Ausztrál Open - Vert helyzet
Vert helyzet

Vert helyzet

Szántó PetraSzántó Petra
2010/01/27 09:50

Hajnali 1-kor kezdődött az első női negyeddöntő, 167 perc után kiesett Venus, majd újabb másfél óra után már fogalmaztam magamban a blogbejegyzést, ami valahogy úgy kezdődött volna, hogy ez nem a Williams-lányok napja volt.

Aztán egy bizonyos Victoria Azarenka nevű lányka kezdett olyan szinten elszemtelenedni, hogy inkább abbahagytam a piszkozatot.

Ismerem Serenát annyira, hogy tudjam, vele szemben nem szabad túlzásokba esni. Márpedig Vika túlzásba esett, de nagyon. Azzal húzta ki a gyufát, hogy túl jól játszott. Nagy csatában, jó játékkal nyerte az első szettet a sokat hibázó Serena ellen, aztán elszállt az agya, és elkezdte leütni a pályáról a világelsőt. 20 percen keresztül übertenisszel oktatta, tolta le, futtatta a fájós lábú ellenfelet, megnyert minden labdamenetet, elhúzott 4-0-ra.

Ekkor valami bekattant Serenánál, egy csapásra felvette a velem-ne-játszadozz-kislány fejet (többször is visszalassították azt a bizonyos pillantást, aminél mindenki tudta, hogy neked véged Vika), és 4 brutál nyerővel elvette Azarenka adogatását. Összesen 22 nyerővel jött vissza, és bár a fehérorosz a tie-breakben 4 labdára volt a győzelemtől, mégis tök esélytelennek tűnt.

A döntő szettben kegyetlenül büntetett Serena, volt, hogy úgy vette el Vika adogatását semmire, hogy 4 nyerő returnt(!) ütött egymás után. Összesen 57 nyerővel és 17 ásszal fejezte be.

Tanulságok:

1. Serena a világelső.

2. Nem véletlenül.

3. Ezt senki ne felejtse el, aki játszik vele.

4. Ne túl feltűnően játsszunk jól ellene, mert észreveszi.

5. És akkor lesz nemulass.

6. Ha tavaly egyszer már ájuldozás miatt fel kellett adnunk ellene a meccset, akkor 1 évvel később ne essünk ugyanabba a hibába azzal, hogy öngyilkos tempót diktálunk.

7. Mert különben nem marad erőnk a döntő szettre, miközben ő még sérülten is 200-zal szórja az ászokat.

8. És úgy ánblokk ne húzzuk ki a gyufát. Mert ő Serena.

Ps.: A Venus-Li meccsre ne vesztegessünk sok szót, 110 ki nem kényszerített hiba, 17 brék, Venus adogatott a meccsért, két labdára volt a győzelemtől, a döntő szettben háromszor volt brékelőnyben. Li Na győzött.

williams

Hozzászólások