Síugrás - Irány Ausztria!
Irány Ausztria!
Fotó: Europress / Getty

Irány Ausztria!


2015/01/01 21:32

Az idei Négysáncverseny hatodik napjáig kellett várni, hogy végre igazán jó időjárási körülmények legyenek. Az újévet Garmisch-Partenkirchenben szikrázó napsütésben és csekély széllel köszöntötték a síugrók, így szerencsére nem is kellett sokat Walter Hofert néznünk. A nemzetközi szövetség (FIS) versenyigazgatója (jó húszezer helyszíni "újévező" drukker mellett) is napszemüvegben sütkérezve nézte végig a versenyt. Azt a versenyt, amellyel már el is érkeztünk a Négysáncverseny feléhez. A két német állomás után egyértelműbbé váltak az erőviszonyok, az összetett pontversenyben már csak három (de jóindulattal is csak maximum négy-öt) ugró harcol a nagy presztízsű győzelemért.

Ma ugyan csak a hatodik lett, de így is vezet összetettben a mindössze 21 esztendős osztrák Stefan Kraft, aki favoritként utazhat haza a két osztrák versenyre, Innsbruckba és Bischofshofenbe. A legfőbb üldöző viszont mostantól a szlovén Peter Prevc, aki mindkét eddigi versenyen harmadik lett és jó esélye van arra, hogy akár napi győzelem nélkül is nyerjen az összetettben, amire utoljára még a finn Janne Ahonen 1999-es győzelme alkalmával volt példa. A 2014/15-ös évad legkiegyensúlyozottabb ugrója, a szintén osztrák Michael Hayböck most sem ugrott rosszul, mindkét sorozatban 130 méter fölé került (végül hetedik lett), de így is visszacsúszott a harmadik helyre összetettben.

A nap nyertese viszont egyértelműen a szerdai selejtezőt (is) megnyerő norvég Anders Jacobsen lett, aki saját bevallása szerint az ünnepek környékén "kiengedte a kéziféket", így azok után, hogy pár hete még a Kontinentális Kupában versenyzett, most két zseniális ugrással győzni tudott Garmischban. Ez volt a norvég tizedik sikere a Világkupában és közel két év után tudott újra versenyt nyerni ebben a sorozatban. Nem sokon múlott a svájci Simon Ammann elsősége sem, aki az oberstdorfi első körös búcsú után most (fejben is) összekapta magát és pályafutása 77. Vk-dobogóját érte el - elhagyva ezzel az örökrangsorban két "jelentéktelen" síugró legendát, Nykaenent és Morgensternt.

Az összetett pontverseny állása:

1. Stefan Kraft (AUT) - 561,9 pont

2. Peter Prevc (SLO) - 560,8 pont

3. Michael Hayböck (AUT) - 554,8 pont

4. Anders Jacobsen (NOR) - 540,7 pont

5. Kaszai Noriaki (JPN) - 534,0 pont

6. Andreas Kofler (AUT) - 524,2 pont

A kétszeres olimpiai bajnok lengyel Kamil Stoch viszont - ahogy ő fogalmazott - nem találta az elugrások ritmusát ezen a sáncon, így közepes ugrásokkal 15. lett, ezzel pedig gyakorlatilag elúszott számára a Négysáncverseny megnyerésének esélye. Féltávnál a Kraft-Prevc-Hayböck hármas verseng a rangos, immár 63. alkalommal kiírt négy állomásból álló sorozat megnyerésért. Halvány esélye talán még a mostani győzelmével a 14.-ről a negyedik helyre előrelépő Jacobsennek és a veterán, 42 éves Kaszai Noriakinak lehet. Egy nap szünet után jön a folytatás, most már a társrendező Ausztriában.

Hozzászólások