Síugrás - Auf wiedersehen, Thomas!
Auf wiedersehen, Thomas!
Fotó: Europresss/Getty

Auf wiedersehen, Thomas!


2014/09/26 12:54

Bár ezen a nyáron sok jel utalt arra, hogy hosszas vívódás után mégis folytatja pályafutását, pénteken a szurkolók számára szomorú bejelentést tett az osztrákok háromszoros olimpiai bajnok síugrója, Thomas Morgenstern. "Eldöntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat. Sajnos nem jött vissza az önbizalmam a nagy bukások óta, ezért fejezem be" - nyilatkozta szomorúan egy salzburgi sajtótájékoztató keretein belül a közkedvelt osztrák sportoló. Nyolc hónappal ezelőtt történt az a szörnyű bukás a bad mitterndorfi sáncon, amely után Morgenstern fejében a mostani kétségek megfogalmazódtak. Az alábbi videóban is látható edzésbaleset után a síugrót négy napig az intenzív osztályon ápolták.

A 27 esztendős síugró az előző évben a Világkupában kétszer (Tititsse-Neustadtban is) bukott, januári súlyos balesete után még visszajött a sáncokra és szerepelni tudott a szocsi olimpián, ahol tagja volt a németek mögött ezüstérmet szerző osztrák csapatnak. Morgenstern Ezt követően idő előtt fejezte be a szezont, majd hosszú pihenő után is hónapokig gondolkozott a jövőről, majd a nyár közepén ismét elkezdte az edzéseket. Szeptemberben már nagysáncon is (igaz csak négy alkalommal) próbálgatta az ugrásokat, de nem érezte magát jól menet közben. "Direkt olyan időszakot választottunk az ugrásokra, amikor nem fújt a szél, hogy ne legyen baj, de még így is tele volt a nadrágom, amikor ott ültem a beülőben. Így pedig sajnos szörnyű dolgok is történhetnek, ha valami nem klappol ugrás közben" - nyilatkozta Morgi roppant őszintén a döntés hátteréről.

A tavaly nyáron új párkapcsolatot kezdő Morgenstern vélhetően másfél éves kislányát helyezi most majd előtérbe. Az egyik legnépszerűbb osztrák sportoló pályafutása a 2006-os torinói olimpián indult el igazán, ahol egyéniben és csapatban is győzni tudott, ehhez pedig még Vancouverben egy újabb csapat olimpiai bajnokságot, valamint nyolc (hét csapat és egy egyéni) világbajnoki címet is hozzátett rendkívül sikeres pályafutása során. A 2010/11-es évadban megnyerte a síugrók egyik legrangosabb versenyét, a Négysáncversenyt, emellett pedig kétszer (2008, 2011) is megnyerte az összetett Világkupa sorozatot, karrierje során pedig összesen 23 Világkupa versenyt nyert meg.

Thomas Morgenstern nem volt szerencsés (már persze ahogy vesszük) a bukásokkal, pályafutása elején a finnországi Kuusamóban is volt egy komoly balesete, amely után szintén nehezen győzte le az ilyen ugrások kapcsán mindenkiben természetesen módon kialakuló félelmeit:

Morgenstern már tavaly nyáron is komolyan fontolgatta a visszavonulást, mostani döntése így azért nem érte teljesen váratlanul az osztrákokat. Akik pedig mindent megtettek azért, hogy a sportágban tartsák, a tavasszal tíz év után távozó Alexander Pointner helyett például azt a Heinz Kuttint nevezték ki az osztrák szövetségi kapitányi posztra, aki sokat dolgozott vele együtt klubedzőként. A jól sikerült nyári fizikai alapozás és a Kuttin-féle személyes szál azonban ezek szerint nem volt elég, a síugrásban olyan fontos FEJ most legyőzte Morgit...

Hozzászólások