Tenisz - Djokovicé a trófea, de már a Nagy Hármas torkán a kés
Djokovicé a trófea, de már a Nagy Hármas torkán a kés
Fotó: Europress/AFP

Djokovicé a trófea, de már a Nagy Hármas torkán a kés

Szabó GáborSzabó Gábor
2020/02/02 19:43

Wishful thinking – nem tudom, van-e rá jó magyar fordítás, a vágyálom vagy az álmodozás, aminek fordítani szokták, szerintem korántsem tökéletes. Hiszen wishful thinking-ről akkor beszélünk, amikor valakinek a döntéseit, ítéleteit sokkal inkább a vágyai határozzák meg, az, amit tapasztalni szeretne, mintsem a tények, a racionalitás, a realitás. Mindezt csak azért írom le, mert gyanítom, alig lesz teniszrajongó, aki mindarról, amiről írni szeretnék, bármiféle wishful thinking nélkül tudna gondolkodni. 

A Djokovic-rajongók nyilván már a naptári Grand Slamet vizionálják, a Rafa-szurkolók látják maguk előtt, amint Nadal Párizsban utoléri Rogert, a Fed-fanok pedig úgy érzik, Wimbledonban lehet még egy - talán végső - esély a győzelemre és egyben arra, hogy a nagy hármasból Federer vonuljon vissza a legtöbb Grand Slam-győzelemmel.

És bár könnyen előfordulhat, hogy a fenti három lehetőségből kettő is teljesül az idén, sőt még az is, hogy az idén is mind négy GS-t is elviszik még ők hárman, ahogy az utolsó 13-at is elvitték, én mégis meg merem kockáztatni, hogy az idei Ausztrál Open nem róluk szólt. Illetve róluk, de már nem a mérhetetlen dominanciájukról, hanem arról, hogy ezt még – valahogy - behúzták. Illetve, hogy egészen pontosak legyünk, Novak Djokovic húzta be. 

Épphogy.

Nem lehet ugyanis nem észrevenni, hogy Medvedev és Thiem is ötszettesre nyújtotta az utolsó két GS-döntőt úgy, hogy előzetesen nem sok esélyt adott nekik senki, hiszen olyan nagy erőnléti deficittel álltak ki a fináléra. Mindezek ellenére mindkettőjüknek nyerési esélye is volt, talán nem is kevés. És azt is látni kell, hogy Roger Federert elég látványosan hagyta cserben a teste nemcsak New Yorkban, hanem most is, ami azért lassan 39 évesen nem a legjobb előjel, így a szezon kezdetén.

És persze van az elmúlt egy évnek egy olyan olvasata is, hogy még mindig az történik a Grand Slameken, amit ők hárman akarnak, ám ha gondosan végig böngésszük az eredményeket, azért akad egy másik olvasat is. 

Mégpedig az, hogy az elmúlt négy GS-ből három döntőben az volt a legfontosabb faktor, hogy Nadal és Djokovic sokkal pihentebben érkezett a fináléba, mint Thiem és Medvedev. Némi túlzással azt is lehet mondani, hogy ez a két Slam azért lett az övék, mert a verseny korábbi szakaszában ellenfelük vagy - némiképp feleslegesen - játszmákat hullajtott el, vagy pedig nehezebb ellenfelet kapott, mint ők.  

Az elmúlt két döntő nem azt a dominanciát mutatta, amit megszoktunk, ez talán vitán felül áll. És talán az is eldőlt, hogy szó sem lesz itt csúcson visszavonulásról, szó sem lesz itt arról, hogy őket hármójukat senki nem fogja megverni, hogy nyernek mindent, amíg csak a kedvük tartja. 

Eldőlt, hogy le fogják őket taszítani a trónról. Az őrségváltás a küszöbön áll, csak nem tudjuk, milyen magas a küszöb – ezt mondtam a közvetítés közben, és ezt gondolom most is. Az elmúlt egy év megmutatta azonban, hogy akármekkora is az a küszöb, bármilyen magas is, átléphető, és vannak is játékosok, akik képesek is átlépni. A gond csak az, hogy ugyanezekről a játékosokról sokan picit talán túl korán állították ugyanezt. Éppen ezért most már nem hiszi el talán senki, hogy ez egyszer így is lesz.

Pláne, hogy nem is nagyon szeretné elhinni senki sem.

Hozzászólások