Síugrás - Teljes káosz a Négysáncversenyen: mégis indulhatnak a lengyelek
Teljes káosz a Négysáncversenyen: mégis indulhatnak a lengyelek
Fotó: Europress/AFP

Teljes káosz a Négysáncversenyen: mégis indulhatnak a lengyelek

Wojciechowski PatríciaWojciechowski Patrícia
2020/12/29 10:03
Hétfőn, a selejtező előtt néhány órával érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint koronavírus-eset miatt a teljes lengyel síugró válogatott karanténba került, és nem indulhatnak el a Négysáncverseny első, oberstdorfi állomásán. Az újratesztelések során azonban mindegyik lengyel ugró tesztje negatív lett, így egy kaotikus nap után, kedd reggelre hivatalossá vált, hogy mégis elindulhatnak Oberstdorfban.

Nagyon furcsa körülmények között indult el a 69. Négysáncverseny. A hétfői selejtező előtt nem sokkal kizárták a teljes lengyel csapatot a nyitókörből, miután Klemens Muranka pozitív koronavírus-tesztet produkált. A többiek negatívnak bizonyultak, ám a kizárás értelmében az összes lengyel síugró minden esélyét elveszítette volna az idei Négysánc összetettjének dobogójára, Dawid Kubacki már a rajt előtt elbukta volna a címvédés lehetőségét.

A lengyelek erősen nehezményezték a döntést: a versenyzők, a média és a szurkolók is élesen kritizálták a helyzetet, többek között azt, hogy az ugrók a médiából értesültek kizárásukról. Kamil Stoch cirkuszt imitálva fejezte ki, mit gondol az egészről, Piotr Zyla a közösségi médiában a következő mondatokkal elégedetlenkedett:

„Hmmm, érdekes szituáció. Szenteste csináltatsz egy tesztet: negatív. Egy nappal korábban mész a Turnéra, csak azért, hogy teszteljenek: negatív. Három órával a hivatalos edzés előtt megismétled a tesztet: negatív, de nem indulhatsz el, mert egy szobában vagy Maciek Kottal ( 3 negatív teszt), aki állítólag az étkezésnél szemben ült Klimek Murankával, akinek „enyhén” pozitív lett a tesztje. A második tesztre este kerül sor, mire már lemaradunk a kvalifikációról. Összegezve: pozitív. Kabaré.”

Noha valóban kellemetlen és igazságtalan lett volna, ha a lengyel csapat egy „gyengén” pozitív teszt miatt marad le a Négysáncverseny rajtjáról, a FIS a többi nemzettel szemben is ugyanezt a protokollt alkalmazta, korábban az osztrákoknál, a cseheknél és a svájciaknál is a teljes válogatott karanténba kényszerült, amikor egy vagy több csapattagnál megjelent a COVID-19. A svájciak a sírepülő vb-ről maradtak le emiatt, Daniel Huber pedig kis túlzással több időt töltött karanténban idén, mint versenyen.

A lengyelek ügyében már hétfő estére komoly változás állt be, Klemens Muranka második tesztje ugyanis negatív lett, a lengyelek pedig óvást nyújtottak be. Az óvást elfogadták, a lengyelek a kihagyott kvali ellenére lehetőséget kapnak, hogy versenyezzenek Oberstdorfban. Ennek egyetlen feltétele volt: a hétfő este levett lengyel minták közül mindegyiknek negatív eredményt kellett hoznia. Ez meg is történt, így már hivatalos, a lengyelek is ott lesznek a Négysánc nyitóállomásán.



Miután a lengyelek nem ugrottak a selejtezőben, így megoldást kellett találni, hogyan szállhatnának be a sorozatba. Szóba került az is, hogy újrarendezik a kvalit, végül nem ez a megoldás lett a befutó. A versenyre a lengyelekkel együtt kerül sor, a selejtező eredményét törölték, mind a 62 ugró rajthoz állhat. Oberstdorfban nem lesz tehát a Négysáncon megszokott KO-rendszer. Mint egy hagyományos világkupán, a versenyzők egymás után ugranak, és a legjobb harminc megy tovább. A lengyelek számára külön edzéssorozatot is kiírtak, a kizárás miatt ugyanis már a hétfői edzéseken sem vehettek részt. 

Hozzászólások