Műkorcsolya - Amikor a derekukig érő ex-műkorcsolyázó izzasztja meg a kétméteres hokisokat
Amikor a derekukig érő ex-műkorcsolyázó izzasztja meg a kétméteres hokisokat
Fotó: Carlos Osorio/Toronto Star/Getty Images

Amikor a derekukig érő ex-műkorcsolyázó izzasztja meg a kétméteres hokisokat

Gecsei AndreaGecsei Andrea
2021/01/18 19:15
Korábbi műkorcsolyázó világbajnokok viszonylag gyakran bukkannak fel a fiatal tehetségek mellett a jégpályákon, hogy tapasztalataikkal, ötleteikkel segítsék a következő generációkat. Az azonban, hogy egy bájos, 150 centiméter magas hölgy dirigáljon egy kétméteres, kőkemény hokisnak, az már azért nem mindennapi történet.

Barbara Ann Underhill 1963-ban született Kanadában, a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején ötször is hazája műkorcsolya bajnoka lett párosban, sőt, néhány év alatt junior világbajnokokból a felnőtt mezőny világversenyeinek nagy esélyesei is lettek partnerével, Paul Martinivel.  

Visszavonulása után tizenhat éven át kommentátorként dolgozott, 2009-ben beválasztották a műkorcsolyázók hírességeinek csarnokába, 2011-ben pedig a The Hockey News a száz legbefolyásosabb ember közé választotta a jégkorong világában. Nem elírás, valóban bejött a hoki a képbe, na de hogyan?  

Underhill és partnere, Paul Martini voltak az 1984-es szarajevói téli olimpiai arany nagy esélyesei, miután egy évvel korábban bronzérmesek lettek a világbajnokságon. A rövidprogramjuk alatt azonban Underhill elcsúszott, esés közben elsodorta partnerét, az olimpiai álmaik pedig szertefoszlottak. „Összetörtem” – emlékszik vissza. „Egész életedben ezért dolgoztál, aztán... tessék.”

Viszonylag hamar elérkezett azonban az esély a szépítésre, három héttel később rendezték a világbajnokságot Ottawában, de Underhill nem tudta túltenni magát az olimpián történteken, az edzéseken saját bevallása szerint is borzalmasan teljesített, úgyhogy nem voltak túl jók a kilátások. „Annyira rémes volt, majdnem ki is szálltunk" - mondta. 

Ráadásul Underhill az egész szezonban kényelmetlenül érezte magát a korcsolyájában, egészen addig, amíg épp a világbajnokság előtt jött egy kiváló ötlet egy barátjától: vegye vissza az előző szezonban használt korcsolyáját. Szerencséjére éppen költözött, ez régi korcsolya pedig pont bent volt a kocsija csomagtartójában más régi cuccokkal együtt. Lerohant a parkolóba, felvette a régi korcsolyáját és visszament a jégre.

„Mint ég és föld” – mondta. „Ettől a pillanattól kezdve megállíthatatlanok voltunk.”

Ottawában a világbajnokságon meg is nyerték az aranyérmet, el lehet mondani, hogy három hét leforgása alatt megjárták a mennyet és a poklot. 

„Olyan ez, hogy repülsz és háromszor megperdülsz a levegőben, hogy aztán egy vékony pengére érkezz, szó szerint egy hajszálon múlik, hogy elesel vagy sem. Megszállottja lettem a pengéknek, az éleknek és az egyensúlynak, mert ezek miatt küszködtem az olimpián.” 

Mindig érdekelte a korcsolyázás fizikája, de azt mondta, hogy bárkit korcsolyázni tanítson, még csak eszébe sem jutott soha. Két jégkorongozó fiú édesanyjaként, és a férje, Rick Gaetz, az Ontariói Jégkorong Ligában szereplő Guelph Storm nevű csapat tulajdonosa mellett állandóan a jégkorong közelében volt.

Valamivel több, mint egy évtizede, a Storm edzője, Dave Barr egyszer csak megkérdezte Underhillt, hogy lenne-e kedve korcsolyázni egyet a hokisok között, esetleg tanítani nekik valamit. Underhill látta a játékosokat, és azt is, hogy a korcsolyatechnikájuk hagy némi kivetnivalót maga után. 

„Befészkelte magát a fejembe az a gondolat, hogy talán tudnék segíteni ezeknek a srácoknak. De hogyan? Hiányzott már a korcsolyázás, úgyhogy miért is ne próbálnám meg?”

Nyilván ő és mindenki más is tudta, hogy a két sportág között jelentős különbség van, de van valami, ami egyezik a hokiban és a műkorcsolyában, ez pedig az egyensúly megtalálásának és megtartásának szükségessége. Ez akkor esett le neki, amikor a férje egyik este hazament a golfos videójával, és osztott képernyőn nézte ahogy egyik oldalon ő ütött, a másikon pedig a világ legjobb golfozója, Tiger Woods. 

„Na, így egymás mellett már látni a különbséget! Csak meg kell találnom a jégkorongozó Tiger Woodsomat.”  - emlékezett vissza a felismerésre. 

Elsőként a már visszavonult Rangers játékosra, Mike Gartnerre gondolt, aki az egyik legtehetségesebb volt az NHL-ben. Felhívta, megkérdezte, hogy felveheti-e videóra, ahogy korcsolyázik. Gartner igent mondott. Underhill az összes mozdulatát kielemezte, lépésektől, megindulásokon át az egyensúlyig, mindent. Bebizonyosodott számára, hogy a korcsolyázásnak is van kutatható, elemezhető tudománya, a kísérleti nyúl pedig épp Gartner lett. Konkrét számokkal állt elő, Gartner átlagosan 83,5 fokkal hajlította be az elől lévő térdét korcsolyázás közben, ezzel a teste 45 fokban dőlt előre. Nem volt elpazarolt energia, minden mozdulatának célja volt, ez volt a tökéletes siklás matematikája.

Underhill első munkája a Ducks-nál volt, utána a Rangers-nél is dolgozott. Az egyik figyelemre méltó sikertörténete Brian Boyle-é, a két méter magas, száztíz kilós támadó már egy ideje az NHL-ben játszott, mielőtt csapata, a Rangers elküldte Underhillhez edzeni. 

„Bejött hozzám és nem tudtam nem arra gondolni, hogy az járhat a fejében, hogy ’mi a francra fog ez engem tanítani?’. Aztán másnap bejött a jégre, és alig tudott járni.” – mesélte nevetve Underhill. „Annyira érezte a csípőjét már az első edzésünk után, hogy onnantól már sejtette, hogy ebből még kisülhet valami jó is.” 

2011-ben a Lightning vezérigazgatója, Steve Yzerman megkereste, hogy dolgozzon náluk, el is kezdett a profi és az utánpótlás csapatnál munkálkodni, levideózta az edzéseiket és kielemezte a mozgásukat. Korábban is csináltak már ilyet, de egy műkorcsolyázó egészen más szemmel nézte a mozgásformákat, mint egy hokiedző. Ami pedig különösen meglepte a csapatot, hogy egyszer csak egy 150 centi magas hölgy kezdett dirigálni nekik, kétméteres fiúknak. Ők pedig hallgattak rá. 

„Úgy érzem, tisztelnek a jégkorong világában. Megértik, amit mondok, bíznak bennem és a tanácsaimban.” – mondta Underhill. 

Több játékos és csapat mellett Barb Underhill 2012 óta dolgozik a Toronto Maple Leafs mellett tanácsadóként, de a tampai csapatot sem hagyta magára. Torontóban él, így nem volt véletlen a választás. Munkája során szorosan együttműködik a csapat többi edzőjével, hogy feltárják a játékosok hiányosságait. A Boyle-eset után például észrevette, hogy rengeteg hokisnak túl kötött a csípője, emiatt a lábuk nem tud teljesen kinyúlni, és a sérülések is gyakrabban fordulnak elő náluk. 

Underhill edzést tart a Lightning játékosainakUnderhill edzést tart a Lightning játékosainakFotó: nhlshout.com

„Nézi a játékosokat, és azt mondja: ’2%-kal jobbá tudom tenni ezt a srácot' vagy ’10%-kal jobb tudna lenni az a srác’, de bármi is legyen ez a szám, mindig eléri, amit eltervez. – mondta Dave Nonis, a Leafs akkori igazgatója. „Úgy érzi, mindenki, aki korcsolyázik, tud még fejlődni, és elnézve az eredményeit, valószínűleg ebben igaza is van.”

Persze Barb Underhill nem az egyetlen női edző, aki együtt dolgozott NHL-játékosokkal, Laura Stamm az Islanders-nél dolgozott és Bobby Nystrom edzője volt a hetvenes években; Dawn Braid pedig 20 évet töltött olyan játékosok mellett, mint például John Tavares vagy Michael Peca. Cathy Andrade – aki szintén műkorcsolyázó volt korábban – a Sharks játékosának, Joe Pavelskinek segített sokat a karrierje során, olyannyira, hogy a center be tudta magát korcsolyázni az olimpiai csapatba is. 

Az nhl.com megkérdezte Underhillt, hogy mit gondol a profi jégkorongban a nők szerepéről, helyzetéről. Azt mondta, hogy sosem volt számára ez nemi kérdés, szerinte csak a szakértelem számít. Besétált egy csupa férfiakból álló sportágba és nem törődött a korlátokkal, vagy azzal, hogy különc lenne közöttük. Azt javasolja mindenkinek, hogy ne foglalkozzanak a korlátokkal, csinálják, amit szeretnek és amiben jók, az ajtók pedig ki fognak nyílni előttük is. 

via nhl.comThe AthleticToronto Star

Hozzászólások