Sífutás - Diggins: egy riporter soha ne beszéljen egy sífutó testi adottságairól
Diggins: egy riporter soha ne beszéljen egy sífutó testi adottságairól
Fotó: Europress/AFP

Diggins: egy riporter soha ne beszéljen egy sífutó testi adottságairól

Pintér LászlóPintér László
2021/02/18 22:05
Minden idők legjobb amerikai sífutónője, az idei összetett világkupa győztese, az olimpiai bajnok Jessie Diggins élő adásban tette helyre az egyik televízió riporterét, amikor az kérdésében tört angolsággal a közte és Theresa Johaug közötti testsúlykülönbségre utalt. Később blogbejegyzésében részletesebben is elmesélte az esetet, és kifejtette szigorú véleményét a témában.

A faluni világkupa 10 km-es egyenkénti indításos versenyében Jessie Diggins legyőzte a világ legjobb női sífutóját, Therese Johaugot. Pedig Johaugnak ez az egyik legerősebb és kedvenc versenyszáma. Diggins élete versenyét futotta, Johaugot az előtte eleső Frida Karlsson minimálisan hátráltatta az egyik lejtmenetben, de lehet, hogy enélkül is kikapott volna.

A faluni pálya mintha Digginsnek lenne rajzolva. Nem túl hosszú meredekek, hullámzó szintrajz, tempózható síkok, lendületes lejtmenetek, ritmusos és elnyújtott kanyarkombinációk. Ahogy ő fogalmaz, tökéletes flow. A pályának nincs olyan szakasza, ami nem lenne számára előnyös. Ezt kihasználva és remek léceket kapva Diggins 2,1 másodperccel megverte Johaugot. Ami a norvég síkirálynővel nem sűrűn fordul elő.

A verseny után a médiazónában az egyik televízió riportere egy Pulitzer-díjra nem annyira érdemes kérdést tett fel, ami igazából az utóbbi időben a riporterek körében egyre divatosabb "kérdésbe csomagolt állítás" minősített esete volt:

"Johaug sokkal jobb volt nálad az emelkedőkön, de te gyorsabb voltál a lejtmenetekben. Szerinted ez miért volt?"

Majd, mielőtt Diggins még válaszra nyithatta volna a száját, a riporter azzal folytatta, hogy szerinte azért, mert Diggins nehezebb, ezért tudott lefelé gyorsabb lenni. 

Diggins visszakérdezett, hogy biztosan jól értette-e a kérdést, majd leoltotta a riportert, hogy talán meg kellene tanulnia, hogyan illik nőkkel beszélni, illetve hozzátette, hogy soha nem lenne szabad egy sífutó testi adottságairól beszélnie.

"Rámutattam a fejemen lévő Emily Program logóra, és megkértem, hogy egy pillanatra gondolkodjon el azon, hogy vajon miért pont ezt a logót viselem a legfontosabb szponzori felületemen. Végső soron a szívemnek köszönhetően nyertem meg azt a versenyt, nem a testi adottságaim miatt, és ennek az ellenkezőjét sugallni potenciálisan káros lehet minden fiatal sportoló számára, aki ezt az adást nézte" - írja Diggins a blogján.

Diggins a probléma megoldását abban látná, hogy egyrészt egyáltalán nem beszélnének a sportolók testméretéről vagy alakjáról, másrészt jobb lenne, ha több nő kapna szerepet a sportmédiában, mert szerinte a nők empatikusabban tudnak kérdezni, és "amikor egy nő tesz fel nekem kérdést, akkor általában megvárja, amíg válaszolok, nem adja a számba a saját véleményét".

Kétségkívül nem a legbriliánsabb riporteri kérdés volt, de azért éles helyzetben nem az anyanyelvünkön kérdezni nem annyira egyszerű, és a riportert aligha vezérelte bántó szándék. A norvég televízió munkatársa később az Expressen.se svéd portálnak elmesélte, hogy az eset után beszélt a riporterrel, aki nagyon maga alatt volt:

“Ez egy fontos téma, és jó, hogy szóba kerül. Az újságíró nem norvég volt. Mivel viszont a szomszédos boxban álltam, végig láttam az egészet. Másnap beszéltem is a riporterrel. Teljesen kétségbe volt esve az incidens miatt, maga sem nagyon értette, hogy mi történt. Elég rosszul beszélt angolul, kereste a szavakat, próbált kommunikálni Digginsszel, de úgy véli, hogy félreértették."

Ahhoz, hogy megértsük Diggins reakcióját, tudni kell róla, hogy korábban rendkívül súlyos étkezési zavarral küzdött. Ha időben nem döbben rá, akár bele is halhatott volna.

"Ahhoz, hogy 'tökéletes' legyek, nem akartam egy grammnyi zsírt sem látni a testemen. Amiről persze tudom, hogy se nem egészséges, se nem reális elvárás. De úgy gondoltam, csak ez az egy út vezethet sikerre" - mesélte Diggins egy korábbi, az NRK televíziónak adott interjújában.

Először elkezdte "jó" és "rossz" címkével kategorizálni az ételeket, majd minden étkezés után futni ment, végül pedig hánytatta magát. Egy idő után függővé vált a folyamattól.

A szülei észrevették, hogy valami nincs rendben, kétségbeesetten próbáltak segíteni, így került be az Emily Programba, amely étkezési zavarokkal küzdőkön próbál segíteni. A javulás így is csigalassú volt, és végül egy családi tragédia jelentette a fordulópontot Diggins számára. A nagypapájáról kiderült, hogy súlyos rákbeteg, és már csak hetei vannak hátra. Elbúcsúztak tőle, és a család gyászát, szomorúságát látva rádöbbent, hogy ha így folytatja, akkor bizony ő is meghal, és nem teheti ezt a családjával, nem okozhat nekik ilyen fájdalmat. Muszáj változtatnia.

Hosszadalmas volt a küzdelme, pályafutása első szakaszát végigkísérte a bulímia. Sokáig tartott megtanulnia, hogy kell a testének az "üzemanyag" ahhoz, hogy kibírja az edzésmennyiséget, és hosszú távon egészséges tudjon maradni. "Rövid távon lefogyhatsz, lehet egy nagyszerű szezonod, de aztán fáradásos törésed lesz, megbetegszel, és abba kell hagynod a sportot." Hosszú távon a "kapott" testet kell a lehető legjobban gondozni.

Diggins a küzdelméről könyvet írt, a címe "Brave enough". A saját poklát tárja az egész világ elé azért, hogy másoknak segíthessen, példát mutathasson. Mindezek tükrében maximálisan érthető, ha ugrik minden testképpel kapcsolatos megjegyzésre.

Szögezzük le, hogy soha, semmilyen körülmények között nem helyénvaló illetlen módon megjegyzéseket tenni a női testre, főként újságíróként. Ha már itt tartunk, akkor férfi testre sem. Szélesebb közönséghez szólva ez a felelősség még nagyobb. Bántó kifejezéseket használni, netán gúnyt űzni valakinek a külalakjából már óvodában is gáz, csak sokaknak ezt nem tanítják meg időben. Itt azonban talán nem erről volt szó.

Nagyon kedvelem Jessie Digginst. Azt, ahogyan az élethez és a versenyzéshez hozzááll, az életörömöt, amit sugároz, a kimeríthetetlen küzdeni akarást. És azt gondolom, hogy egy rendkívül fontos ügyért áll ki. Úgy érzem azonban, hogy ezúttal picit átcsúszott a ló túloldalára.

Az ugyanis tény, hogy a sífutókra (bővebben minden sportolóra) is hat a fizika, és ha egy kommentátor/riporter/sportújságíró egy olyan versenyszituációt akar kielemezni, ahol számítanak a testi adottságok, akkor egész egyszerűen nem kerülheti ki, hogy azt ne említse meg. Nyilvánvalóan meg kell válogatni a kifejezéseket, amiket használ, és semmiképpen sem lehet bántó vagy degradáló, de nem engedheti meg magának, hogy ne magyarázza el, hogy az Alpe Cermisen a mentális és fizikai erőn túl miért Therese Johaug az esélyes Linn Svahnnal szemben. Ahogy a kerékpársportban van hegyimenő és sprinter alkat, úgy a sífutásban is van. Tegyük csak egymás mellé Alberto Contadort és Mario Cipollinit. Vagy Usain Boltot és Eliud Kipchogét.

Érdekességképpen, Jessie Diggins 163 cm, 58 kg. Therese Johaug 162 cm, 49 kg. Therese Johaug százból százszor meg fogja verni Jessie Digginst az Alpe Cermisen, mert ő a mezőny legjobb hegyimenője, amelynek a testi adottságaiban rejlő okai is vannak. Ahogyan Jessie Diggins százból százszor meg fogja verni Johaugot a lejtmenetben, mert ő meg a világ legjobbja lefelé, és nemcsak a technikája miatt. És ha Johaug a feje tetejére áll, a világ legjobb technikájával sem fogja tudni ledolgozni azt a hátrányt lefelé, amit 18 százaléknyi testsúlykülönbség eredményez.

Ezzel pedig nincs az égvilágon semmi baj. Nem vagyunk egyformák. Minden sportoló a belét kidolgozza azért, hogy a legjobb legyen. De mindig van egy határ, ameddig elmehetünk a testünk sanyargatásában. És az a nem mindegy, hogy ezt a határt hol húzzuk meg. Ha valaki már csak azért jobb nálam, mert X kilóval könnyebb, akkor el kell gondolkodni, hogy megéri-e kockára tenni az egészségünket, hogy elérjük az ő paramétereit. Az egészség szempontjából mindenképpen az a helyes út, ha a sportoló elfogadja, hogy vannak olyan genetikai korlátai, amit semmilyen mentális erővel és munkával nem fog tudni túllépni, és nem próbál meg olyanná válni, amilyen csak súlyos egészségkárosodás révén lehet.

És talán ez Jessie Diggins legfontosabb üzenete: dolgozz keményen, higgy magadban, de fogadd el a testedet!

Nem kell mássá válnod ahhoz, hogy kihozd magadból a legtöbbet! Ha ÖNMAGAD vagy, az elég lesz.
Hozzászólások