Ausztrál Open - Bal láb
Bal láb

Bal láb

Szántó PetraSzántó Petra
2010/01/25 21:01

Australian Open TennisA Davydenko-Verdasco mérkőzés jellemzésére a bloggertárs a női ötszettes kifejezést találta használni, teljes mértékben találóan és jogosan. A világ 6. és 9. legjobb teniszezője 4 órás ötszettes elnyújtott kínszenvedésének 321 labdamenetéből 131 ki nem kényszerített hibával ért véget, ehhez képest csak 82 nyerőt ütöttek, ami mindössze 1-gyel több, mint amennyi önhibát Verdasco egymaga vállalt. A 81 hibából  20 kettőshiba volt a spanyolnál, aki az első szett elején 2 bréklabdát hagyott ki, a második játszmát 4-2-ről veszítette el, a harmadikban szintén elbukta az előnyét, a negyediket 5/3-ról nem tudta kiszerválni, az ötödik elején pedig 0-40-ről nem tudta elvenni Davy adogatását.

Ez volt a mákja Davydenkónak, akit ma Verdascón kívül bárki megvert volna a top 10-ből, és aki az első és az ötödik szettet leszámítva készségesen leereszkedett ellenfele játékának meglehetősen alacsony színvonalára.

A mérkőzés negatív csúcspontja a negyedik szett paródiába hajló végjátéka volt, amikor 5/3-as vezetésnél Verdasco 3 kettőshibával és 3 ki nem kényszerített hibával rukkolt elő, pedig akkor Davydenko is olyan mélyen volt, hogy Alona Bondarenko is kiszerválta volna ellene a játszmát. A rövidítésben Davydenko két adogatással befejezhette volna a meccset, ehelyett két ziccer rontással tuszkolta át tálcán Verdascónak az egyenlítés lehetőségét.

A meccs is csak azért érdemel posztot, mert nagyon ritka, hogy két ennyire jó teniszező ennyire rosszul játsszon egy teljes meccsen keresztül; hogy az utánuk következő Serena-Stosur mérkőzés minőségi kontrasztot mutasson, és hogy a találkozót szolgálatteljesítés okából végignéző jómagam első és egyetlen elégedett pillanata az volt, amikor Verdasco pólócseréjét visszalassították.  :D

Hozzászólások