Tenisz - A magyar teniszező az utolsó pillanatig érezte, lehet esélye a bravúrgyőzelemre
A magyar teniszező az utolsó pillanatig érezte, lehet esélye a bravúrgyőzelemre
Fotó: Europress/AFP

A magyar teniszező az utolsó pillanatig érezte, lehet esélye a bravúrgyőzelemre

HosszabbitásHosszabbitás
2019/07/18 10:32
Balázs Attila az utolsó pillanatig érezte a győzelem lehetőségét az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású umagi salakpályás férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntős mérkőzésén, amelyen nagy csatában győzte le a hatodik helyen kiemelt szerb Filip Krajinovicot.

A világranglistán 208. magyar játékos - aki a kétfordulós selejtezőből jutott a főtáblára - a Magyar Tenisz Szövetség Facebook-oldalának azt mondta, keddi első körös meccse után nagyon fáradtan ment fel a pályára Krajinovic ellen. Balázs egy nappal korábban a horvát Viktor Galovicot búcsúztatta szintén nagy küzdelemben, hét mérkőzéslabdát hárítva.

"Éjszaka alig tudtam aludni, így a Krajinovic elleni meccsen nagyon fáradtan mentem fel a pályára" - mondta a 30 éves magyar játékos, aki hozzátette, emiatt próbált úgy kezdeni, hogy spóroljon az erejével, több alkalommal sem ütött úgy, mint tette volna azt kipihenten, ennek ellenére brékelni tudott az első szettben, amelyet meg is nyert.

"A második játszmában nagyon rosszul éreztem magam, de valahogy a végére fizikailag jobb állapotba kerültem, úgy éreztem, hogy friss vagyok, megvolt a lehetőségem a győzelemre, azonban akkor ez még nem sikerült" - emlékezett vissza a szerdai összecsapásra a zombori játékos, aki szerint a döntő szett elején kisebb hullámvölgybe került, de vissza tudott jönni a mérkőzésbe.

"A végén, amikor Krajinovic a mérkőzésért adogatott, már stabil voltam, az utolsó pillanatig éreztem, megvan az esélyem a sikerre, és nagyon boldog vagyok, hogy nyertem" - mondta Balázs, aki 2 óra 39 perc alatt győzött.

A magyar játékosnak a horvátországi torna pénteki negyeddöntőjében az olasz Stefano Travaglia lesz az ellenfele, aki szerdán az első kiemelt honfitársát, Fabio Fogninit búcsúztatta, miután 6:1, 2:1-nél utóbbi feladta a küzdelmet. Balázs Attila előzőleg 2017-ben, szintén Umagban jutott ATP-főtáblára külföldi versenyen.

MTI

Hozzászólások