Ausztrál Open - Az eső napja
Az eső napja

Az eső napja

Szabó GáborSzabó Gábor
2010/01/18 17:49

eso

Őszintén szólva, össze sem merem már számolni, hogy hányadik január ez, melynek a második felét éjszakázással töltöm, de egy olyan napra nem emlékszem, mint a mai. Nem mondom, hogy az eső teljesen idegen volna Melbourne-től, sőt maradandó emlékeket is köszönhetünk neki (Baghda - Nalbi elődöntő végjátéka mondjuk), de olyan napra mint a mai, egyre sem emlékszem.

Ahol ráadásul az eső mellett még szél is volt, meg hideg.

Jó persze nagyon más, ha egy tenisztornán az elején esik, mint a végén, hiszen a második héten olyan nagy gáz nem lehet, legfeljebb hétfőre halasztják a férfi döntőt, mint a US Openen az elmúlt két évben. De itt még az is kizárt, a két fedhető pálya miatt.

26 meccset tudtak ma befejezni a tervezett 64-ből, de abból a 26-ból is tizet a a Rod Laverben illetve a Hisense-ben, ahol azért nem nagy kunszt. Akadt olyan pálya, ahol egy meccs sem ment végig, és pont egy tucat meccs szakadt  félbe.

Van köztük olyan, amelyik még nagyon az elején, Monfilsék például első szett 2/2-nél, de akadt olyan is, amiből már alig hiányzott valami. Nieminnennek és Troickinak egyetlen játék kellett volna a befejezéshez.

Két meglepetés volt a mai napon, illetve, hogy egész pontos legyek, két kiemelt búcsúzott. Sharapovát már többször megénekeltük, rajta kívül Stepanek esett még ki, akinek Karlovic vágott vissza a DK-béli tinglitangliért.

Rafa picit megizzadt az első játszmában, JMDP elszórt egy szettet és létrejött a Dementieva-Henin álommeccs. Mármint nekünk álom, nekik így a második körben aligha. Meg a fiúknál kiesett még Fish, oszt annyi.

Ja, meg Ági és  Melinda meccsét eltolták szerdára a nagy torlódás miatt.

Hozzászólások