ilyen szinten játszani, mégis ők nyerték az elmúlt három esztendő összes Grand Slam-trófeáját. Hogy kinek lesz közülük végül a legtöbb GS-címe? Tippelni persze lehet, de úgy is mindenkinek megvan a saját GOAT-ja (akár nem is ebből az érából), és ami még fontosabb, ugyanakkor egyértelmű is, hogy ők így hárman váltak a valaha volt legnagyobbakká. Egy triumvirátus, amelynek tagjait nem lehet bizonyos értelemben különválasztani, és ki tudja, talán a végén ugyanannyi major-győzelemmel vonulnak vissza, ami például számomra (Federer-rajongóként) is a legszebb forgatókönyvek egyike lenne.

Mindemellett bármilyen sportban az ember akarva-akaratlanul vágyik a trónfosztási akciójára a fiataloknak, akik saját, egyedi karizmájukkal új lendületet, frissességet hoznak az adott sportágba. A tenisz jelenlegi új generációjában pedig nagyon is ott vannak az egyéniségek, különleges játékstílussal, mely biztosíték arra, hogy a Nagy Hármas lelépte után sem fogunk unatkozni. Persze 15 év uralkodás után nagyon nehéz lesz megválni ezektől a korszakosnál is korszakosabb zseniktől. Főleg azok fognak minden bizonnyal véget nem érő űrt érezni magukban, akik rajtuk nőttek föl, nekik köszönhetően szerették meg a teniszt.

De még ne erre gondoljunk! Örüljünk annak a versengésnek, ami a tenisztörténelem legnagyobb dominanciája és az őt egyre kérlelhetetlenebbül szorongató, ugyanakkor újra és újra sikertelenül járó új hullám között zajlik. Ezért kell Laver-kupát nézni, ahol a két oldal a tenisz szenvedélyében egyesül. Folytatás egy év múlva, Bostonban.

Hozzászólások