Tenisz - Hajdúszoboszlón lép pályára a magyar női teniszelit
Hajdúszoboszlón lép pályára a magyar női teniszelit
Fotó: Europress/AFP

Hajdúszoboszlón lép pályára a magyar női teniszelit

HosszabbitásHosszabbitás
2020/07/22 15:58
Babos Tímeát leszámítva, a magyar női teniszelit lép pályára csütörtökön és pénteken a Hajdúszoboszlón sorra kerülő HungaroSpa Kupán, amelyet nézők előtt rendeznek.

Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Pataki Márk főszervező a meghívásos torna létrejöttének körülményeiről azt mondta, szerettek volna segíteni a koronavírus-járvány miatt leállni kényszerült versenyzőkön.

"Szerencsére lelkes partnerekre leltünk Hajdúszoboszlón a sportvezetők, a város és a fürdő vezetőinek személyében. A szponzoroknak és a különböző felajánlásoknak köszönhetően több mint egymillió forintot sikerült összeszednünk, így a kereseti lehetőség nélkül maradt teniszezők végre javíthatnak az utóbbi hónapok miatti negatív mérlegükön" - fejtette ki hozzátéve, Babos Tímeának ezúttal nem fért bele a programjába a hajdúsági esemény.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, megpezsdült a sportélet Hajdúszoboszlón, és a közelmúltban megmozdultak a sportbarátok egy nemes cél érdekében.

"Örömmel látom, hogy ismét megjelent a tenisz a városban, és Magyarország legkiválóbb játékosai csapnak össze itt. Az a cél, hogy ez a torna minden évben megismétlődjön" - tette hozzá.

Kovács Gergely alpolgármester is megerősítette, hogy hagyományt kívánnak teremteni az első HungaroSpa Kupával, ezért díszes vándorserleg jár majd a győztesnek. Kifejtette, hogy a teniszviadal valóságos sportmaratont indít el a településen, példaként többek között a Tour de Hongrie kerékpárverseny második szakaszát említette, amely Debrecentől Hajdúszoboszlóig tart majd.

Marosi György Csongor, a HSE elnöke bejelentette, hogy Bondár Anna lesz a klub nemrég megalakult tenisz-szakosztályának az első profi játékosa.

A második számú magyar női teniszező, Jani Réka hangsúlyozta, hogy jóval többről van szó egyszerű edzőmeccseknél. "Ezúttal lesz tét, úgyhogy valahol az edzőmeccsek és a nemzetközi tornák közé tenném ez a versenyt" - fűzte hozzá.

A tornán a világranglistán 100. Babos Tímea kivételével a hazai női mezőny legjobbjai lépnek pályára Jani Réka (201.), Gálfi Dalma (233.), Bondár Anna (279.), Stollár Fanny (362.), Nagy Adrienn (881.) és Drahota-Szabó Dorka (715.) személyében. A játékosok két hármas csoportban küzdenek meg négygémes szettekben - a harmadik szettet döntő rövidítés helyettesíti -, majd az elért eredmények alapján pénteken a végső helyezésekért csapnak össze. A mérkőzések mindkét napon 10 órakor kezdődnek. A sorsolás révén a Fehér csoportban Drahota-Szabó, Gálfi és Jani, míg a Sárga csoportban Bondár, Stollár és Nagy kapott helyet.

A verseny a járványügyi előírásokat betartva, nézők előtt zajlik majd a fürdőkomplexum mögötti négy új salakpályán, az eseményre ingyenes lesz a belépés.

MTI

Hozzászólások