Tenisz - Federer akár játék nélkül is átveheti a világelsőséget a salakszezon során
Federer akár játék nélkül is átveheti a világelsőséget a salakszezon során
Fotó: Europress/AFP

Federer akár játék nélkül is átveheti a világelsőséget a salakszezon során

Németh DánielNémeth Dániel
2018/04/05 14:08

A nőknek már ezen a héten rendeznek (zöld) salakos versenyt, és a hétvégén a férfiak is megkezdik a salakszezont. A következő hónapok alaposan átrendezhetik a világranglistát, akár az is előfordulhat, hogy mindkét mezőnyben változás lesz az élen.

A következő 10 hét a lassú pályákról, hosszú labdamenetekről, a végtelenségig pörgetett labdákról, csúnyán fogalmazva a salakpatkányokról (aka dirt rats), kicsit píszíbben a salakspecialistákról fog szólni. A nőknél és a férfiaknál is szép számmal akadnak olyanok, akiknek fontos lesz az előttünk álló két és fél hónap, vessünk hát egy pillantást, ki hány pontot véd salakon.

Halep, Ostapenko és Mladenovic sokat bukhat

Mint arra már a leadben is utaltam, a nők a charlestoni zöld salakon már meg is kezdték az idényt. A versenyre nem csak azért érdemes figyelni, mert zöld salakot ritkán látni, de Stollár Fanny miatt is, aki tavaly Elena Vesninát, idén Konta Johannát búcsúztatta az amerikai versenyen. Fannynak láthatóan fekszik a charlestoni salak, egy újabb bravúrral értékes pontokat szerezhetne.

Tavaly a nők között Simona Halep zárta a legkiegyensúlyozottabb salakszezont, ahol elindult, ott általában el is jutott a végjátékig. Stuttgartban elődöntőzött, Madridban nyert, Rómában a döntőben kikapott Elina Svitolinától, úgy, hogy egy szerencsétlen mozdulat közben megsérült a bokája meccs közben. A Garroson még az indulása is veszélyben volt, végül sérülten is a döntőig menetelt Párizsban.

halep1.jpg Fotó: Europress/AFP

Bár összességében csak egy tornagyőzelme volt salakon, így is övé volt a legdominánsabb teljesítmény ezen a borításon, 3070 pontot kellene megvédenie, ami az összes pontjának a 37%-a. Jelenleg kényelmesnek tűnő, 1350 pontos előnnyel vezeti a világranglistát, viszont ez gyorsan változhat, ha Caroline Wozniacki a tavalyinál kicsit jobban teljesít salakon. 2017-ben csak 626 pontot gyűjtött a dán, ezt nem lesz nehéz túlszárnyalni.

A Roland Garros címvédője, Jelena Ostapenko is sokat bukhat, különösen akkor, ha nem tudja megismételni a tavalyi eredményét Párizsban. Neki összesen 2645 megvédendő pontja van - ez az összes pontjának 47%-a - így akár az is benne lehet a pakliban, hogy a nyár elejét már a top 10-en kívül kezdi meg a lett teniszező. Számára az lehet jó hír, hogy a Garros előtt bőven gyűjtögethet pontokat.

Akikre még érdemes figyelni

Kristina Mladenovic salakszezonja emlékezetesre sikeredett, Stuttgartban és Madridban is döntőt játszott, majd a Roland Garroson is a negyeddöntőig menetelt. Ezzel 1386 pontot gyűjtött, vagyis a salakos versenyekből jön az aktuális pontmennyiségének 60%-a. A Garros után komoly hullámvölgybe került, alig tudott meccset nyerni, zsinórban 15 találkozót bukott el.

Idén ugyan már összejött neki néhány győzelem, a formája továbbra is csapnivaló, és ha folytatja ezt a rossz sorozatot, akár a 40.-50. hely környékére is visszacsúszhat.

Persze nemcsak olyan teniszezők vannak, akik bukhatnak a következő hetekben. Sloane Stephens például sérülés miatt tavaly egyetlen salakos mérkőzésen sem játszott, a miami győzelmével pedig azt is megmutatta, nincs azért ő rossz formában. Nem is kell különösebben erős salakos szezont produkálnia ahhoz, hogy javítson a karriercsúcsot jelentő, kilencedik helyén. (Jelenleg kicsivel több, mint 300 pontra van ettől.)

Két korábbi világelső, Serena Williams és Victoria Azarenka szintén kihagyta tavaly a salakszezont, míg Petra Kvitova és Angelique Kerber nagyon kevés pontot szerzett tavaly. Egyik játékos sem kifejezetten salakspecialista, de az előrelépéshez nem is kell kiemelkedő teljesítmény. Hasonló cipőben van Babos Tímea is, aki szinte bizonyosan túl fogja tudni szárnyalni a tavaly megszerzett 52 pontját.

Helyezés Játékos Salakos pont Salakos pont aránya 
 1. Simona Halep3070 37%
 2. Caroline Wozniacki 626 9%
 3. Garbine Muguruza 601 10%
 4. Elina Svitolina 1620 28%
 5. Jelena Ostapenko 2645 47%
 6. Karolina Pliskova 1136 24%
 7. Caroline Garcia 610 13%
 8. Venus Williams 431 10%
 9. Sloane Stephens 0 0%
 10. Petra Kvitova 70 2%
 11. Angelique Kerber 132 4%
 12. Daria Kasatkina 612 20%
 13. Julia Görges 156 5%
 14. Madison Keys 82 3%
 15. CoCo Vandeweghe 280 11%
 16. Anastasija Sevastova 780 31%
 17. Magdalena Rybarikova 70 2%
 18. Ashleigh Barty 206 9%
 19. Kristina Mladenovic 138660%
 20. Elise Mertens 314 15%

Lehet-e még egyszer ennyire domináns Nadal?

Rafa Nadal 2017-ben 24-1-es mérleggel hozta le a salakszezont, vagyis a reálisan elérhető pontok közel 100%-át - konkrétan 4680-at - begyűjtötte. Ez az időszak eddig is meghatározó volt a világelsőség szempontjából, de azzal, hogy a spanyol sérülése miatt kevés meccset játszott idén, különösen fontos szerepe lesz Nadal teljesítményének. A legnagyobb riválisa idén is Dominic Thiem lehet, aki tavaly 2070 pontot szerzett salakos versenyeken. Az osztrák előtt is versenyek állnak, pontjainak 56%-t kell megvédenie.

thiem-nadal.jpg Fotó: Europress/AFP

Nadal Monte-Carlóban, Barcelonában, Madridban és persze a Roland Garroson is címvédő, így lényegében egyetlen salakos tornán tud újabb pontokat szerezni, Rómában megállította őt az elődöntőben Thiem. Amennyiben Nadal nem védi meg a címét Monacóban, úgy máris változás állna be a világranglista élén. Roger Federer lehet, hogy valamelyik svájci villájában pihen a salakszezon alatt, de így is átveheti a vezetést. (A svájci utoljára 2010-ben volt világelső a Garros kezdetén.)

Az edzőitől újfent megszabaduló Novak Djokovic - mindenki nyugodjon le a picsába, Pepe Imaz még ott van - 1500 pontot véd salakon, Rómában döntős volt, Párizsban negyeddöntőt játszott. Az Ausztrál Openen láthattuk, hogy a szerb igazából formán kívüli teljesítménnyel is el tudja verekedni magát legalább a legjobb 16-ig, azért arra nincs garancia, hogy komoly formajavuláson megy keresztül a következő hetekben. Márpedig ha valóban nem, akkor ki fog csúszni a top 20-ból, amire 2006 óta nem volt példa.

Stan Wawrinkát csak a salak tartja még a ranglistán

Ha a svájci térde nem gyógyult meg az előző pár hétben, akkor komoly gondban lehet, ugyanis 1640 pontot véd a salakos versenyeken. Most tessék megkapaszkodni, ez a pontjainak 91%-t jelenti, így amennyiben tovább folytatódik a kálváriája, simán kicsúszhat akár a top 100-ból is. Genfben tornát nyert, a Roland Garroson döntős volt, az viszont segítséget jelenthet, hogy előtte szinte egyetlen pontot sem szerzett az 1000-es versenyeken. Monacóban viszont még nem indul, ami nem túl jó előjel.

A férfiaknál is akadnak olyanok, akikre más okból lesz érdemes figyelnünk, ott van például Grigor Dimitrov, aki tavaly összesen négy meccset nyert salakon. A bolgár nincs csúcsformában, nem is igazán salakos játékos, de azért korábban nyert már tornát is ezen a borításon, szóval annyira nem elveszett, hogy ismét ennyire nullához közelítsen a salakos teljesítménye. Diego Scwartzmantól is sokat várhatunk, a miniatűr argentin akár top 10-es is lehet a salakszezon végére.

Fucsovics Márton tavaly 142 pontot gyűjtött a Miami Open és a Roland Garros között (kisebb salakos versenyeken), vagyis a pontjainak 16%-t kell most megvédenie.

Helyezés Játékos Salakos pontSalakos pont aránya 
 1. Rafael Nadal4680 53%
 2. Roger Federer 0 0%
 3. Marin Cilic 980 19%
 4. Alexander Zverev 1575 31%
 5. Grigor Dimitrov 200 4%
 6. Juan Martin del Potro 310 6%
 7. Dominic Thiem 2070 56%
 8. Kevin Anderson 395 11%
 9. John Isner 495 15%
 10. David Goffin 765 24%
 11. Lucas Pouille 720 29%
 12. Pablo Carreno Busta 800 33%
 13. Novak Djokovic 1500 64%
 14. Sam Querrey 190 8%
 15. Diego Schwartzman 415 18%
 16. Jack Sock 200 9%
 17. Roberto Bautista Agut 460 21%
 18. Tomás Berdych 465 21%
 19. Hyeon Chung 332 17%
 20. Fabio Fognini 235 12%
 21. Stan Wawrinka 1640 91% 


via és via tennismash

Hozzászólások