Műkorcsolya - Néha el kell engedni a "nagy álmot", hogy több másikat találjunk helyette
Néha el kell engedni a "nagy álmot", hogy több másikat találjunk helyette
Fotó: Europress/AFP

Néha el kell engedni a "nagy álmot", hogy több másikat találjunk helyette

Gecsei AndreaGecsei Andrea
2020/12/28 15:46
A 30 éves kanadai műkorcsolyázó, Elladj Baldé utolsó aktív versenyzői szezonjában kénytelen volt új célt keresni az életében, és úgy tűnik, meg is találta a számítását. 

Különböző sérülések, agyrázódások hátráltatták 2017 második felében, de amíg sokan mások már rég bedobták volna a törölközőt, Baldé kitartása végül meghozta a gyümölcsét és egészen új fordulatot vett az élete. Annak ellenére, hogy soha nem nyert rangosabb nemzetközi versenyen, de még a hazai bajnokságban sem zárt éremmel, most a világ minden táján vannak fellépései, komoly társadalmi ügyek mellett áll ki, sőt, a közösségi médiában is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. 

A lezárás

2017-ben, amikor épp az olimpiára kellett volna készülni, a hátsérülése mellé négy év alatt az ötödik agyrázkódását szedte össze, és bár próbált edzeni, képtelen volt rá: a tünetei egyre erősödtek, voltak olyan napok, amikor tizenöt perc korcsolyázás után 1-2 napot ágyban kellett feküdnie, mert egyszerűen nem bírt lábra állni. Három hónapig állandó szorongásban élt, zakatolt a feje, aludni sem tudott, vagy ha mégis sikerült egy kis időre kikapcsolni, pár perc múlva fel is ébredt. 

„Depressziós voltam. Napról-napra azt láttam, ahogy szétfoszlanak az olimpiai álmaim, és borzalmas volt ezt elfogadni. Ez lett volna az egyetlen esélyem, a 2018-as olimpiára tettem fel a karrieremet, sőt, gyakorlatilag az egész életemet e köré a cél köré építettem fel. Gyerekkorom óta azt gondoltam, hogy ha nem jutok ki egy olimpiára, akkor elpazaroltam az életemet. Nagyon nehéz volt feldolgozni, a felkészüléssel töltöttem húsz évet, aztán egyszer csak úgy tűnt, hogy a semmiért.”

Hónapokba telt, mire elfogadta, hogy itt a vége, ki kellett iktatni a mérgező gondolatokat, hogy újra élvezni tudja az életet és büszke tudjon lenni azokra az eredményekre, amiket addig elért. Át kellett kapcsolnia a fejében, hogy az olimpiai álmokat és a legfelsőbb szintű versenyzést elengedve új lehetőségek nyílhatnak meg előtte, hogy nem kell minden áron olimpián szerepelni ahhoz, hogy sikeres műkorcsolyázó legyen valakiből. Orvosai segítségével eldöntötte, hogy a legfontosabb, hogy felépüljön és majd lesz, ahogy lesz. 

Az újrakezdés

Amikor meghozta a döntést, az állapota is rögtön javulni kezdett.

„Vannak tanulmányok, amik szerint a pszichológiai, lelki állapotunk jelentősen befolyásolja a gyógyulás sebességét, különösen, ha agyrázkódásról van szó. Elkezdtem biciklizni, tornázni, sőt, a korcsolyázás is ment, először ugrások vagy akár hátrafelé korizás nélkül, de ment. Végül megpróbáltam az ugrásokat is, de folyton elestem, minden tripla axel után a jégen voltam, újra kellett tanulnom a mozdulatokat.”

A 2018-as kanadai bajnokságon aztán minden megváltozott. Az olimpiai nyomás megszűnt, élete legjobb formájában, az addig kapott legmagasabb pontszámaival a negyedik helyen végzett, de olyan felszabadultan korcsolyázott, mint azelőtt soha, a nézők állva tapsoltak és cseppet sem bánta, hogy végül kimaradt az olimpiai csapatból. 


„Nagyon éreztem a pillanatot. Amikor megszólalt a zeném első pár sora, beleborzongtam. Hello darkness, my old friend, én pedig tudtam, hogy vége van életem legrosszabb időszakának és egészen más helyen vagyok, végre pont ott, ahol lennem kell. A nézők energiája átjárta a testemet és a lelkemet, ez volt a legnagyobb ajándék, amit kaphattam, úgy éreztem, hogy nem is kell versenyeznem már többé. 

„Hihetetlenül jó érzés volt a közönség támogatását érezni, és bár jó lett volna éremmel zárni, mégis borzasztóan boldog voltam. Innentől pedig elindult a karrierem a jégtánc show-k világában, sorra jöttek a felkérések, én pedig végre úgy éreztem, megtaláltam a helyem a jégen.”

Baldé azóta különböző jégtánc show-kban vállal fellépéseket, televíziós műsorokban szerepel nagyobbnál-nagyobb nevekkel, és körbejárja a világot, és elmondja mindenkinek, hogy mennyire felszabadító olyasmit csinálni, amit igazán szeret az ember. 

A társadalmi szerepvállalás

Mindeközben Baldé sokat tesz azért is, hogy a szenvedélyén keresztül jobb hellyé tegye a világot: egy olyan mozgalom tagja vagy, amelyik azért dolgozik, hogy a sportot befogadóbbá tegye a színesbőrű korcsolyázók számára. A George Floyd-gyilkosság után erősödött fel az igény erre, mert bár a műkorcsolyázásban nem feltétlenül annyira nyilvánvaló, ha bárkit a bőrének a színe miatt ér hátrányos megkülönböztetés, azért ott is jelen van.

„Ez egy rendkívül szubjektív sport, szinte lehetetlen bizonyítani, ha bizonyos döntések a sportolók származása miatt születnek meg. Soha nem is láttam, hogy ebből valaha ügy lett volna, amit viszont láttam, Asher Hill története, az viszont a rendszerszintű elnyomás egyértelmű példája volt.” 

Asher Hill hároméves kora óta korcsolyázott, világbajnokságokon, nemzetközi versenyeken szerepelt Kanada színeiben, imádja a sportot, most hivatásos edzőként dolgozik. Többször is nyilatkozta, hogy korcsolyázóként folyamatosan szembesült a rendszerszintű rasszizmussal, úgyhogy amikor a Skate Canada, a sportági szövetség, egy közösségi médiás bejegyzésben kijelentette, hogy „elkötelezettek az antirasszizmus mellett és példát mutatnak a közösségen belül a változás érdekében”, úgy érezte, van egy-két dolog, amit ehhez azért hozzáfűzne.

Leírta, hogy a szövetség figyelmen kívül hagyja azokat a panaszokat, amiket rasszizmus, homofóbia, nőgyűlölet vagy bántalmazások miatt kapnak, nem is vizsgálják ki az eseteket. Ezek után a szövetség kezdett fenyegetőzni, hogy elveszik az engedélyét, és szőnyeg alá akarták söpörni az egész ügyet. Ezt utólag persze cáfolták, de azóta sem történt előrelépés az ügyben. Hill szerint arról szól az egész, hogy ahogy a többi sportágban is, csak üres lózungok terjednek: a szereplők meglátták a lehetőséget abban, hogy erre a sokakat mozgató társadalmi ügyre kapaszkodva valahogy a maguk számára is hasznot húzzanak belőle.

"Szóval volt itt valaki, aki a saját bőrén érezte a megkülönböztetést, aztán amikor előállt vele, a panaszát nem csak elutasították, még meg is intették érte - folytatja Baldé. Ezt mondjuk borzalmasan problematikusnak láttam. Bár nem ismerem a történet részleteit, de azt tudom, hogy nekem vagy az apámnak mit kellett átélnünk, úgyhogy tudtam, hogy Asher mellé kell állnom. Ha az ő hangját nem hallják meg a korcsolyázó közösségben, akkor talán az enyém segíthet, még akkor is, ha ez hatással lehet a munkámra, akár épp a Skate Canadával való kapcsolataimra. 

Tudjuk, hogy a műkorcsolyázás alapvetően egy régimódi sport, soha nem volt előttem olyan példakép, akire úgy nézhettem volna fel, hogy ugyanolyan a bőrszínünk. Óriási hiányossága ez a sportunknak."

Vanessa James, Maé-Bérénice Méité, még pár másik korcsolyázó és Baldé úgy döntöttek, hogy megalapítják a Figure Skating Diversity and Inclusion Alliance-t (nagyjából a Sokszínűség és Befogadás Szövetsége a Műkorcsolyában). Egy nagy nemzetközi csapattal olyan projekteken dolgoznak, amelyek segítenek változást hozni a rendszerben, és segítenek megváltoztatni a korcsolyázás kultúráját. 

"A különböző nemek és népcsoportok sok esetben hátrányból indulnak ebben a sportágban is, úgyhogy az a célunk, hogy alapjaiban változtassunk ezen." 

via ifsmagazine.com

Hozzászólások