Téli sportok - Mura a jég ura
Mura a jég ura
Skate Canada 2014. Fotó:Europress/Getty

Mura a jég ura

HosszabbitásHosszabbitás
2014/11/02 17:59

A második napon a szabadprogramokkal folytatódott Kanadában a műkorcsolya és jégtánc grand prix, a Skate Canada.  A cél nemcsak a grand prix döntőbe jutáshoz szükséges megfelelő helyezési szám elérése volt, hanem a pénzdíjak elnyerése is, hiszen versenyenként 180 000 amerikai dollár összdíjazásért folyik a harc.

Az egész verseny talán legkiemelkedőbb programját éppen az első éremosztó versenyen láthatta a közönség, hiszen a férfiak között a japán Takahito Mura egy lenyűgöző kűrt mutatott be Az operaház fantomja zenéjére. Programjában két négyfordulatos Toe-Loop is szerepelt, az elsőt szólóban, a másodikat kombinációban, tripla Toe-Loop-al mutatta be. Ezen felül volt két tripla Axel és további 4 tripla is a programjában. A 2014-es négykontinens bajnok egyéni legjobb kűrt produkált, és bizony a lihegőben el is tört a mécses a 23 éves klasszisnál.

A sevillai borbélyra bemutatott kűrjével Fernandez nem tudta megtartani a rövidből hozott előnyét, hiszen hiába volt két tripla Axel és további 4 tripla a programjában, a betervezett három négyfordulatosával meggyűlt a baja. A regnáló Európa bajnoknak jól mentek az edzések a versenyt megelőzően, ám utolsóként jégre lépnie nem volt könnyű. Ám panaszra így sem lehet oka, mert jobb szerepléssel kezdte a grand prix szezonját, mint tavaly, amikor 3. és 5. helyet ért el a sorozatban.

A rövid után még harmadik helyen álló orosz Menshov nem remekelt a kűrben, többek között kihagyott egy kombinációt és letriplázott egy négyfordulatosra tervezett ugrást. Így adott esélyt az éremért küzdő két amerikainak, akik között mindössze 0.10 pont döntött. A bronzérem végül Max Aaron nyakába került, aki két négyfordulatos ugrással és 7 triplával a második legmagasabb technikai pontszámot gyűjtötte össze a férfiak versenyében. De nem lehet csalódott Stephen Carriere sem a negyedik helyével, hisz élete legjobb rövid- és kűrfutását tudhatja maga mögött a Skate Canadán.

Végeredmény: http://www.isuresults.com/results/gpcan2014/CAT001RS.HTM

Takahito Mura

A párosok versenye nem tartogatott igazán nagy izgalmakat, az erőviszonyok csak stabilizálódtak a kűrrel, hisz a 8 kettősből 6 pár helyezése nem változott meg a szabadprogrammal. A favorit Duhamel / Radford páros pazar programot mutatott be a Muse zenéjére: kidobós négyfordulatos Salchow-al, három ugrásból álló szóló ugráskombinációval, 4-es szintű emelésekkel és halálforgással a verseny kimagasló előadását nyújtották. Kűrpontszámukkal egyéni legjobbat értek el és győzelmükkel karrierjük első grand prix aranyát zsebelhették be.

A kínaiak, Sui és Han négyfordulatos pörgetett emelést mutattak be, és kidobós tripla Flipjük talán az egyik legmagasabb és legszellősebb kidobós ugrása volt a versenynek. A szóló ugrásokkal viszont hadilábon álltak, sem a Toe-Loop-os kombináció, sem a Salchow nem sikerült triplára a lánynak. Legközelebb a francia grand prix versenyen bizonyíthatnak, ahol az erőviszonyokat elnézve egy ezüstérem legalább kinéz nekik.

A bronzérem a korábbi világbajnokkal, Robin Szolkowy-val is készülő orosz Tarasova / Morozov kettős nyakába került, akik az ugráselemekben hibáztak. A Lionel Ritchie „Hello” című számára futott programjukban a lány mindkét kidobós ugrásából rosszul érkezett meg. Mindhárom emelésük és forgásaik is 4-es szintet értek el. Vladimir Morozov pedig nem is ünnepelhette volna szebben 22. születésnapját, mint egy grand prix éremmel.

Végeredmény: http://www.isuresults.com/results/gpcan2014/CAT003RS.HTM

Meagan Duhamel-Eric Radford

A kanadai közönség a párosuk győzelmét követően a jégtáncosoknál is aranyéremnek, sőt ezüstéremnek is örülhetett. A Weaver / Poje kettős közel 20 pontos előnnyel iskolázta le a mezőnyt. Négy évszak programjukat nehéz lépésekkel és mutatós emelésekkel tették lenyűgözővé: két emelésük is 4-es szintet ért el, lépéssoraik 3-as szintet kaptak. Szezonbeli első versenyük, az oberstdorfi Nebelhorn Trophy óta sokat finomítottak programjukon, különösen a forgások, emelések és átmenetek tekintetében.

A második számú kanadai kettős, Piper Gilles és Paul Poirier a Szőkék előnyben fim zenéjét választották ebben a szezonban kűrjükhöz. Emeléseik, twizzlejük és forgásuk egyaránt 4-es szintet kapott, így nem meglepő módon szezonbeli legjobbjukat produkálták.

Ahogy a fiúknál, úgy itt jégtáncban is lecsúsztak az oroszok a dobogóról a rövid programot követően. Monko és Khaliavin lépéssora 1-es, illetve 2-es szintet ért el, forgáskombinációjuk is csak 2-es szintet kapott.

A végpózban eleső Zachary Donohue és partnere Madison Hubbell bronzéremnek örülhetett a kanadai grand prix-n. A nagy Gatsby című film zenéjére koreografált programjukban 4-es szintű emelések és twizzlesor szerepelt. A regnáló négykontinens bajnokok nem kezdték rosszul a szezont, de vár még rájuk egy grand prix szereplés Párizsban is, ahol majd ismét éremért küzdhetnek.

Végeredmény: http://www.isuresults.com/results/gpcan2014/CAT004RS.HTM

Kaitlyn Weaver-Andrew Poje

Utolsóként a hölgyek korcsolyázhattak az érmekért. Az első hat helyen az oroszok, amerikaiak és japánok osztoztak.

Anna Pogorilaya Tűzmadár programját két különböző tripla-tripla kombinációval kezdte, majd további 3 tripla ugrással és két szóló dupla axellel fejelte meg, így nem volt kérdés, hogy az ő nyakába kerül az aranyérem. A legerősebb, 4-es szintű forgásokat és lépéssort mutatott be, a szólóban bemutatott tripla Flipjét viszont élhibásnak ítélte a zsűri, mivel nem tisztán belső élről indította az ugrást, hanem ahogy a Lutz-ot kell, külsőről. A programja összeállításánál ügyesen a 7 ugráselemből 5-öt a program második felében mutatott be 10%-kal több pontért.

Az amerikaiak évek óta első számúnak tartott versenyzője nem okozott csalódást nemzetének. Ashley Wagner ugyan megtartotta ezüstérmes pozícióját a rövid program után, ám ő tripla-tripla kombináció és tripla Lutzot is nélkülöző programmal érte el mindezt. Két forgása 4-es szintet, lépéssora 3-as szintet kapott. Két ugráseleme volt alulforgatott és Flipjét a zsűri élhibás gyanúsnak ítélte.

Alena Leonova teljes dekoncentráltságának köszönhetően a 16 éves japán Satoko Miyahara állhatott fel a dobogó legalsó fokára a hölgyeknél, ezzel megszerezte élete első grand prix érmét. Tripla-tripla kombinációval, dupla Axel – tripla Toe-Loop kombinációval, 4-es szintű lépéssorával tűzdelt Miss Saigon programjával technikailag a második legerősebb programot mutatta be. Wagnerhez hasonlóan neki is voltak alulforgatott ugrásai és élhibás gyanús Flipje, összességében még így is közel 6 ponttal kapott többet technikára, mint az amerikai versenyző.

Jól hajrázott az amerikai Courtney Hicks is, aki 6 triplás programjával élete legjobb kűrpontszámát érte el és zárt végül a 4. helyen.

Végeredmény: http://www.isuresults.com/results/gpcan2014/CAT002RS.HTM

Anna Pogorilaya

Összességében elmondható, hogy közepesen erős, kevésbé izgalmas verseny volt az idei Skate Canada. Aki kíváncsi a programokra és a versenyt lezáró gálára, az ma az Eurosport2 műsorán megtekintheti a legjobbakat. Az eredmények ismeretében azt gondolom, érdemes!

Vasárnap, 21:00 Jégtánc szabadprogram (felvételről)

Vasárnap, 22:00 Hölgyek szabadprogram (felvételről)

Vasárnap, 23:00 Gála (ÉLŐ)

Hozzászólások