Ausztrál Open - Női döntő elé
Női döntő elé

Női döntő elé

Szabó GáborSzabó Gábor
2010/01/29 18:43

noidonto

Őszintén szólva nem tudom, mennyire befolyásolja majd a mérkőzés végkimenetlét, hogy Rafael Nadal már a negyeddöntőben búcsúzott, de én úgy látom Serena sokkal felszabadultabban teniszezik, azóta amióta Rafa nincs a mezőnyben.

Ez általában minden GS-en így van, valahogy elveszíti a gátlásait, amikor Nadal kiesik, egyszerűen előjön belőle az állat. Mint most is például Azarenka ellen, a negyeddöntőben, 0/4-nél, szetthátrányban, amikor a valaki bekiabálta: C'mon Serena! Ő ebből rögtön vágta, hogy az előző este búcsúzott Rafael, csak ő akkor már éppen szundított, mert hát különben minek kiabálnának ilyeneket, letépte láncait, és meg sem állt a döntőig.

Nem őrültem meg egyébként nyugi, csak lenyűgöztek az előző poszt kommentjei.

Igyekszem tanulni.

Mindenesetre Rafa nem jutott be a női döntőbe sem, Serena és Justine határozott örömére, és ez egyértelműen emelheti a mérkőzés színvonalát. Sokkal jobb meccsre számítok így, sokkal izgalmasabbra, mintha Nadal a pályán lenne.

Az egymás elleni mérleget ha tekintjük, Serena 7-6-ra vezet, ellenben Grand Slam döntőben még sohasem futottak össze. És Rafával sem. Ez pedig szerintem azért fontos lehet. Különösen az előbbi.

Serena eddig mindössze három GS döntőt bukott el, tíz megnyert mellett, kétszer Venustól egyszer Sharapovától kapott ki, én úgy hiszem teljesen más dimenzió őt valamilyen torna döntőjében legyőzni, mint mondjuk a legjobb nyolc között. És ugyanez igaz, a sima tornadöntők és a Grand Slamek relációjában. Nem megkerülve Rafát, úgy látom ez lesz a döntő. Henin, ha a finálékat nézzük, eddig egyszer volt képes megverni Serenát, még 2002-ben a berlini döntőben, salakon. Ezt a hendikepet egyetlenegy módon lehet esetleg kompenzálni, hogyha hihetetlen bátran, minden gátlást és elvárást nélkülözve, nagyon sokat kockáztatva játszik. Akkor talán belebonyolódhatnak egy hosszabb meccsbe, és előjöhet az, hogy Serena kedd óta a párosokkal együtt 9 órát volt a pályán, mig Zsüzsü 58 percet. Jó mondjuk a páros szerintem nekik rehab, de azért így nem teljesen egészségesen ez nem biztos, hogy mindig így van. Ez a két dolog, a sérülés, meg Serena fáradtsága szól Henin mellett, más nem nagyon.

Esetleg még Nadal.

Hozzászólások