Tenisz - Djokovic után Federer sem jutott be az elődöntőbe Sanghajban
Djokovic után Federer sem jutott be az elődöntőbe Sanghajban
Fotó: Europress/AFP

Djokovic után Federer sem jutott be az elődöntőbe Sanghajban

HosszabbitásHosszabbitás
2019/10/11 20:18
Az ötödik helyen kiemelt Alexander Zverev három játszmában legyőzte a másodikként rangsorolt Roger Federert, s ezzel bejutott a legjobb négy közé a Sanghajban zajló, 8,3 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A német játékos viszonylag könnyedén nyerte a nyitószettet, majd a másodikban öt meccslabdája is volt, a svájci azonban végül döntő játszmára kényszerítette. Ebben a 22 éves hamburgi végig nyugodtan, koncentráltan teniszezett, a 38 esztendős, 20-szoros Grand Slam-győztes Federer viszont sokat vitatkozott a székbíróval - egyszer, a labda elütéséért büntetőpontot is kapott -, s végül Zverev a hatodik mérkőzéslabdáját értékesítve megnyerte a bő kétórás összecsapást.

A német játékos azon kevesek egyike, akinek pozitív a mérlege a volt világelső Federerrel szemben, hetedik meccsükön negyedszer győzött.

Eredmények, negyeddöntő:
A. Zverev (német, 5.)-Federer (svájci, 2.) 6:3, 6:7 (7-9), 6:3

Berrettini az utolsó elődöntős


Matteo Berrettini jutott utolsóként a legjobb négy közé a Sanghajban zajló, 8,3 millió dollár (2,5 milliárd forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

A 11. helyen rangsorolt olasz játékos két szoros szettben, 1 óra 43 percnyi játék után kerekedett a negyedik kiemelt osztrák Dominic Thiem fölé.

Az már a címvédő és négyszeres tornaelső Novak Djokovic, valamint a kétszeres bajnok Roger Federer búcsújával eldőlt, hogy új győztest avatnak a viadalon.

MTI

Eredmények, negyeddöntő:
Berrettini (olasz, 11.)-Thiem (osztrák, 4.) 7:6 (10-8), 6:4
Hozzászólások