Snowboard - Kelly Clark fényévekkel a mezőny előtt
Kelly Clark fényévekkel a mezőny előtt
A győztesek: Taylor Gold és Kelly Clark (Fotó: Sarah Brunson/US Snowboarding)

Kelly Clark fényévekkel a mezőny előtt

Pintér LászlóPintér László
2014/12/08 10:47

A 31 éves „veterán” óriási fölénnyel nyerte a szezonnyitó snowboard félcső versenyt a coloradói Copper Mountainon.

A US Grand Prix első állomásával megkezdődött a versenyszezon az északi féltekén is. Már hetedik éve Copper Mountain a házigazdája az idénynyitó félcső versenynek, mely ebben az évben a két rivális szervezet, a FIS és a WST (World Snowboard Tour, korábbi TTR) versenynaptárában is szerepel.

A FIS komoly változásokat vezetett be a versenyformátumban: a korábbi kétfutamos lebonyolítást háromfutamosra cserélték. Ez annyit tesz, hogy minden fordulóban minden ridernek három menete van. A három közül a legmagasabb elért pontszám számít, így a versenyzőknek több lehetősége van kihozni magukból a maximumot.  Hogy emiatt ne nyúljon túl hosszúra a döntő, a lányoknál változatlanul 6, míg a fiúknál a korábbi 12-vel szemben csak 10 versenyző jut a döntőbe. A módosításokat egyébként a riderek javaslatára iktatták a szabálykönyvbe. Szintén a riderek kérésére csökkentik évről évre a versenyek számát a Világkupában, hogy ne legyen túl zsúfolt a versenyprogramjuk. Snowboard tekintetében a FIS kap hideget-meleget, de azzal semmiképpen sem lehet őket vádolni, hogy nem hallgatják meg a sportolók véleményét.

Mind a fiúknál, mind pedig a lányoknál rangos mezőny gyűlt össze. Persze ez elsősorban a US Grand Prix presztízsének, és nem a FIS-nek köszönhető. Ráadásul a riderek többsége egy hét múlva a Dew Touron is rajthoz áll. A lényeg azonban, hogy magas színvonalú versenyt láthattunk.

A hölgyeknél a tavalyi olimpiai idény után visszavonult az amerikai Gretchen Bleiler. A 32 éves versenyző Torinóban ezüstérmet szerzett és ötször volt érmes az X Games-en. Az amerikaiak azonban így sem panaszkodhatnak. A rangidős és tapasztalt Kelly Clark, Hannah Teter és Elena Hight mellett sorra bukkannak fel az ifjú tehetségek, mint Arielle Gold vagy a még mindig csak 14 éves Chloe Kim. Utóbbi nem vett részt a versenyen, és hiányzott a vancouveri olimpiai bajnok ausztrál Torah Bright is. Szintén „igazoltan” hiányzott a Szocsiban győztes amerikai Kaitlyn Farrington, aki jól megérdemelt olimpiai turnéja után ezúttal a The North Face előadói körútján vesz részt világhírű hegymászók társaságában. Rajtuk kívül azonban tényleg mindenki más ott volt, aki jelenleg számít a női mezőnyben.

Queralt Castellet edzésen nagyot esett, így nem tudta vállalni a döntőt. Öten harcoltak tehát a dobogós helyekért.

A torinói aranyérmes Hannah Teter az első két körét elrontotta, de harmadikra egy klasszikus Teter-menettel megszerezte a 3. helyet. Körének fénypontja a befejező backside 900 volt.

A 2013-as FIS-világbajnok Arielle Gold is magabiztosan csúszott, a körében egy frontside 900-at és egy cab 900-at is beadott. 87,00 pontot kapott, amivel viszont megközelíteni sem tudta Kelly Clarkot.

Salt Lake City 2002-es olimpiai bajnoka, az X Games-en 2011 óta veretlen vermonti lány a saját ligájában versenyzett. Leggyengébb köre is elég lett volna a győzelemhez (87,50), de az első és második menetben is 90 pont feletti menetet produkált (91,75 és 92,25). Győztes második körében ott volt a frontside 1080, amit rajta kívül senki sem tud a női mezőnyben. Impozáns volt a zárásként beadott frontside invert 720-asa is.

„Nagyon jó állapotban volt ma a félcső, és nagyon bejön az új három menetes formátum. Örülök, hogy sikerült rögtön az első körben megalapoznom a jó eredményt, majd erre még tudtam építkezni a továbbiakban.  Szerintem minden lány nagyon jól csúszott, és alig várom a szezon folytatását, ha már most mindenki ilyen színvonalat produkál.” - nyilatkozta a verseny után Clark.

A férfi mezőnyből is csak néhány nagy név hiányzott. Shaun White (aki ki tudja, mikor száll be ismét a félcsőbe), a nemrégiben bokáját törő olimpiai bajnok Iourii „I-Pod” Podladtchikov, Louie Vito (aki nézőként azért megtekintette a versenyt, legközelebb a Dew Touron indul) és Danny Davis, aki mostanság a saját „Peace Pipe” projektjével van elfoglalva.

A tízfős döntőbe egy finn, egy japán és egy kínai versenyző mellé hét amerikai verekedte be magát. Az amerikai férfi válogatottban különösen szembetűnő a generációváltás. Már az előző két szezonban is egyre több tehetséges rider tűnt fel, mint például Greg Bretz, Ben Ferguson vagy Taylor Gold. Most azonban még olyan versenyzőik is bejutottak a döntőbe, akiknek még csak a nevét sem hallottuk korábban. Chase Josey 19, míg Jake Pates mindössze 15 éves.

A fiúk is maximálisan kihasználták a háromfutamos formátumot. Az első két kör után Ben Ferguson vezetett, aki egyébként a selejtezőt is megnyerte. Jött azonban a kínai Zhang Yiwei, aki alighanem élete legjobb menetét produkálta. A nyitó methoddal az űr széléig repült, aztán jött oda-vissza duplakork 1080, egy duplakork 900 és egy backside 900. Végig hatalmas amplitúdóval, lendületesen csúszott, érkezései hibátlanok voltak. Örömében elterült a célban, pedig akkor még nem tudta, milyen pontszámot fog kapni. A zsűri 95,00 ponttal jutalmazta, ami a versenyek 98%-án elég szokott lenni a győzelemhez.

Hátra volt azonban még ekkor Taylor Gold és Ben Ferguson is. Gold előző két körét elrontotta, harmadikra azonban óriásit ment. Method, frontside 1260, dupla Michalchuk, frontside duplakork 1080 és egy Cab duplakork 1080. Egyértelmű volt a dobogó, de amikor kiírták a pontszámát, a közönség szinte felrobbant. 96,75 pont szerepelt a neve mellett a kijelzőn. Minden idők egyik legmagasabb FIS-pontszámával átvette a vezetést.

A kérdés ekkor már csak az volt, tud-e erre még válaszolni Ben Ferguson. Nos, kis híján sikerült neki. Elképesztően tiszta kört ment, de a technikai nehézsége egy hangyányival alacsonyabb volt, így 94,00 pontot kapott, ami végül a 3. helyhez volt elég.

Taylor Gold nyilatkozata a verseny után:

„Nagyon tetszik a háromfutamos lebonyolítás. Ha nincs a harmadik menet, akkor nagy bajban lettem volna. Nem számítottam győzelemre ma, ez egy nagyszerű meglepetés és egy remek módja a szezonkezdésnek.”

Az amerikai versenyzők összességében a hat dobogós hely közül ötöt vittek, a lányoknál söprés volt a dobogón.

A színvonal a szezon első komoly versenyéhez mérten kiemelkedő volt, úgyhogy dörzsölhetjük a tenyerünket a folytatást illetően. Nem is kell sokat várni a következő megmérettetésre, hiszen a Dew Tour edzései már zajlanak, a hétvégén jönnek a döntők.

Sprint US Grand Prix, FIS Világkupa Copper Mountain snowboard félcső eredmények:

Hölgyek:

1. Kelly Clark USA        92,25 pont

2. Arielle Gold USA       87,00 pont

3. Hannah Teter USA   78,75 pont

További eredmények

Urak:

1. Taylor Gold USA        96,75 pont

2. Zhang Yiwei CHN      95,00 pont

3. Ben Ferguson USA   94,00 pont

További eredmények

Hozzászólások